M. Haydn
c-moll requiem, MH 115
I. Introitus – Kyrie
II. Sequentia
III. Offertorium
IV. Sanctus – Benedictus
V. Agnus Dei et Communio

Salieri
c-moll requiem
I. Introitus – Kyrie
II. Sequentia
III. Offertorium
IV. Sanctus
V. Benedictus
VI. Agnus Dei
VII. Libera me

Közreműködik:
Szutrély Katalin – szoprán
Corinna Scheurle – mezzoszoprán
Horváth István – tenor
Konstantin Fedotov – basszus
Orfeo Zenekar (művészeti vezető: Vashegyi György)
Collegium Vocale 1704 (művészeti vezető: Václav Luks)

Vezényel:
Howard Williams

Előhang Podcastünk legújabb epizódjában Hózsa Zsófia zenetörténész ezúttal Vashegyi Györggyel beszélgetett Michael Haydn és Antonio Salieri halotti miséiről, és keletkezésük körülményeiről. A beszélgetés meghallgatásával nézőink akár a Müpa felé tartva is tökéletesen rá tudnak hangolódni a koncertre.

Előhang

Két dudás nem fér meg egy csárdában ‒ hirdeti a régi magyar közmondás, s az állítás helytállónak tűnhet hangversenyünk két zeneszerzőjére gondolva is. Az utókor szemüvegén keresztül szemlélve Michael Haydn (1737‒1806) és Antonio Salieri (1750‒1825) kétségkívül rosszkor volt rossz helyen. A képzeletbeli küzdőtéren nem kisebb zeneszerző-egyéniségekkel álltak szemben, mint Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart: egy nagy tehetségű báty és egy istenadta zsenialitással megáldott rivális.

Meglepően hangozhat, de Michael Haydn neve csak manapság hat kuriózumként a műsorlapokon, kortársai körében ugyanis az egyházi zene területén még öt évvel idősebb bátyja hírnevét is képes volt felülmúlni.

Életútjában, akárcsak Joseph Haydn esetében, magyar vonatkozást is felfedezhetünk: bécsi tanulóéveit követően pályafutása Nagyváradról indult, majd a Mozart-életrajzból is híres-hírhedt salzburgi hercegérseki udvarba került, ahol a zeneszerzés mellett közel ötven éven át, egészen 1806-ban bekövetkezett haláláig látott el udvari koncertmesteri feladatokat.

Önzés, irigység és gyilkos féltékenység: fogalmak, amelyek sokáig egybeolvadtak Antonio Salieri nevével, ám a róla szóló híresztelések többsége finoman fogalmazva is megalapozatlannak bizonyult a legújabb zene- és orvostudományi kutatások eredményeinek tükrében. Mi sem tanúskodik jobban Salieri munkásságának és jelentőségének az utókorban elterjedt téves megítéléséről, mint kortársainak véleménynyilvánítása. Egy korabeli kritikában a névtelen recenzens így összegezte a komponista zeneszerzői tevékenységét és annak hozadékát: „a német zene teljes erejét az édes olasz stílussal tudta ötvözni”.

Mai hangversenyünkön, Mindenszentek ünnepén mindkét szerzőtől egy c-moll hangnemű rekviem csendül fel. Michael Haydn két lesújtó veszteségélmény hatása alatt komponálta gyászmiséjét (ST155) 1771 decemberében. A mű minden valószínűség szerint egyrészt a december 16-án elhunyt, szeretett és tisztelt munkaadónak, Sigismund von Schrattenbach grófnak állít emléket, ám a salzburgi hercegérsek halála mellett a zeneszerzőt egy sokkal személyesebb gyászfolyamat terhe is nyomasztotta a c-moll requiem megfogalmazásakor. Egyetlen gyermeke, Aloysia Josepha ugyanis alig egyesztendősen, a mű keletkezésének évében hunyt el. A rendelkezésre álló források tanúsága szerint Haydn e kompozícióját a műfaj legjelentősebb 18. századi alkotásainak egyikeként értékelték a kortársak. A darab hallgatása közben szerzett első benyomásaink alapján talán nem gondolnánk, de e gyászmise összefűzi Michael Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart személyét is, a mű 1772. januári ősbemutatóján ugyanis az akkor mindössze tizenhat éves lángelme is közreműködött édesapjával, Leopold Mozarttal együtt. Ez az élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Mozart számára húsz évvel később e darab szolgált elsődleges mintaként saját Requiemjének (K. 626) megkomponálásakor.

