„Az igazán jó muzsikusok tüzet tudnak gyújtani”

Január végén egyetlen koncert erejéig összeáll a Jazz Showcase Big Band. Az estén az elmúlt 19 év tehetséges felfedezettjei és jelenlegi zsűritagjai is szólistaszerephez jutnak. A projekt művészeti vezetőjével, László Attila jazzgitáros-zeneszerzővel őszinteségről, átjárhatóságról és a mesterséges intelligencia által generált liftzenékről is beszélgettünk.

38 éve tanít a Zeneakadémia Jazz Tanszékén, és ezalatt több mint 500 tanítványa volt. Érhetik még meglepetések?

Természetesen. Ami különösen érdekes számomra, az az, ahogyan valaki hozzányúl egy zenei feladathoz – abban gyakran benne van a teljes előélete. A tanításban pedig igazán jó érzés, hogy az ember a kreatív ritmikus zenét kedvelő – és azt magas szinten művelő –egyetemistákkal tölti az idejét, gyakran közös zenéléssel. Nemrég éppen a Jazz Tanszék 60. születésnapját ünneplő koncerten játszottunk az egykori növendékekből összeállt Senior Big Banddel. Fantasztikus este volt.

Mindig érdekelt, miként lehet a zenésztársakkal való diskurzus iránti nyitottságot, vagyis az improvizációt megtanulni, illetve megtanítani.

Annak idején Wayne Shorter – aki az egyik legnagyobb jazzimprovizatőr és szaxofonos volt – azt mondta az improvizációval kapcsolatos felvetésre: hogyan is lehetne gyakorolni a jövőt? Ebben természetesen van egy kis vicces felhang. Valójában azt a fajta készenlétet lehet gyakorolni, amivel a zenészek valós időben reagálnak egymás zenei megnyilvánulásaira. A nyitottságon és figyelmen túl komoly tudásra van szükség ahhoz, hogy a muzsikusnak eszébe jusson valami, és ne kelljen ott botorkálnia a hangok között. A jazz egy rendkívül fontos jellegzetessége, amely talán még a klasszikus zenétől is megkülönbözteti, hogy itt lehetőség van valós idejű zenei reagálásra. Amire ügyelni kell – és ebben is számos változat létezik –, az a fix és a szabad részek dramaturgiája.

Amikor korábban azt mondta, hogy a jazzben az őszinteség a legfontosabb, akkor mire gondolt?

Örülök, hogy rábukkant erre a régi interjúra, amelyben arra kértek, egyetlen szóban foglaljam össze, mi a jazz. Törtem a fejemet, és a sok lehetőség közül ez jutott eszembe. Azért örülök, hogy előkerült, mert ma is így gondolom. A jazz olyan megnyilvánulási forma, ahol nem a külsőségek, a manír vagy egyéb szempontok a legfontosabbak, hanem a zenészek között zajló közvetlen, spontán megnyilvánulások. Igazán jó koncerteken, igazán jó partnerekkel erre lehetőség van. Szerencsére sokszor voltam részese ilyen alkalmaknak, és a legszebb pillanatok közé tartozik, amikor szinte gyermeki nyitottsággal fordulunk egymás felé, aztán pedig közösen létrehozunk valami őszinte, érvényes dolgot.

Ezt a figyelmet, lelkesedést fenn lehet tartani több mint 50 éven át? Nincs olyan este, amikor az ember azt mondja, hogy ma rutinból játszom?

Nem tanácsos. Egyébként az igazán jó muzsikusok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy – bármilyen körülmények közt – tüzet tudnak gyújtani. Az inspiráló társak olyasmit hívnak elő belőle, amit a koncert előtt talán nem is sejtünk, vagy legalábbis nem vehetjük biztosra. Azért érdemes jó partnerekkel játszani és gyakorolni, hogy készen álljunk az ilyen helyzetekre.

Miért használja előszeretettel a kreatív ritmikus zene kifejezést a jazz helyett?

Mert ez egy kicsit tágasabb. Szerintem sok minden tartozik ehhez a zenei gondolkodáshoz, ami nem feltétlenül illeszthető a tradicionális jazz, a free jazz vagy más létező kategóriába. Elég megnézni, hogy a fiatal muzsikusok mennyiféle úton indulnak el, bár talán a jazz világában sajátították el az alapvető készségeket. Van átjárhatóság a műfajok között, és ez szerintem nagyon jó.

© Déri Miklós

Január végén indul a 19. Jazz Showcase, amelyen rendszeresen részt vett zsűritagként is. Milyenek a fiatalok?

Kitartanak emellett a zene mellett. Engem mindig elkápráztat az a lelkesedés, amivel nekivágnak, és az sem tántorítja el őket, hogy nagyjából egy év alatt felmérik: ez igen kockázatos egzisztenciát biztosít.

Számot tarthat még egy fiatal együttes hasonló figyelemre, mint amikor a Kaszakő második helyezést ért el a Ki mit tud?-on?

Az más időszak volt, a fél ország a Ki mit tud?-ot nézte. Most a digitális térben kell megtalálni az érvényesülés lehetőségét. A tanítványaim művészi tehetséggel megáldott zenészek, akik a muzsikájukkal a belső világukat, gondolataikat akarják kifejezni. A tanításnál – ahogyan a zsűrizésnél is – a legnagyobb feladat felismerni, hogy kiben lakik efféle kifejezésvágy, illetve kifejezésre érdemes belső tartalom.

A digitalizációt említette. A zenében áldásos vagy átkos hatását érzi?

A digitalizáció természetes folyamat, lehet tiltakozni, de nem érdemes, a fiatalok már készségszinten használják. Talán a legújabb fejlemény az, hogy a mesterséges intelligencia bemondásra készít zenéket.

Ezt fel lehet ismerni?

Azt kell mondjam, hogy alig. Bár amikor egy jó zeneszerző darabját hallod, és elkezd a hátadon futkosni a hideg, azt az érzést az MI nem tudja. De nyomja profin. Liftzenének jó.

Ön nevelte ki a hazai big bandek tagjainak jelentős részét. Január végén – egyetlen koncert erejéig – összeáll a Jazz Showcase Big Band, amelyben az elmúlt csaknem húsz év tehetséges felfedezettjei muzsikálnak az Ön vezetésével. Számos formációban, hangzással kísérletezett a pályája során. Honnan ered a big band iránti vonzódása?

Egészen praktikus előzménye van. 1980-tól 1986-ig stúdiózenészként dolgoztam a rádióban. Mindennap gitároztam, ám a kezemmel adódott némi probléma, így abba kellett hagynom. Akkor ment nyugdíjba Deák Tamás, aki a Jazz Tanszék big bandjét vezette, és valaki beajánlott engem az igazgatónak, Gonda Jánosnak. Nagyon megörültem a lehetőségnek, mert ez egyrészt éppen az a közösségi zenélés, amit szeretek, másrészt pedig a jazz miatt önazonos. Az első félév végén volt egy zenekari bemutató – nagyszerű muzsikusokkal: talán ebben a szériában játszott Oláh Kálmán, Fekete-Kovács Kornél –, és amikor vége lett, Kovács Gyula jazzdobos átkiabált Gondának: „Evvel a zsokéval jól fut a ló!” Ez komoly lökést adott, hogy érdemes csinálni, és a lendület azóta is tart. A Jazz Showcase Big Band koncertjén nemcsak egykori felfedezettek, hanem zsűritagok is játszanak, az este pedig egyfajta hidat képez majd a különböző generációk és stílusok között.