Lito Mabjaia basszusgitáros zenei utazása során számos muzsikustárssal került kapcsolatba, mely kapcsolatok szoros barátsággá nemesedtek az évek során. Mindig is szándékában állt ezeket a társakat összehozni, közös alkotásra sarkallni - így jött létre az Aurelio Project és annak első albuma, az Aspire. Rajta csupa saját kompozíció sorakozik, melyek a legkülönbözőbb hangulatokat festik a hallgató számára. Lito mellett a zenekarban a csodagyerekként számon tartott holland dobos, Yordi Petit, a lenyűgöző tehetségű Tijn Wybenga billentyűs és a díjnyertes johannesburgi gitáros, a dél-afrikai Standard Bank National Youth Jazz Band tagja, Vuma Levin működik közre. Az Aurelio Project a jazzmuzsika szépségeit fogyasztható módon mutatja fel, s közben könnyed eleganciával közlekedik a különböző latin-amerikai, nyugati és afrikai stílusok között. Ihlető forrásaik között említik Richard Bonát és Pat Methenyt. Nemrégiben sikeres koncertkörúton vettek részt Johannesburgban és Maputóban, illetve felléptek az amszterdami Blue Note klubban, a hágai Detlevben és az enschedei Jazzpodium de Torban. Az Aurelio Project az Aspire anyagával és általános hitvallása szerint is azt üzeni hallgatóinak, hogy lépjenek túl korlátaikon, valósítsák meg legmerészebb elképzeléseiket.
A koncert a Holland Királyság Nagykövetségének támogatásával jött létre.
Rendező: Művészetek Palotája
Közreműködők:
Műsorvezető:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.