Jegyárak
5 900 Ft   6 900 Ft   7 900 Ft
Elővásárlás
A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai május 5-én 10 órától, Arany szintű tagok május 6-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok május 7-én 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára május 8-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
Primavera en Salonico:
Az igen termékeny és sokoldalú görög énekesnő, Savina Yannatou a nyolcvanas évek eleje óta hazája egyik legjelentősebb, nemzetközi szinten is népszerű előadójának számít. A progresszív elektronikus zenével (Lena Platonosszal közösen készített nagylemezekkel) indult, azóta pedig a középkori daloktól az improvizatív műfajokig számtalan zenei szcéna felé kitekintő művész a Müpa közönsége számára is ismerős lehet, hiszen 2006-ban egyszer már fellépett a Fesztivál Színházban. A kilencvenes évek közepén alapított Primavera en Salonicóval közös lemezein a tradicionális görög zenét és általában a mediterráneum muzikális világát adaptálja sajátos szónikus megoldásaira. A formáció albumai már hosszú ideje a jazz és a kortárs zene egyik legnagyobb kiadójánál, az ECM-nél jelennek meg, ahogy a 2025-ös Watersong is, amelynek anyagát most Budapesten is bemutatják. Utazás kultúrákon és zenei nyelveken keresztül, a tunéziai Lamia Bedioui énekével kiegészülve.
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.