Jegyárak
3 500 Ft   4 500 Ft   5 500 Ft   6 500 Ft
Elővásárlás
A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai szeptember 29-én 10 órától, Arany szintű tagok szeptember 30-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok október 1-jén 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára október 2-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
Rina Durante írónő 1975–ben, Pugliában alapította a Canzoniere Grecanico Salentinót (CGS), Salento első és máig legfontosabb népzenei együttesét, amelyet még 2018-ban is az év legjobb világzenei együtteseként ünnepeltek a Songlines Music Awardson, 2021-es, Meridiana című albumuk pedig az év lemeze lett a World Music Charts Europe listáján. A hagyományok tisztelete és a frissítő, új hatások egyaránt jellemzőek a formációra, amely mindig a pugliai zenei színtér legjobb előadóit tudhatja sorai között – volt tagja Maria Mazzotta is, aki CGS koncertje után néhány héttel szintén fellép a Müpában. A tüzes, transzba ejtő pizzica műfajt tökélyre fejlesztő zenekar szenvedélyes energiáiban ritmuskavalkád és tökélyre csiszolt vokálharmóniák találkoznak. Legendás zenekar, legendás élő produkcióval.
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.