16842_verdi_nabucco_170107_01-5.jpg
komolyzene, opera, színház
Verdi: Nabucco
2017. január 7. szombat
17:55 - 21:00
egy szünettel
Előadóterem
Müpa saját produkció
Metropolitan-operaközvetítés a Müpában

A Met-közvetítések elmúlt tíz évadjában mintegy húszmillió zenebarát lehetett részese a világ egyik legjelentősebb operaházában előadott produkcióknak, amelyeket ma már hat földrész hetven országának kétezer helyszínén közvetítenek. Verdi az ókori Babilonban játszódó, százhetvenöt esztendeje bemutatott és megannyi gyönyörű dallamának köszönhetően híressé lett fiatalkori operáját, amely először szerepel a HD közvetítések programján, James Levine vezényli, Elijah Moshinsky látványos rendezésében.
A produkció különlegessége, hogy a bámulatosan hosszú pályát befutott világsztár, Plácido Domingo énekli a címszerepet, a New York-i operaházban először. A babiloni király legidősebb lányát Ljudmila Monasztirszka alakítja, aki 2012-ben debütált a Metropolitanben, és 2013-ban Londonban - éppen Domingo, illetve Leo Nucci oldalán - már bizonyította rátermettségét Abigél bravúros szerepében. Nabucco másik lányaként a 2013-as BBC Cardiff Singer of the World nyertese, Jamie Barton lép színpadra, aki 2007-ben a Metropolitan versenyét is megnyerte. Izmáelként az amerikai tenort, Russell Thomast hallhatjuk, aki több mint tíz éve énekel a New York-i dalszínházban. A milánói Scala 2015/16-os évadának nyitó előadásán Anna Netrebko partnereként fellépett, világhírű karmesterekkel dolgozó Dmitrij Beloszelszkij 2011-ben éppen abban a szerepben debütált a Met színpadán nagy sikerrel, amelyikben most is közönség elé áll.

A Metropolitan Opera Live in HD 2016/17-es évadának teljes programjáról ide kattintva tájékozódhat.

A „Metropolitan Opera Live in HD” közvetítések partnerünk, a Cikánek Management közreműködésével valósulnak meg.

Rendező: Müpa

Vezényel:

James Levine

Szereplők:

Nabucco Plácido Domingo
Izmáel Russell Thomas
Zakariás Dmitrij Beloszelszkij
Abigél Ljudmila Monasztirszka
Fenéna Jamie Barton

Közreműködik:

A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara

Alkotók:

Rendező Elijah Moshinsky
Díszlet John Napier
Jelmez Andreane Neofitou
Fény Howard Harrison

A közvetítés házigazdája:

Eric Owens
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok