Jegyárak
5 900 - 9 500 Ft
Erre az előadásra érvényesíthetők a Müpa+ hűségprogram kedvezményei és dupla hűségpontot is felírunk.
Raiz sokoldalú nápolyi művész, aki az 1988-ban alakult dubos-elektronikuszenei Almamegretta zenekar énekese, de emellett számos egyéb projekt fűződik a nevéhez, és filmszerepekben is gyakran feltűnik. Fő zenekara mellett dolgozott Bill Laswell-lel, a Massive Attackkel, Roy Pacival, Enzo Avitabilével, énekel a Gomorra című tévésorozat emblematikus zárlatában, és már hosszú évek óta gondozza a nápolyi dalok örökségét. 2023-ban Sergio Bruni számait dolgozta fel, van három lemeze a Bariból származó Radicanto folkzenekarral – új, eddigi legszemélyesebb koncertműsorában is velük dolgozik együtt. A Montecalvario című projekt Nápolyból indul, és bemutatja a város zenei olvasztótégelyét: a helyi dalokat, a mediterrán folkot, az arab és balkáni hatásokat, a fadót és a jazzt. Egy kozmopolita lélek feltárulkozása.
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.