Antonio Salieri mintegy száz egyházi művének többsége 1799 után, operaszerzői termékenységének csökkenésével összefüggésben keletkezett. Egyetlen, 1804 elején írt rekviemjének indíttatása meglehetősen zavarba ejtő: annak ellenére, hogy láthatólag jó egészségi állapotnak örvendett a komponálás idején, a gyászmisét saját temetésére szánta. A c-moll requiem végül nem szólalt meg a zeneszerző gyászszertartásán, bemutatójára csak 1825. június 22-én került sor a bécsi olasz nyelvű katolikus közösségnek otthont adó Minorita-templomban, Joseph Eybler vezényletével. Nem kevésbé elgondolkodtató, hogy a bécsi udvar nagy tekintélyű karnagyaként Salieri miért nem vállalkozott soha műve előadatására az 1804 és 1825 között eltelt huszonegy évben. Nem kizárt, hogy a Mozarttal való ellenségeskedésről szóló pletykák, illetve a fiatalabb, már halott pályatárs rekviemjének sikere késztették hallgatásra, talán nem akarta megkockáztatni, hogy az összehasonlításból ő kerüljön ki vesztesen.

Festette: Joseph Willibrord Mähler

A 19. század elején Michael Haydn vokális egyházi zenéjét tisztán instrumentális és színpadi kompozícióinál is magasabb rendűnek tartották, alkotásaival ugyanis nagyban hozzájárult azokhoz a 18. század végi osztrák reformtörekvésekhez, amelyek eredménye egy új egyházi stílus kialakulása lett. A műveit összesítő, 1814-ből származó katalógusban kortársai az egyházzene „nagy, egyedülálló, utánozhatatlan mestereként” jellemezték. Sőt, E. T. A. Hoffmann ennél is többet állított: úgy vélte, még Joseph Haydn zenéjét is felülmúlta. Sok 18. századi zeneszerzőhöz hasonlóan Michael Haydn is a szólamok ellenpontozó mozgását előtérbe helyező stile antico képviselője volt. Korai és későbbi alkotásaiban egyaránt találhatunk példát az elismert osztrák zeneszerző, Johann Joseph Fux (1660‒1741) nevéhez köthető ellenpont-technika alkalmazására. Az 1771-es Requiem bevezetőjében az egymás után belépő énekszólamok szintén Fux imitatív szólamvezetését idézik.

Mindez bizonyosan mély benyomást tett Mozartra, aki húsz évvel később hasonló módon indította Requiemjét.

Az említett szólamkezelési sajátosságok mellett az 1770-es és 1780-as évek során komponált alkotásaiban Haydn gyakran felelevenítette a század közepén fogant misekompozícióinak fenséges – gazdag és színes hangszerelő technikájának köszönhető – hangzásvilágát.

Operáival ellentétben Salieri egyházi művei nem váltak széles körben ismertté. Részben azért, mert a zeneszerző maga is kijelentette: „[azokat] Istennek és császáromnak [ajánlom]”. A Habsburg család vallási szertartásainak vezető muzsikusaként Salieri ragaszkodott az uralkodó ideálhoz, a liturgia érthetőségét és egyszerűségét állítva középpontba, összhangban a XIV. Benedek pápa „Annus qui” kezdetű, 1749-ben kiadott enciklikájában foglalt elvekkel, amelyeket II. József 1783-as és 1786-os reformjai is megerősítettek. Mindezek jegyében liturgikus alkotásaiban Salieri a 18. század végén divatos, az énekes virtuozitásra és újraszövegezett operarészletek felhasználására alapozó templomi zenei gyakorlattal ellentétben sokkal inkább a kórus drámai és deklamáló szerepét hangsúlyozta, az énekes szólókat visszafogottan alkalmazta.

