Jazz Showcase
2015. január 9-11.
A tizedik évadát ünneplő Müpa fennállásával szinte egyidős a jazz hazai és kontinensbéli tehetségeit helyzetbe hozó Jazz Showcase: 2015-ben lesz a nyolcadik Jazz-tehetségbörze. Az eddig megszokott módon még több figyelemre érdemes pályakezdő magyar jazzformáció, továbbá két újabb bebarangolásra váró európai ország néhány jazzúttörője kerül az érdeklődés középpontjába.
Míg 2008 óta január második hétvégéjén eddig rendre megismerkedhettünk nemcsak saját üdvöskéinkkel, de közvetlen szomszédaink közül Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia, illetve Csehország, Lengyelország, Németország, sőt Törökország legtehetségesebb improvizáló muzsikusaival, addig 2015-ben szemünket és fülünket Belgium és Hollandia felé fordítjuk. Mindkét ország fiataljai jelentős útravalóval vágnak neki jazzmuzsikusi karrierjüknek. Elég, ha a jazz-zel legtöbbet asszociált hangszerre, a szaxofonra gondolunk, amelyet a belga Adolphe Sax fejlesztett ki a 19. század közepén. Egy szűk évszázaddal később a belgiumi születésű szintó gitáros, Django Reinhardt manouche jazze vált az aktuálisan legnagyobb hatású jazzirányzattá. A közelmúltat és a jelenkort pedig a kilencvenkét éves szájharmonikás, Toots Thielemans, a sokoldalú gitárvirtuóz Philip Catherine, illetve az izgalmas együttműködéseiről ismert Brussels Jazz Orchestra neve fémjelzi. Hollandiáról kinek ne jutna eszébe a North Sea Jazz Festival, de felidézhetjük Han Bennink dobos, Jasper van’t Hof zongorista és Eric Vloeimans trombitás nagy sikerű Müpa-beli szerepléseit is.
Az Előcsarnok színpadán és a Zászlótérben ez alkalommal is 16 órától, egymást váltva kezdődnek majd az ifjú magyar, belga és holland csapatok koncertjei a meghívott jazzszakértők, no meg az újdonságot áhító jazzkedvelők örömére.