A 2025/26-os évad művésze: Víkingur Ólafsson
A The New York Times kritikusa által az „izlandi Glenn Gouldként” emlegetett zongoraművész letisztult hangzásvilágával és újragondolt interpretációival vált a kortárs klasszikus zenei élet egyik kiemelkedő előadójává. Munkásságát a Gramophone és a BBC Music Magazine kitüntetései, valamint a klasszikus instrumentális szóló kategóriában elnyert Grammy-díja is fémjelzi, a Deutsche Grammophon gondozásában kiadott lemezei – többek között Bach Goldberg-variációi, Beethoven késői szonátáinak és Philip Glass műveinek felvételei – pedig meghatározó referenciáivá váltak.
A 2025/26-os évad művészeként többször is köszönthettük a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. Önálló estje Beethoven op. 109-es szonátája köré épült, amelyhez kapcsolódóan a Müpa Magazin+ felületén Utazás az Opus 109 körül címmel háromrészes sorozatban engedett betekintést az album születésének műhelytitkaiba és szellemi hátterébe. Ezt követően a világhírű magyar zeneszerző – akihez nemcsak a zene, hanem igaz barátság is fűzi –, Kurtág György 100. születésnapjára rendezett eseménysorozat kiemelt vendégeként tért vissza: a Kurtág-töredékek című filmhez kapcsolódó pódiumbeszélgetés mellett az ünnepi koncerten is színpadra lépett, feleségével, Halla Oddný Magnúsdóttirral pedig egy Kurtág Márta emlékének szentelt, négykezes zongorablokkban játszottak együtt. Az évad zárásaként Várdai István vezényletével, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral hallhatjuk újra, hogy Beethoven páratlan Esz-dúr zongoraversenyét szólaltassa meg.
Kurtág György méltató szavai Víkingur Ólafssonról
2018-ban hallottam először Víkingur Ólafssonról, amikor Mártával felfedeztük frissen megjelent Bach-lemezét.
Lenyűgözött bennünket zongorázásának mély zeneisége és technikai precizitása, a gyönyörű zongorahangja, és az őszinte érzések, amelyeket a zenéből előhívott. Négy évvel később személyesen is találkozhattunk a BMC-ben egy dokumentumfilm forgatásán. Egy felejthetetlen órán át zongorázott nekem. A zene iránti szeretetnek ugyanazt az intenzitását éreztem benne, amit én is érzek. Később készített egy albumot, amelyen darabjaim is szerepelnek, és többször is találkoztunk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jelen voltam a „Goldberg-variációk” zarándoklatának magyarországi állomásán a Müpában. Hálás vagyok neki, hogy vállalja a nehézségeket, amit a zenémmel való foglalkozás jelent, és megnyugtató érzés számomra, hogy Bach, Mozart és a többi nagyok zenéjének lehetősége van rá, hogy biztonságban érezzék magukat a kezei közt.
Nem tudom, hogy létezhet-e a barátság egy 41 éves izlandi zongorista és egy 99 éves magyar zeneszerző között, akik ritkán találkoznak. Ha igen, boldogan hívom a barátomnak.