egy szünettel
Jegyárak
7 200 - 25 900 Ft
Erre az előadásra érvényesíthetők a Müpa+ hűségprogram kedvezményei és hűségpontokat is felírunk.
A német születésű brit Max Richter az egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb zongorista-komponista a modern posztminimalista klasszikus zsánerben, aki első magyarországi koncertjére érkezik a Müpába. Színpadi-, balett-, opera- és Grammyre jelölt filmzenék mellett számtalan összművészeti együttműködéséről is ismert. Újrakomponálta Vivaldi Négy évszakát, elektronikuspop-zenészekkel is dolgozott (Roni Size, FSOL), Memoryhouse című 2002-es debütalbumával kortárs klasszikus úttörő „dokumentumzenét” hozott létre, Sleep című nyolcórás művével alvás-kísérőzenét alkotott. Most első világ körüli turnéjával érkezik Budapestre a 2024-ben megjelent In A Landscape című albumának anyagával, amely a második, 2004-es The Blue Notebooks című lemezének témáit viszi tovább, így mindkét művéből hallhatunk részleteket vonósötös és narrátor közreműködésével.
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.