Fesztivál Színház
18.00 Babra / WOMEX20 Showcase
20.00 Dalinda / WOMEX20 Showcase
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
21.00 Parno Graszt
A világzene legnagyobb eseménye, a WOMEX idén másodjára jön Budapestre - illetve Budapest megy a világhoz. A járványhelyzetre való tekintettel a WOMEX programjai virtuálisan valósulnak meg, de a magyar közönséget ennek ellenére élő koncertek várják a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében a Müpában.
Pénteken az öttagú Babra, a Duna menti délszláv zenei kultúra új megformálásával kísérletező zenekar, majd Nádasdy Fanni, Tímár Sára és Paár Julianna triója, a Dalinda lép színpadra modernizált, a cappella - hangszeres kíséret nélkül - előadott magyar népdalaival. A 2020-as WOMEX héttagú zsűrije mindkét együttest a regionális Duna-színpad fellépői közé válogatta be, míg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán a számtalan díjjal elismert Parno Graszt ad szédületes koncertet.
A program a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Müpa és a Hangvető közös szervezésében valósul meg.
Rendező: Müpa, Hangvető
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.