Mielőtt közelebbről megismernénk e két remekbe szabott alkotást, érdemes a requiem műfajtörténeti előzményeit is áttekintenünk. A zenetörténet emblematikus jelentőségű requiemjeinek tételeiben jellemzően a római katolikus rítus halottakért bemutatott szentmiséjének részeire (Introitus, Kyrie, Dies irae, Offertorium, Sanctus, Agnus, Communio, Libera) ismerhetünk rá, az elnevezés pedig a gyászmise bevezetőjének (Introitus) első szavából származik: „Requiem aeternam dona eis, Domine”, azaz „Adj nekik örök nyugodalmat, Uram”.

De vajon milyen elvárásoknak kellett megfelelniük a gyászmise-kompozícióknak a bécsi klasszicizmus idején? Akárcsak a barokk korszaké, a 18. század számos halotti búcsúztatója is a dél-európai udvarok és fővárosok magas rangú elhunytjaira való emlékezés jegyében fogant. A műfaj – főként a kor vezető operakomponistáinak közreműködése révén – a 17. század végétől kezdve látványos stiláris átalakuláson ment keresztül. A szakrális jegyek egyre több világi, elsősorban színpadi zenére jellemző elemmel egészültek ki: a hangszerelés egyre gazdagabbá, a szólóénekesek szólamainak kezelése mind kidolgozottabbá vált. François-Joseph Gossec 1760-as, Mozart hattyúdalát szintén jelentős mértékben inspiráló requiemjében például innovatív eljárással találkozhatunk, amikor a komponista a „Tuba mirum” kezdetű tételben két részre bontja a zenekart: az egyik, huszonhárom fafúvós és rézfúvós hangszerből álló együttes a templomban, míg a másik, vonósokból álló apparátus az épületen kívül játszik.

Úgy tűnik, innováció és tradíció jól megfértek egymás mellett ekkoriban: a 18. században komponált requiemek ugyanis gyakorta kapcsolódtak a bécsi hagyományokhoz. Erről vall Salieri szövegközpontú, visszafogott szólamkezelése és Michael Haydn gyászmiséjének egyik szembetűnő vonása, a gregorián dallamra épülő téma alkalmazása.

Tudta-e, hogy Michael Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és édesapja, Leopold közvetlen kollégák voltak a salzburgi hercegérseki udvarban?

Tudta-e, hogy bár Leopold Mozart korábban elismerően nyilatkozott róla, miután a salzburgi Dreifaltigkeitskirche (Szentháromság-templom) orgonistaállását fia helyett Michael Haydn kapta meg, annak nevét alkoholizmusól és lustaságról szóló igaztalan híresztelésekkel igyekezett befeketíteni?

Tudta-e, hogy Michael Haydn közel félszáz szimfóniát komponált?

Tudta-e, hogy Michael Haydn Mária Terézia császárné megbízásából írt miséjének (ST796/797) ősbemutatóján az egyik szólista maga a császárné volt?

Tudta-e, hogy Michael Haydn zeneszerzéstanárként is nagy elismerésnek örvendett kortársai körében? A bűvös vadász komponistája, Carl Maria von Weber (1786‒1826) is nála sajátította el a harmónia és az ellenpont alapjait, Franz Schubert pedig, bár soha nem volt a tanítványa, felkereste Haydn sírját Salzburgban, és testvérének fogalmazott levelében az elhunyt mester iránti csodálatáról írt.

Tudta-e, hogy annak a híresztelésnek az alapja, miszerint Salieri riválisa életére tört volna, Mozart depressziójának egyik tünetéből, mérgezéses tévképzetéből ered? Mozart ugyanis meggyőződéssel vallotta, hogy valaki aqua tofanával (egy itáliai eredetű méregkeverékkel) akarja megmérgezni.

Tudta-e, hogy Wolfgang Amadeus Mozart a legfrissebb orvostörténeti kutatások szerint heveny reumás lázban hunyt el?

Ha felkeltette érdeklődését Michael Haydn és Antonio Salieri munkássága, jó hírünk van: megannyi friss kutatás és remekbe szabott előadás veszi górcső alá kettejük életművét. Michael Haydn mindössze két hét alatt komponált c-moll requiemje izgalmas utóélettel büszkélkedhet: egyes részleteit a komponista második, befejezetlen Requiemjének elkészült tételeivel együtt játszották el a saját temetésén. Mi több, Joseph Haydn bécsi búcsúztatóján is elhangzottak tételek öccse c-moll gyászmiséjéből. Nem kevésbé izgalmas műtársítást fedezhetünk fel a King’s Consort 2009-es, a Hyperion kiadónál megjelent lemezén, amelyen napjaink egyik vezető brit dirigense, Robert King vezényletével a szerző Szent Ursula tiszteletére komponált (Chiemsee-i miseként is ismert) alkotását is meghallgathatjuk.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

A hangverseny műsora újra és újra eszünkbe juttathatja Mozartot és népszerű Requiemjét. Azok számára, akik szeretnének a zeneszerző személyiségével és mindennapjaival is megismerkedni, Maynard Solomon Mozart-kötetét (Park Könyvkiadó, 2006) ajánljuk. A vaskos kiadvány izgalmas, olvasmányos stílusban, számtalan levélrészlettel várja olvasóját, hogy bevezesse a Mozart személyét övező tények világába, eloszlatva a tévhiteket.

Írta: Kaskötő Marietta

Szutrély Katalin a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett karvezetés szakon, ugyanott később doktori (DLA) fokozatot is szerzett. Koncerténekesként elsősorban a dal- és oratóriumirodalom területén mozog otthonosan; operaénekesként Charpentier, Purcell, Rameau, Leclair, Händel, Haydn, Mozart és Wagner műveinek előadásában vett részt. 2025-ben többek közt Nitocris (Händel: Belshazzar), Elettra (Mozart: Idomeneo) és Raffaele (Haydn: Il ritorno di Tobia) szerepében hallhatta a közönség, valamint megszólaltatta R. Strauss Négy utolsó énekét is. Leggyakrabban a budapesti Purcell Kórus és Orfeo Zenekar társaságában lép fel – Vashegyi György vezetésével –, de rendszeresen énekel a Capella Savaria, a Concerto Budapest és a Szent István Filharmonikusok zenekari produkcióiban is. Dalénekesként két legfontosabb zongorista partnere Berecz Mihály és Somlai Petra.

© Giancarlo Pradelli

Corinna Scheurle opera- és koncerténekesként egyaránt keresett művész. Berlini és müncheni tanulmányait követően a német–magyar származású mezzoszoprán a Berlini Állami Opera Nemzetközi Operastúdiójában kezdte pályafutását, két évvel később pedig a Bajor Állami Opera szólistája lett.

Az operatörténet olyan meghatározó szerepeiben debütált, mint Carmen, Octavian, Hänsel, Donna Elvira. A Müpa közönségét 2021-ben Bach Karácsonyi oratóriumának szólistájaként elbűvölő énekesnő Európa számos opera- és fesztiválszínpadát meghódította már korunk kiemelkedő zenei együttesei és karmesterei, többek között a Staatskapelle Berlin és az Európai Kamarazenekar, valamint Daniel Barenboim és Kirill Petrenko oldalán.

© Simon Pauly

Horváth István, a Simándy József-emlékplakettel elismert tenor zenei tanulmányainak és színpadi debütálásának színhelye egyaránt szülővárosa, Pécs volt. Itt legelőször A sevillai borbély Almaviváját énekelte, s e Rossini-szerepben azóta is éppúgy nagy sikereket arat, mint pár esztendeje az Ory grófja címszerepében.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégművészeként fellépett Brüsszelben és Rómában (utóbbi városban XVI. Benedek pápa előtt énekelve), valamint részt vett olyan ritkán játszott darabok előadásában, mint Schönberg Mózes és Áronja vagy Richard Strauss Daphne című operája. A Kolozsvári Magyar Opera felkérésére Orbán György Pikkó hertzeg című darabjának címszerepét énekelte CD-re. A Magyar Állami Operaház egyik legfoglalkoztatottabb szólistájával Észak- és Dél-Amerikában is megismerkedhetett a közönség.

Konstantin Fedotov az emblematikus orosz oktatási intézmények közül többet is alma materének vallhat, tanult a moszkvai Popov Kórusművészeti Akadémián és a Galina Visnyevszkaja Operaközpontban is.

Az ifjú basszus Agrippina Ivanova, Szvetlana Nyesztyerenko és Jekatyerina Lehina egykori növendékeként már pályafutása kezdetén impozáns repertoárt tudhatott magáénak. Az operatörténet olyan szerepeit formálta meg, mint Masetto, illetve a Kormányzó a Don Giovanniban, Varlaam a Borisz Godunovban, Gremin herceg az Anyeginben vagy Zuniga és Escamillo a Carmenben. Hangversenyszínpadokon is bizonyított már, többek között Mozart és Verdi Requiemjének szólistájaként lépett fel kiváló karmesterek, például Andrej Lebegyev, Dmitrij Korcsak, Marco Frisina vagy Karen Durgaryan irányításával.

Howard Williams korunk nemzetközileg elismert brit karmestereinek egyike. Kivételesen széles szimfonikus repertoárja színházi munkássága révén közel száz opera- és balettkompozícióval egészül ki.

Az Egyesült Királyság valamennyi jelentős együttesét vezényelte már, állt többek között a Londoni Filharmonikusok, a Royal Filharmonikusok és a BBC Szimfonikus Zenekar karmesteri pulpitusán is. A Magyarországon évtizedek óta otthonosan mozgó dirigens éveken át töltötte be a Pécsi Szimfonikus Zenekar (ma Pannon Filharmonikusok) vezető karmesteri és művészeti vezetői pozícióját, de dolgozott a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Rádiózenekarral is. Megfordult Nagy-Britannia és a kontinens számos zenei fesztiválján, vendége volt többek között a BBC Proms, az Edinburgh-i, a Leeds-i, a Bath-i és a Brightoni Fesztivál hangversenyeinek.

Az 1991-ben alapított Orfeo Zenekar (testvéregyüttesével, a Purcell Kórussal) a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus előadója Magyarországon.

Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő időszak zenéje alkotja, de gyakran tűznek műsorukra későbbi kompozíciókat is. Koncertjeiken a közönség számos magyarországi bemutatót hallhatott már korhű hangszeres előadásban. 1998 óta több világpremiernek számító lemezfelvételt is készítettek, többek közt Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Conti és Stölzel műveiből. 2014-ben kezdődött termékeny együttműködésük a Versailles-i Barokk Zenei Központtal, ennek köszönhetően a barokk zene több ismert vagy még felfedezésre váró szerzőjének műveit mutatták be sikerrel. Az együttműködésből született lemezek (például Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Monteclair: Jephte, Boismortier: Les Voyages de l’Amour, Rameau: Dardanus) számos külföldi elismerésben részesültek.

© Nagy Attila, Müpa

A Collegium Vocale 1704 a barokk zene elhivatott nagyköveteként kiemelt hangsúlyt helyez a korszak cseh repertoárjának népszerűsítésére. E nemes küldetésről vall a névükben szereplő évszám is, amely a cseh barokk zene mérföldkő jelentőségű eseménye előtt tiszteleg, Jan Dismas Zelenka Via Laureata című jezsuita színdarabjának 1704-es bemutatójára utalva.

© Petra Hajská

A csembalóművész-karmester Václav Luks által alapított kórus a lipcsei Bach-fesztivál rezidens együttese, de olyan rangos intézményektől, fesztiváloktól és koncerttermektől is kapott már meghívást, mint a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Berlini Filharmónia, a Theater an der Wien, a Wiener Konzerthaus, a brüsszeli BOZAR, a varsói Chopin Fesztivál, a Besançoni Fesztivál vagy a hamburgi Elbphilharmonie.

© Petra Hajská

A kórus tagjai:
Tereza Zimková, Pavla Radostová, Kamila Zborilová, Veronika Vojírová, Alena Hellerová, Anna Petrtylová, Klára Muknšnáblová – szoprán
Daniela Cermáková, Kamila Mazalová, Marta Fadljevicová, Jan Mikušek, Zuzana Petrasová, Sylva Cmugrová – alt
Ondrej Holub, Tomáš Kocan, Matúš Šimko, Václav Cížek, Marek Žihla, Jakub Kos – tenor
Tomáš Šelc, Martin Vacula, Michał Dembinski, Lukáš Zeman, Jirí Miroslav Procházka, Martin Blaževic – basszus

Karigazgató: Václav Luks