Péntek 13, meghajlított szög és színpadi drukk – ezek a legmakacsabb babonák a zenészek között

A színpadon minden apróságnak tétje van, így nem csoda, hogy a muzsikusok körében is élnek babonák. Péntek 13 alkalmából összegyűjtöttünk ötöt!

A IX. szimfónia átka

A zenetörténet legismertebb babonája Beethoven utolsó szimfóniájához kapcsolódik. „A kilencedik a határ. Aki ezt túl akarja lépni, annak távoznia kell” – fogalmazta meg az osztrák Arnold Schönberg. Veszettül hitt a babonában Gustav Mahler is, aki saját Kilencedikjét még be tudta fejezni, de a X. szimfóniának csak az első tételéig jutott.

Noha a mai napig tartja magát a hit, hogy Beethoven olyan magasra tette a lécet a saját IX. szimfóniájával, hogy átok ül azon, aki megpróbál ennél magasabb sorszámú művet írni, a valóságban bőven vannak, akik átlépték a bűvös határt: Sosztakovics 15, Villa-Lobos 12, a finn Leif Segerstam pedig 371 (!) szimfóniát komponált.

Schönberg és a 13-as szám

A balszerencsés számtól való rettegésnek neve is van – triszkaidekafóbia –, és nem egyedül Arnold Schönberg szenvedett tőle, bár az ő esete határozottan kirívó. Egyes feltételezések szerint azért jegyezte be helytelenül, „Aaron” helyett Moses und Aronként 1957-ben bemutatott operáját, nehogy a cím 13 betűből álljon.

A 13-as szám haláláig kísértette a zeneszerzőt: 1951. július 13-án, pénteken, immár súlyos betegen meg volt győződve arról, hogy nem éli túl a napot. „Bezzeg Európában már tizennegyedike van” – mondta neki a Los Angelesben mellette virrasztó felesége. Thomas Mann neje, Katia elmondása szerint az asszony csak pár percre hagyta magára férjét kicsivel éjfél előtt, és amikor visszatért a szobába, Schönberg már halott volt. (Lányuk, Nuria tagadta, hogy így történt volna.) Az biztos, hogy a zeneszerző 76 éves volt, és a számjegyek összege miatt is tartott attól, hogy borzasztó időknek néz elébe.

De nem csak Schönberg volt triszkaidekafóbiás. Rossini éppúgy rettegett a péntek tizenharmadikától, és szintén egy ilyen napon hunyt el: 1868. november 13-án, 76 évesen.

Rossz főpróba, jó előadás

A színpad világában ősi igazságként kering a mondás: „Ha rossz a főpróba, jó lesz az előadás.” Lehet persze, hogy ez csak a pánik megelőzésére szolgál, hiszen amikor a zongorista eltéved a kottában, a szoprán elfelejti, hol kell belépnie, és a karmester ingatag tempóban vezényel, már nincs mit csinálni: csak reménykedni lehet benne, hogy az előadás alatt megemelkedő adrenalinszint segíteni fog. Meglepő módon sokszor tényleg működik.

Ide kapcsolódik a régi színházi babona is, miszerint rossz szerencsét hoz, ha valaki fütyörészik a színfalak mögött. Ez az elképzelés onnan ered, hogy régen a tengerészekből lett díszletesek füttyjelekkel irányították a díszletmozgásokat, így megzavarhatta a munkát, ha valaki más is fütyült. Mára kikopott ez a babona, így most már láthatunk önfeledten fütyörésző, danolászó, gondtalan baritonistát a backstage-ben egy koncert előtt.

© Pályi Zsófia, Müpa

Toi-toi-toi

Ha jót akarnak maguknak, sok sikert ne kívánjanak egy koncert előtt a zenészeknek. Meglepő módon a legtöbb európai országban létezik hasonló babona, és mindenhol találkozunk azokkal a nyelvi leleményekkel, amik az ilyen jókívánságokat pótolják. A magyarok „kéz- és lábtörést” szoktak kívánni, de a muzsikusoknál inkább a „toi toi toi” (ejtsd: toj) kívánság szokásos. Eredetére már senki nem emlékszik: lehet, hogy három köpés hangját imitálja (elűzendő a rossz szellemeket), egy másik teória szerint az „ördög” német megfelelőjéből (Teufel) származik. A spanyolok „kéz- és lábtörése” úgy hangzik: „Mucha mierda!” (Sok sz*rt!), az olaszoké pedig „In bocca al lupo!”, ami a vadászoktól ered, és annyit tesz: a farkas szájába!

Pavarotti és a szög

Luciano Pavarotti istenadta tehetségét kár lenne a jószerencsének tulajdonítani – de babonái neki is voltak. Az olasz tenor szentül hitt benne, hogy ha előadás előtt talál egy hajlított szöget a színfalak mögött, és azt zsebre vágja, akkor az este jól fog sikerülni. Az olaszok szerint amúgy a vas érintése szerencsét hoz, még jókívánságként is él a nép száján a „tocca ferro” kifejezés. Pavarotti menedzsere mindent megtett a sikerért, rendszeresen hagyott egy-egy szöget a takarásban, hogy az énekes biztosan „rábukkanjon”. A New York-i Metropolitan Opera színpadrendezőin sem múlott a dolog, egész ládányi szöget tartottak a házban.