14443_chrystel_wautier_150109_02.jpg
14443_chrystel_wautier_150109_01.jpg
14443_chrystel_wautier_150109_03.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Jazz-tehetségbörze - Chrystel Wautier Quintet (B)
2015. január 9. péntek
17:00 - 18:00
Átrium (Előcsarnok)
Müpa saját produkció
Jazz Showcase

Chrystel Wautier az egyik legígéretesebb tehetség a belga jazzszíntéren. Kezdetben a soul és az R'n'B műfaja vonzotta, miközben az elmaradhatatlan klasszikus zenei tanulmányokat végezte már hétéves korától. Zeneelméletet és zongorát tanult, érdeklődése tizenkilenc éves korában fordult a jazzéneklés felé. Zenész-lelkész édesapja révén került közelebbi kapcsolatba a gospellel. 2000-ben nyert felvételt a brüsszeli jazzkonzervatóriumba, két évvel később már versenygyőztes. Saját kvartettjével hamarosan Belgium-szerte koncertlehetőséghez jutott, és fellépett az ottani jazzélet olyan kiválóságaival, mint Jean-Louis Rassinfosse, Philippe Aerts, Richard Rousselet vagy Mimi Verderame. 2007-ben készítette első lemezalbumát Between Us címmel, ezt 2010-ben követte a Peace of Time című második. Chrystel Wautier különféle produkciókban háttérvokalistaként is dolgozott, többek közt a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál belga sztárjai, a Krazy Mess Groovers mögött.
2013-as, Before a Song című harmadik lemezén már kvintettjével hallható. Elhagyják a tradicionális jazzhangzást, és modernebb, kísérletezőbb megszólalások felé törnek. A hatások közt megtaláljuk a soul, a gospel, a pop és a latin zene elemeit, megjelennek a saját szerzemények és dalszövegek. A hangszerelések többsége Cédric Raymond zongorista nevéhez fűződik. A Before a Songot a jazzkritikusok és a hallgatóság is nagy lelkesedéssel fogadta, címadó darabját rendszeresen játszották a nemzeti rádióállomások. Chrystel Wautier a Jazz Showcase-en is javarészt erről a lemezről válogat.

Rendező: Művészetek Palotája

Közreműködők:

ének Chrystel Wautier
zongora Cédric Raymond
gitár Lorenzo Di Maio
bőgő Jacques Pili
dob Jérôme Klein

Műsorvezető:

Kanizsa Georgina
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok