Müpa Magazin+ / Ráadásul
baba_zene_ringato.jpg

Biztonságot adó dallamok

2025. 03. 28. Makrai Sonja

Kodály Zoltán szerint a gyerekek zenei nevelését nagyon korán, lehetőleg már születésük előtt el kell elkezdeni – ezt az elvet követi a több mint három évtizedes múltra visszatekintő, Magyar Örökség díjas zenei nevelési program, a Ringató, amely mára már országhatáron átívelve igyekszik a kisgyermekes szülőkben kedvet ébreszteni az énekléshez. 179 foglalkozásvezető 437 településen, 558 helyszínen tart hétről hétre rendszeres Ringató foglalkozásokat – ennek egyik kiemelt budapesti helyszíne a Müpa.

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – a Ringató lényege a hallás utáni dal- és játéktanulásban rejlik, nincsenek papírlapok, bábok vagy csörgők, a gyerekeknek és a szülőknek nincs más dolguk, mint magukba szívni ezt a tudást. A három éven aluli korosztálynak szóló foglalkozások mindig igazodnak az adott évszakhoz, ünnepkörhöz. Elsősorban a magyar néphagyományból merítenek, ezt egészítik ki más népek dalai, gyerekdalai, mondókái. A részt vevő szülők és a foglalkozásvezető közösen teremtik meg azt a zenei környezetet, amelyben jó érzés ott lenni a gyerekeknek.


Gróh Ilona és lánya, Viktória 2007 óta várják a kisgyermekes szülőket a Müpában © Csibi Szilvia, Müpa

2007-ben a Ringató volt az első és akkor még egyetlen kisgyermekeknek szóló rendezvény a Müpában, de a mozgalom történetének fordulópontja is az intézményhez kötődik. A Ringató első karácsonyi programját a Müpa üvegtermében rendezték meg, az esemény azonban szinte „botrányba fulladt”, annyi kisgyermekes család szeretett volna részese lenni a közös éneklésnek. Az alapító, Gállné Gróh Ilona akkor szembesült azzal, mekkora mozgalommá is nőtte ki magát a Ringató.

A zenei nevelés a teljes személyiségre, a kognitív készségekre egyaránt hat. Nem az a lényeg, hogy a kisgyerekek művészeti képességei miként fejlődnek, hisz ez mondhatni mellékesen, szinte magától megtörténik. A Müpában ma már Gróh Ilona lánya, Gáll Viktória Emese vezeti a foglalkozásokat szerda délelőttönként. „A Ringató foglalkozásain olyan mintát igyekszünk mutatni a gyerekkel közös éneklésre és játékra, amely reméljük, otthon is folytatódik. A legfontosabb talán, hogy az itt szerzett élmények akár a gyermekek egész életét végigkísérhetik, de ugyanilyen meghatározó lehet ez a tapasztalat a szülők számára is. Mindig felemelőek a foglalkozások, úgy érzem, mintha csak egy pillanatra, de akaratlanul is beleshetnék ezeknek a családoknak az életébe.”


A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25. évadának 3. számában jelent meg.

magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register