José González - Bármibe is kezd, figyelni kell rá

Argentin szülők, kubai zenei hatások, finom folkpop klasszikus gitáron, pazar feldolgozások, fingerstyle gitárjáték, bossa novás ringatás, bensőséges énekstílus, filozofikus szövegek. Szeptember 27-én ad koncertet José González a Müpában, de van ott még több is ennél. Hardcore punkzenekarok, biokémikus tudományos előélet, nagyon komolyan vett jótékonykodás González-portrénkban.

José González mindkét szülője tudományos pályára készült Argentínában (apja pszichológiát, anyja biokémiát tanult), amikor politikailag aktív fiatalként 1976-ban el kellett menekülniük a jobboldali puccs nyomán létrejött diktatúrából. José már Göteborgban, Svédország nyugati tengerparti városában született 1978-ban, ahol az otthon szóló latin és kubai zenék hatása alatt nőtt fel. Ő maga is követte szüleit, biokémikusnak készült, amikor átvette az irányítást élete felett a zene.

© Hannele Femstrom

Persze az már kezdetektől nagy szerepet játszott a Jackson- és Marley-rajongó kis José gyerekkorában. Eleinte hardcore punk- (Back Against the Wall, Renascence) és emo-rock- (Only If You Call Me Jonathan) zenekarokban gitározott. Utóbbiból kilépve alapította 1999-ben Junip nevű első saját zenekarát, ám ez ekkor még nem bontakozott ki igazán, ellentétben González szólókarrierjével.

A lényegében magánkiadásban megjelent 2001-es szólódebüt kislemez (Deadweight On Velveteen) már teljes fegyverzetében mutatja José Gonzálezt: ujjal pengetett klasszikus gitár, markáns, megkettőzött ének, és olyan kortárs folk, amiben Nick Drake és Elliott Smith melankóliája, de a latin keserédesség is benne van. A következő, 2003-as dallal, a már széles körben terjesztett Crosseszel pedig gyakorlatilag tényleg a kész González-hangzást kapjuk. Jött is gyorsan – még ugyanebben az évben – a debütlemez, a bossa novás hatásokat is beépítő Veneer, ami hazájában népszerű előadóvá tette Gonzálezt, de a nemzetközi áttöréshez egy reklámban használt felvétele kellett.

A Veneer egyik csúcspontja egy feldolgozás, ami tökéletesen simul a lemezegységbe, pláne meglepő, ha tudjuk, hogy egy hideg electropop-dalról van szó, a szintén svéd The Knife-tól. A Heartbeats eredetiben, szintikkel is csodálatos szerzemény, González azonban rögtön felismerte benne a potenciált, és hetekkel az eredeti megjelenése után feldolgozta saját albumára, meleg tónusú dallá varázsolva. 2005 novemberében a dal az egész világot letarolta egy olyan tévéreklámmal (Sony Bavaria), ami szintén etalon lett a maga nemében – ezernyi színes kis labda pattog le lassítva San Francisco ikonikus utcáján, miközben González a szerelemről énekel. Kép és hang tökéletes egysége instant világhírt jelentett hősünknek, akinek tehetségét a saját dalaiban is felismerte mindenki. Jött a debütlemez 2005-ös nemzetközi újrakiadása, de viszonylag gyorsan a következő album is, hiszen a gitáros-énekes eddigre már rég túl volt korai dalain.

A 2007-es In Our Nature már hype nélkül is megismételte a bemutatkozás sikerét, és valóban: magas minőségű dalok, filozofikus, a darwini evolúciót, az emberi természetet középpontba állító témák jellemzik, valamint ezúttal is egy átformált feldolgozás: most egy Massive Attack-számból (Teardrop) csinált indie-folk csodát. Ez amúgy González védjegye maradt, számos ismert, egészen más stílusú popdalnak (Joy Division-, Bronski Beat-, Bruce Springsteen-, Kylie Minogue-számoknak) mutatja meg a belső magját, és viszi el azokat klasszikus gitáros, egyszerű, mégis mély megszólalással egy másik helyre.

Ezen a ponton folytathatta volna a kétévente érkező újabb és újabb albumokkal, turnékkal, de González mást gondolt. A Junippal még 2000-ben felvettek egy nagylemezt, egy kislemezük meg is jelent a szólódebüt előtt ugyanannál a haveri minikiadónál, és 2005-ben – már González befutása után – visszatértek egy ötszámos EP-vel (Black Refuge) is. Ekkor még csak hobbiprojektként működött a trió, amiből Elias Araya dobos az első lemez után szállt ki, és amiben Tobias Winterkorn billentyűssel hosszabban is megmaradt a közös zenélés öröme. 2010-ben fordították komolyra a zenekar sorsát, a második album 2013-ban jelent meg. A Junip nincs messze González folkos világától, de a szintik, az élőben dobossal és basszusgitárossal is kiegészült megszólalás már inkább indietronica vagy indie-folkpop dalokat eredményezett, és ez a formáció is sikerre volt ítélve. A duó hosszabb csend után 2023-ban hallatott magáról újra, amikor a tévésorozatokban is gyakran használt Line Of Fire című számukból készült egy Sharon Van Ettennel közös változat – ezúttal egy dokumentumfilmhez.

Dokumentumfilmből González életének is szenteltek már egyet 2010-ben, a The Extraordinary Ordinary Life of José González című alkotást aztán egy újabb film is követte, ebben a kicsit ál-dokumentumszerű alkotásban (A Tiger In Paradise, 2023) González kvázi önmagát alakítja. Hogy kicsoda igazán González, az talán leginkább abból derül ki, hogy altruista módon jótékonykodik, bevételeinek egy jelentős részét eladományozza.

Szólómunkássága a 2015-ös Vestiges & Claws című albummal folytatódott, majd ismét jelentős, hatéves szünet után érkezett az eddigi utolsó lemez, a 2021-es Local Valley. Utóbbin melankolikus folkját tempósabb dalokkal is színesíti, finoman megjelenik az elektronika is, ami remix EP-ken eddig is kísérte, ezután pedig hangsúlyosan megjelenítette munkásságát. Egy DJ Koze-lemezen is közreműködött, őt pedig Koze mellett olyanok remixelték, mint Solomun, Bibio vagy Sofia Kourtesis. Nem lenne meglepő, ha legközelebb még táncosabb albummal jelentkezne, ahogyan az sem, ha visszatérne a teljesen akusztikus, bossás, klasszikus megszólaláshoz. Ha valaki ennyire jó valamiben, arra úgyis figyelni kell, bármibe kezd.