„Rangot akartunk adni a műfajnak”

Márciusban rendhagyó koncertre készülnek Budapest Bár Boulevard címmel. A kulisszatitkokba Farkas Róbert zenekarvezető és Németh Juci énekesnő avatott be minket, de rengeteg érdekességet meséltek az együttes megalakulásáról, korai időszakáról és közelmúltjáról is.

Hogy sikerült a nyaratok a koncertek szempontjából?

Farkas Róbert: Visszatért az élet. 2023-ban még nem volt ennyire jó a helyzet, az idei nyár viszont elég pörgősre sikeredett. Legalább harminc fellépésünk volt a nyáron.

Németh Juci: Az idei kapolcsi koncertünk visszahozta a kezdeti idők lendületét, rengeteg fiatal bulizott a zenénkre. Az utóbbi időben a fiatalabb generáció is felbukkant a koncertjeinken. Nagy dolognak tartom, hogy egy újabb nemzedék fedez fel minket.

F. R.: Többen odajöttek, és mesélték, hogy kiskorukban a szüleik énekelték ezeket a számokat. De nem is kell annyira messzire menni, hiszen a cimbalmosunk, ifj. Ürmös Sanyi mindössze huszonegy éves. 2003-ban született, tehát amikor a Budapest Bár elindult, négyéves volt.

A Budapest Bárnak már a nevében is benne van a főváros, a budapesti kávéházak zenei világát idéztétek meg. Nem tartottatok attól, hogy ez túlságosan fővárosi produkció?

F. R.: Az első számú dilemmánk inkább az volt, hogy játsszunk-e szabadtéren. Először színházi produkcióként léteztünk, főként a Katona József Színházban léptünk fel. Első fesztiválmeghívásunk a VOLT-tól érkezett, egy nagy sátor volt a helyszín. A beállás alatt egy lélek se vetődött arra, de miután elkezdődött a koncert, megtelt a sátor. Őrjöngtek az emberek, énekelték velünk a szövegeket!

N. J.: A szigetes bulijaink nem voltak könnyűek,mert ott sok a külföldi, és nekik nincs kapcsolódásuk ezekhez a régi dalokhoz. De a törzsközönségünk ott is megtalált minket.

F. R.: Nagyon szerencsések vagyunk, mert a Budapest Bár nemcsak színházakban, hanem fesztiválokon is működik. Így az már nem is jelentett problémát, hogy vidéken hogyan fogadnak egy ennyire pesti jellegű produkciót.

Kicsit szokatlan volt ezeket a kávéházi dalokat olyan énekesektől hallani, mint Kiss Tibor, Lovasi András vagy Szűcs Krisztián, hiszen őket rockzenekarokban ismertük meg. Mit láttál bennük, miért gondoltad, hogy bele fognak illeni a Budapest Bárba?

F. R.: A Budapest Bár előtt a Kistehén Tánczenekarban játszottam, és egy fesztiválon elcsíptem a Heaven Street Sevent. Nagyon tetszett, ahogy Krisztián a Dél-Amerikát énekelte. Addig se a dalt, se a zenekart, se az énekest nem ismertem. Ekkor már készültek a stúdióban az első Budapest Bárlemez dalai, és a koncert másnapján felhívtam Krisztiánt, hogy lenne-e kedve felénekelni nekünk valamit. Frenk úgy jött a képbe, hogy elmentem egy Braindogs-koncertre, mert meg akartam nézni Kiss Tibit. Frenk dobolt, de az egyik dalban előrejött zongorázni és énekelni. Kértem Tibit, hogy neki is szóljon. Kifejezetten örült, hogy nem dobolni hívtuk, de végül egy ideig mégiscsak dobolt nálunk is. Lovasi András munkásságát se nagyon ismertem, nem hallgattam Kispált, csak mondtam a feleségemnek, Gáncs Andinak, aki egyben a Budapest Bár menedzsere is, hogy szeretnék dolgozni azzal a csávóval, aki a Csinibabában a Kicsit szomorkás a hangulatomat énekli. Andi biztos volt benne, hogy nemet fog mondani. Azért felhívtam azzal, hogy én vagyok a Kistehénből a harmonikás. Akkor még futott a Szájbergyerek, nagy sláger volt, úgyhogy azonnal igent mondott. Az énekeseknek annyit mondtam az elején, hogy készítek egy lemezt. Szó sem volt arról, hogy hosszú évekig együtt maradunk, és rengeteget koncertezünk!

A kávéházi cigányzenét szerettem volna úgy megbolondítani, hogy a fiatal közönséget is elérje. De kiderült, hogy mindenkinek van kötődése ezekhez a régi slágerekhez. Juci, te mesélted, hogy kiskorodban az anyukád énekelt ilyen dalokat. Kiss Tibiről kiderült, hogy a nagyapja aranykoszorús nótaszerző volt. Lovi játszotta ezeket a dalokat katonakorában, amikor esküvőkön, családi rendezvényeken léptek fel az akkori zenekarával. Később tudtam meg, hogy létezik egy felvétel, amin a Zöld Pardon backstage-ében Kiss Tibi és Szűcs Krisztián a Szívemben bomba van című dalt énekli. Én ezt a dalt a feleségem szüleinél találtam egy Postássy Juli–Dévényi Ádám-lemezen. Úgy gondoltam, hogy cigányzenekaros kísérettel nagyon jól hangzana Németh Juci és Kiss Tibi duettjeként. Ez lett a legelső felvételünk.

