A 2014/15-ös évad együttese: az Amadinda Ütőegyüttes
Az Amadinda Ütőegyüttes a világ egyik legjelentősebb ütőhangszeres formációja. Az 1984-ben alakult Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas kvartett tagjai – Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Bojtos Károly és Holló Aurél – célul tűzték ki, hogy bemutassák a klasszikussá vált ütőhangszeres repertoárt, valamint új művek létrehozására ösztönözzék a zeneszerzőket. Pályafutásuk során a 20. század három kiemelkedő alkotója, John Cage, Ligeti György és Steve Reich is komponált számukra darabokat. A tradicionális kultúrák felfedezésétől a zenetörténeti átiratokon át saját kompozíciókig egyedülálló repertoárt alakítottak ki, amelyet világszerte nagy sikerrel mutatnak és mutattak be. Lemezkiadásaik közül különösen jelentős a John Cage összes ütőhangszeres művét tartalmazó CD-sorozat.
A Müpa 2014/2015-ös évadának együtteseként három különleges koncerten mutatták meg sokszínűségüket. A Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon a tajvani Ju Percussion Group és a Nemzeti Énekkar közreműködésével egzotikus zenei világokat idéztek meg Ázsiától Dél-Amerikáig. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös estjükön Takemitsu, Bach és Gyöngyösi Levente művei szólaltak meg, páratlan akusztikai élményt teremtve. A Muzsikással pedig két nagy múltú együttes találkozása jött létre, ahol a klasszikus és a népzenei hagyomány kölcsönösen gazdagította egymást. Az évad során adott hangversenyeik nemcsak virtuozitásukat, hanem a zenei párbeszéd iránti nyitottságukat is megmutatták.
Esterházy Péter méltató szavai az Amadinda Ütőegyüttesről
Öröm
Ha szabad-asszociációs gyakorlatozáson volnék, és szerencsém is volna, malacom, akkor az „amadinda” szóról nem az anaconda jutna az eszembe, hogy aztán onnét elsüllyedjek egy őserdő titokzatos bujájában, hanem elsőre természetesen Rácz Zoli (Zoltán), s azután rögtön Steve Reich. Onnét pedig az Új Zenei Stúdió.
Amivel leginkább azt akarom mondani, hogy az Amadinda azt a bonyolult kulturális-hazafias föladatot végzi, amelyet hajdanán a Stúdió. Durván úgy fogalmaznék, hogy az Amadinda is tanít, nevel, szórakoztat. Igazuk van, amikor büszkék arra, hogy már harminc éve együtt vannak, azt ugyan nem tudom, az idő kinek dolgozik (Mick Jagger szerint „time is on my side” – de hát ez még a hatvanas évek világoptimizmusa), mindenesetre errefelé kevés az ilyen hosszú történet. Egy történetet láthatunk, amely megtalálta a saját formáját – ez történik. És ez valóban ritka. A töredékekhez szoktunk hozzá, a dicsteli, hősies csődökhöz.
Példaszerű az a természetesség, ahogy az Amadinda a világhoz kapcsolódik (és azután a világ is hozzá). Következetesen nyit a pop, a dzsessz felé, egyáltalán: mindenhová nyitnak: előre, hátra, befele, kifele, vagyis tudják, mi van a világban, mik a hagyományaink (átiratok), mik vagyunk mi (saját szerzemények).
Látjuk, ahogy gond nélkül oldódnak föl munkásságukban a régi, nagyon magyar kérdések: haladás és maradás, provincializmus és világtágasság, és látni azt is, mi az, ami ezt oldja: a tehetség és a munka. Öröm a kortársuknak lenni.
Végül írjuk le velük kapcsolatban a legfontosabb szavakat: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán.
