Az orgona és a klasszikus harmonika párosítása első hallásra meglepőnek tűnhet, Vincent Dubois orgonaművész és Marie-Andrée Joerger harmonikaművész mégis azt vallja: ez az egyedi hangszer-összeállítás képes új megvilágításba helyezni az ismert klasszikus műveket. Budapesti koncertjük központi műfaja a tánc, Bach műveitől Piazzolláig ívelő repertoárjuk mindkét hangszer sokszínűségét megmutatja.

Bár az orgona és a harmonika története, szerepe és repertoárja eltérő, összeköti őket, hogy aerofon, levegőbefúvással működő hangszerek. A harmonika rendkívül rugalmas, alkalmazkodó instrumentum, amely finom árnyalatok érzékeltetésére képes, míg az orgona monumentális, zenekari hangzásvilágot teremt. Együttműködésük során a harmonika gyakran szólisztikus szerepet kap, az orgona pedig gazdag színekkel egészíti ki a dallamot. Az egyensúly megteremtése érzékenységet és figyelmet igényel – vallják a művészek, akik jelentős rutinnal rendelkeznek klasszikus művek átiratainak elkészítése terén.

Táncos ritmusok – egy Poulenc-átirat:

Úgy vélik: az interpretációnál nem az eredeti művek utánzására, hanem a két hangszer sajátosságait kidomborítva egyedi olvasat létrehozására, a művek új dimenzióba helyezésére kell törekedni. Főként a négykezes zongoradarabok működnek jól ebben a felállásban, de akár egy Bach-korált is át lehet hangszerelni – fogalmaz a párizsi Notre-Dame címzetes orgonistája. A romantikus darabok előadása ellenben komoly kihívást jelent, hiszen a harmonika nem rendelkezik a zongora lecsengésével, mégis képes a líraiság és finom dinamikai árnyalatok megteremtésére – fűzi hozzá Marie-Andrée Joerger.

Vincent Dubois remek improvizációs készséggel rendelkezik, klasszikus és kortárs darabok mellett szívesen játszik kevésbé ismert alkotásokat, és úgy véli: az orgona sokkal több, mint templomi hangszer, ritmikus, ütőhangszeres hatásokra is képes, éppen ezért kivételesen szépen szólalnak meg rajta a Müpa koncertprogramjába válogatott tánczenék. Marie-Andrée Joerger a harmonikát „kaméleonként” jellemzi, amely a gyors, dinamikustól a lágy, lírai hangzásig szinte bármilyen zenei karaktert képes felvenni. A harmonikaművész azt mondja: amikor játszik, lélekben táncol. Közös munkájuk friss, kreatív megközelítést kínál a klasszikus zene hallgatóinak, hidat teremtve hagyomány és újrafelfedezés között.

Bach mindkettőjükre nagy hatást gyakorol. Hogyan merítenek inspirációt a zenéjéből?

V. D.: Ritkán játszunk Bachot harmonikán és orgonán, bár néha ez is előfordul: szívesen vesszük elő például a két csembalóra komponált darabokat, vagy a kantátákból válogatunk, olyankor a harmonika az énekszólamot játssza.

A későbbi repertoárból mit érdemes orgona-harmonika átiratban előadni?

V. D.: A négykezes zongoradarabok kiválóan működnek, például Fauré Dolly-szvitje vagy az eredetileg négy kézre írt Magyar táncok Brahmstól. Sok mindent kipróbáltunk, játsszuk Poulenc és Debussy műveit is. Az átiratoknál mindig arra kell figyelnem, hogy az orgona zenei szövetét megfelelően alakítsam a harmonika dallamához, hogy igazán érdekes legyen. Az átirat elkészítésekor sosem arra törekszünk, hogy az eredeti művet utánozzuk vagy másoljuk, hiszen erre ez a két hangszer nem képes, és nem is kell a vonósok vagy a zongora hangját imitálniuk. Inkább a harmonika és az orgona erősségeire kell építenünk, hogy azokat kidomborítva új színeket teremtsünk. Ehhez jókora képzelőerőre van szükség. Saint-Saëns Haláltánca például orgonán egészen más arcát mutatja, mint zenekaron, az orgona dinamikája kiemeli a ritmus lüktetését.

Mi-a-ou – Fauré: Dolly-szvit

M-A. J.: Minden átiratnál új dimenziót kell adnunk a darabnak. Ha például romantikus műveket dolgozunk át, nehézséget okoz, hogy a zongora pedállal keltett rezonanciájára a harmonika nem képes. A dinamikai változásokat tudjuk érzékeltetni, crescendót, diminuendót (erősítést és halkítást) létrehozhatunk hanggal, polifonikus módon, de amint levesszük az ujjunkat a gombról, vége, nincs lecsengése. Amikor Chopint játszunk, erre oda kell figyelnünk, hiszen érzékeltetnünk kell a zene a líraiságát, csak meg kell találnunk ehhez a saját eszközeinket.

Mit gondol, minden klasszikus darab eljátszható harmonikán?

M-A. J.: A harmonika olyan, akár egy kaméleon, rendkívül sokféle arca van. Lehet precíz, direkt, gyors vagy akár egészen lágy, lírai. Minden kompozícióban meg kell látnunk azt a dimenziót, amelyet harmonikán érdemes megmutatni, és szerintem igen, a legtöbb műben fellelhetjük ezt.

Így hangzik Bach zenéje harmonikán:

Orgonistaként számos hangszeren játszik otthonosan, például a párizsi Notre-Dame orgonáján. Egy új instrumentum felfedezéséhez – például Budapesten a Müpában – hogyan kezd hozzá?

V. D.: Ez a folyamat mindig hasonló. Amikor megismerkedem a hangszer felépítésével, már azelőtt érzem, hogy melyik repertoár mutatja meg igazán az erősségeit, mielőtt játszani kezdenék rajta. Amikor a hangszer előtt ülök, nagyon figyelmesen kell hallgatnom, hogy biztosan megtaláljam a legmegfelelőbb színeket. Voltak számomra mérföldkövek. Tizenkét éves korom óta játszom Cavaillé-Coll-orgonákon, amelyeket világszerte a romantikus korszak legcsodálatosabb hangszereiként tartanak számon. Bárhol vagyok, mindig ezeknek a hangzását igyekszem megidézni, számomra ez jelenti az etalont. Minden műnél igyekezni kell megtalálni az eredetihez közel álló hangszínt. Amikor Bach vagy Buxtehude műveit észak-németországi barokk orgonákon szólaltatom meg, az autentikus, de más hangszereken is ennek a hangzásnak a megidézésére törekszem.

Bach Cavaillé-Coll-orgonán a Notre-Dame-ban:

Ön mennyire ismeri a harmonika működését?

V. D.: Nagyon bonyolult hangszer. Lényegében vakon kell játszani rajta, hiszen nem látni a gombokat. De imádom a hangját. Amikor a strasbourgi konzervatórium igazgatója voltam, létrehoztam az első klasszikus harmonika szakot, mert szerintem megérdemli, hogy a többi hangszerrel egy szinten kezeljük.

A Müpa koncertjén a tánc köti össze az előadott darabokat. Szeretnek táncolni?

V. D.: Bevallom, én nem. Imádom a tánczenéket, de a tánchoz nincs meg az ügyességem. Pedig édesanyám korcsolyabajnok volt.

M-A. J.: Én imádok táncolni! Amikor játszom, lélekben táncolok, az egész bensőmet átjárja valami különös érzés. Természetesen a tánczenék nagyon sokat változtak az évszázadok során, így amellett, hogy népszerű műfaj, alapvetően klasszikus. A harmonikához szervesen hozzátartozik a tánc, kezdetben gyakran került elő zenés mulatságokon, estélyeken. A hangszernek ráadásul jelentős a súlya, így amikor megszólaltatom, az egész testem mozog. Ezt néha csak belül érzem, időnként viszont kívülről is látszik.

Valcer harmonikán és kamaraegyüttesen:

A harmonikához magától értetődően illik a tánc. Mi a helyzet az orgonával?

V. D.: Az orgona igazi ritmikus hangszer. A legtöbben azt hiszik, hogy a templomban pusztán kísérő szerepet tölt be, de valójában önmagában is nagyon sokféle ütőhangszeres dinamikát tud létrehozni, éppen ezért kiválóan szólnak rajta a táncok átiratai. Sokat játszom Ravel műve, a Couperin sírja részleteit – ez a budapesti koncerten is elhangzik –, és a rigaudon, ez a vidám, páros, francia eredetű néptánc remekül hat orgonán, de Piazzolla energikus staccatói is életre kelnek, ahogyan az üstdob hangzását is nagyszerűen adja vissza az orgona.

Az angyal halála:

Van olyan darab a budapesti koncert programjában, amely különösen kedves az Önök számára?

M-A. J.: Poulenc Francia szvitje, amelyet 16. századi táncok ihlettek, mégis nagyon friss, könnyed és eredeti. Poulenc mindig lenyűgöz. Egy kis francia szín pedig minden programnak előnyére válik.

Írta és az interjút készítette: Seres Gerda

Marie-Andrée Joergert generációja egyik legkiválóbb harmonikaművészeként tartják számon, aki Európa neves koncerttermeiben népszerűsíti szenvedélyesen szeretett hangszerét, a klasszikus harmonikát. Repertoárja rendkívül széles. 2021-ben megjelent első szólólemeze, a Bach en Miroir kiemelkedő nemzetközi sikert ért el, a kritikák eredetiségét, költőiségét és bátor képzelőerejét méltatták. Számos kortárs alkotás bemutatására vállalkozott, köztük Thierry Escaich harmonikára írt első szólóművét játszotta a Berlini Filharmonikusokkal. Rendszeresen tart mesterkurzusokat, tanít a Strasbourgi Zeneakadémián és Konzervatóriumban, ahol 2014-ben létrehozta a harmonikaosztályt. Ő alapította a Les musiciens de Strasbourg elnevezésű, vonóskvintettből és harmonikából álló együttest, amelynek művészeti vezetője.