N. J.: Annyit vetnék közbe, hogy akkoriban Andi, a feleséged kérdezte, kivel énekelném ezt a dalt szívesen. Szóba jöttek nevek, de mint kiderült, mindegyikükkel dolgoztam már, csak Tibivel nem.

F. R.: Jucit egy szigetes Anima-koncerten láttam, ledöbbentem, hogy mekkora tömeget tud megmozgatni. Mondtam, hogy ő kell nekem a Budapest Bárhoz! Fantasztikus dolognak tartom, hogy közel húsz év elteltével még mindig tudunk újat mutatni egymásnak.

Milyen típusú koncerthelyszín ideális a Budapest Bár számára?

F. R.: Az a fajta zene, amit elővettünk, akárhogyan is szépítjük, eredetileg inkább háttérszerepet töltött be – mellette vacsoráztak, beszélgettek az emberek. Ezt akartuk továbbgondolni, és ezért is választottunk hozzá remek énekeseket. Fel akartuk tenni a dalokat a színpadra, azzal az igénnyel, hogy a közönség folyamatosan ránk figyeljen. Rangot akartunk adni a műfajnak.

N. J.: Szeretem, ha értő és figyelő közönség van. Fesztiválokon talán kevésbé tűnnek fel azapróbb részletek, ott mindent visz a svung. Imádom az ülős koncerteket, bár utána mindig migrénem van, annyira koncentrálok.

F. R.: Vannak olyan nézőink, akik nem szívesen ülnek a fellépéseinken, mert ők táncolni akarnak. Mások meg annyira figyelemmel akarják kísérni a produkció minden kis részletét, hogy inkább az ülős koncertjeinkre járnak szívesebben. Fantasztikus dolog, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszhatunk olyan dalokat, amiket régen kávéházakban adtak elő.

Nézőként van kedvenc Müpa-élményetek?

N. J.: Legutóbb Lázár tesók-koncerten voltam a Müpában, nagyon helyesek voltak. A 2010-es években volt egy számomra emlékezetes Qualitons-koncert is. Párom, G. Szabó Hunor akkor még a zenekar tagja volt, én pedig a stylist. Háttéremberként is jó volt ott dolgozni, a Fesztivál Színház is sok kreatív lehetőséget nyújt.

F. R.: Nemcsak fellépni jó a Müpában, hanem nézőként beülni is. Nekem talán Keith Jarrett koncertje volt a legnagyobb élmény. Akkor láttam, hallottam őt élőben először. Szólóban játszott, az est első felében nagyon modern darabokat, a másodikban régi klasszikusokat, jazzsztenderdeket. Olyan pletykákat hallottunk róla, hogy ha valaki csak köhint egyet a nézőtéren, azonnal lemegy a színpadról. Itt szerencsére senki sem köhögött.

Mivel foglalkoztok mostanában a Budapest Báron kívül?

F. R.: A covid alatt kezdtem cimbalmozni, nemrég bőgőzni, a csellóm már készül.

N. J.: Azért meséld el, mennyit gyakorolsz egynap.

F. R.: Sokat. Tíz órát is akár. Kollár-Klemencz Lászlóval és Dargay Marcell barátommal csináljuk a Zabolátlan lovaim című produkciót, négyöt hangszeren is játszom ezeken a koncerteken, szép kihívás.

N. J.: És sokat utazol!

F. R.: Nagyon szeretek lakóbuszozni, most ősszel is megyünk majd Dél-Olaszországba a feleségemmel és a kiskutyánkkal. Nagyon sokat tudok egyhuzamban vezetni, a rekordom 2450 kilométer, 25 és fél óra alatt tettem meg ezt a távot.

N. J.: Én igazi háztartásbeli életet élek egy Budapest melletti faluban. Hatéves a kislányunk, folyamatos munkát jelent rendben tartani a házunkat, a kertet, naponta főzök, befőzök stb. Hunorral van egy duónk, jelenleg JuciHunor Duo néven fut. Nem dédelgetünk popsztárálmokat, izgalmas, egyedi ízű zenei projektet építgetünk. Nehéz feladat mindkettőnknek, mind magánéleti párosként együtt dolgozni, mind zenei megfejtésekben. Talán az eddigi legnehezebb munkánk. Mindketten játszunk minden hangszeren, komoly koncentrációt igényel. Három éve kezdtük, klasszul reagál a közönség.

Mit lehet tudni a müpás Budapest Bár-koncertről?

F. R.: A címe Budapest Bár Boulevard, és Kovács András Péter lesz a konferanszié, akit a stand-up világából jól ismerhet a közönség. Most először dolgozunk vele ilyen formában, biztosan viccesen mesél majd a dalokról, a szerzőkről. Rendhagyó fellépés lesz.

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25-ös évadának 2. számában jelent meg.

Fotók: Nagy Attila, Müpa