Játék, szenvedély

Két meghatározó produkciójának részben új szereplőkkel felújított változatát hozza el a budapesti közönségnek a Szegedi Kortárs Balett: Juronics Tamás, illetve Enrico Morelli koreográfiájában a szenvedély és a vágy különböző arcait láthatjuk.

Don Juan története az elmúlt évszázadokban többé vált a nőcsábász megszámlálhatatlan kalandjának lajstromba vételénél. Az egykori sevillai szédelgőből a nyugati kultúra Odüsszeuszhoz, Hamlethez, Fausthoz mérhető nagy vándora lett, akinek kéretlen randevúját a kővendéggel Tirso de Molina és Molière drámájának, Mozart operájának nézői vagy Kierkegaard esszéjének olvasói egyformán ismerik.

Juronics Tamás, a korai klasszikus stílust képviselő Christoph Willibald Gluck ritkán játszott balettzenéjére bemutatott Don Juan (2017) koreográfusa szerint „sok férfiban megfigyelhető a donjuanizmus jelensége. Ami a címszereplőt illeti, alighanem leginkább önmagával kapcsolatban kellene kérdéseket feltennie, de amikor a nőkhöz fordul, folyton új és új válaszokra talál… Olyan ez, mint a játékszenvedély: mánia, amitől nem tud és nem is akar szabadulni.”

Cziegler Balázs egyszerre absztrakt és nagyon is konkrét, vizuális meglepetéseket tartogató tere, Bianca Imelda Jeremias a fodros-lágy barokkot a rideg mába oldó jelmezei inspiráló közeget teremtenek a szereplőknek, akik között feltűnnek a történet jól ismert karakterei: a womanizer Don Juan mellett folyton kezét tördelő szolgája, Sganarelle, de a történet komikus oldalát erősítő Zerlina és Masetto kettőse is. És persze nem maradhat ki a sorból a rajongva gyűlölt ellenfél, Donna Elvira sem…

A lényeg persze mégiscsak az, hogy a zavarba ejtően gazdag befogadástörténet tükrében vajon milyennek látja Juronics Tamás a világ leghíresebb nőcsábászát? Egy kritika így írt az alakról: „Don Juan egyszerre keltette egy körülrajongott rocksztár és egy babonázó erejű mágus benyomását.” Az ellentétek ha nem is vonzzák, de feltétlenül kiegészítik egymást: a Szegedi Kortárs Balett Don Juanjában a főszereplő egyszerre szenvedélyes és érzéketlen, gyengéd és kegyetlen, hiú és hősies – éppen annyi arca van, ahányra a körülötte zsongó trófeanők vágynak. Don Juan históriája valójában a következményekkel nem számoló ember története: mindent megél és túlél – ameddig a sors hagyja.

„Nélküled távol vagyok...”

Egy évtizeddel ezelőtt, 2015-ben az olasz koreográfus épp ezzel a munkával kezdte meg a közös gondolkodást a szegedi társulattal. Enrico Morelli zenei terminust választott táncdrámája címéül: a moderato cantabile kifejezés egyszerre hangsúlyozza a fegyelmezett, ha úgy tetszik, moderált szenvedélyt és a kicsit annak ellenében ható cantabile, azaz éneklő, dallamos előadásmódot. A cím kölcsönzés: Marguerite Duras regényében egy nyugodt, de sivár jómódban élő nő töpreng azon, merre tart valójában, és kinek az oldalán talál igazi boldogságot.

A komoly, mégsem komor hangvételű munka központi helyszíne egy, a valóságos téren és időn kívül létező, különös tulajdonságokkal rendelkező szoba, ahová a darab szereplői sorban megérkeznek. Persze nem csupán időt töltenek ott, nyomot is hagynak a térben, amely egyre csak telik az emlékekkel… De vajon van-e, létezhet-e egyáltalán valódi szabadság, vagy mindaz, ami körbevesz minket, csupán illúzió?

Az olasz zeneszerzők klasszikus műveit kortárs elektronikus zenével ötvöző hangzó világban otthonosan mozognak a táncosok. A Moderato Cantabile egyszerre érzékeny és érzelmes mű, amely a konkrét szerelmi történettől eloldozva az általános emberiről mer és akar állításokat megfogalmazni. Ahogy a bemutató idején egy lelkes kritika fogalmazott: Morelli „az emberi érzelmek természetrajzát, sorsalakító szerepüket emelte műve erőterébe, ebből nyerve gazdag, termékeny alapot.” Az elismerő szavakon és a közönség kitartó szeretetén túl a bemutatót követő évben az előadás jelentős szakmai visszaigazolást is kapott: Veszprémben A Tánc Fesztiválja keretében Enrico Morelli koreográfiája elnyerte a táncművészeti fődíjat.

Írta: Jászay Tamás

Juronics Tamás táncos, koreográfus, rendező, 1987-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatán, majd Imre Zoltán hívására a Szegedi Baletthez szerződött. 1989-től szólista, 1990-ben az együttesen belül önálló stúdiót alapított koreográfiai kísérletezésre, 1991-től pedig már saját koreográfiákkal is bemutatkozott. 1993-ban, Imre Zoltán távozása után a megújult társulat, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője lett. Magyarországon az elsők között használta a kortárs tánc elemeit koreográfiáiban, melyeket letisztult technikai tudás jellemez. Alkotásaiban filozófiai és érzelmi szálak sajátosan keverednek intellektuális motívumokkal, a látványos színpadkép, a világítás, az effektusok és a zene integráns részei műveinek. Sikerrel rendez operetteket, musicaleket és prózai darabokat is, rendszeres meghívottja külföldi, budapesti és vidéki nagyszínházaknak. Operai munkái a klasszikus zenéhez fűződő egyedi kapcsolatát tükrözik: ezekkel nem csupán kőszínházak, de szabadtéri színpadok nézőit is meghódította. Neve régóta összetéveszthetetlen stílust képvisel.

© Tarnavölgyi Zoltán

Enrico Morelli olasz táncművész, koreográfus és pedagógus. Tánctanulmányait Barlettában kezdte, 1999-ben a római Nemzeti Táncakadémián diplomázott, később pedig klasszikus technikai és pilatestanári képzéseket is elvégzett. Már fiatalon jelentős nemzetközi díjakat nyert táncosként és koreográfusként (Bergamo, Perugia, Firenze, Bordeaux, Bari). Dolgozott többek közt az Astra Roma Ballet, a houstoni Dominic Walsh Dance Theatre, a palermói Teatro Massimo, a firenzei KAOS Balletto és a Maggio Danza társulatával. A Michele Merola vezette MM Contemporary Dance Company egyik meghatározó alkotója. Ő irányítja az Agora Coaching Projectet, amely fiatal táncművészek továbbképzésére jött létre. 2015 óta rendszeres alkotótársa a Szegedi Kortárs Balettnek, amelynek több emlékezetes darabot is koreografált: Moderato Cantabile (2015), Menyegző – Les Noces (2016), Orfeusz és Euridiké (2017), Bolero (2023). Munkáiban érzékeny, korszerű mozgásvilág ötvöződik kimagasló technikai tudással és kifejezőerővel.

© Lakatos János

A Szegedi Kortárs Balett sokszínű repertoárját többek között Beethoven, Csajkovszkij, Bartók, Stravinsky és Orff kompozícióira készült táncszínházi darabok és kortárs zeneszerzők – Ligeti György, Eötvös Péter, Arvo Pärt, Unsuk Chin, Thomas Adès – műveire komponált koreográfiák alkotják. Mai nevét az együttes 1993-ban vette fel, 2000 óta önálló együttesként működik közhasznú alapítványi formában. A társulat igazgatója a Harangozó-díjas Pataki András, művészeti vezetője Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus, aki kitüntetett szerepet vállal a markánsan egyedi művészi arculat formálásában. A Szegedi Kortárs Balett hazai és külföldi táncszínpadoknak egyaránt állandó vendége, számos szakmai és közönségdíj birtokosa. Országon belül évente nyolcvan-kilencven előadásuk van, emellett az elmúlt három évtized alatt huszonkilenc országban vendégszerepeltek, ahol közel kétszáz előadást tartottak.