Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus nemcsak Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai című kötetével, hanem empatikus, hatékony terápiás módszerével is széles körben elismertséget szerzett. Ezúttal nemcsak munkájáról lesz szó: a művészetekhez, s ezen belül a jazzhez való kötődéséről is beszél. Rendkívüli este egy olyan szakemberrel, aki jelentős eredményeket ért el szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, kudarcaink okainak feltárásában.
Orvos-Tóth Noémi célja, hogy a hozzá fordulókkal közösen jusson el a hatékonyabb problémamegoldáshoz, a kiegyensúlyozottabb érzelmi élethez, a harmonikusabb emberi kapcsolatokhoz, a mélyebb önismerethez és az önelfogadáshoz. Örökölt sors című kötete azért hatott a reveláció erejével, mert felismerte: „felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban”. A korábbi generációk életeseményeinek feltárása, a transzgenerációs szemlélet segíthet megszabadulni a kínzó tünetektől. Másik sikerkönyve (Egy nárcisztikus hálójában - Felépülés egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból) konkrét példán keresztül tárja fel a párkapcsolati kudarcok okát, a kitörés lehetőségeit. Orvos-Tóth Noémivel ezen az estén ismét megtapasztalhatjuk, hogy pszichológia és művészet ezer szállal fonódik össze.
Rendező: Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.