20868_met_saint_saens_samson_es_delila_181020_01-10.jpg
komolyzene, opera, színház
Saint-Saëns: Sámson és Delila
2018. október 20. szombat
16:55 - 20:40
Kettő szünettel
Előadóterem
Müpa saját produkció
Metropolitan-operaközvetítés a Müpában

A Met új produkciója

Saint-Saëns ószövetségi történetet feldolgozó gyönyörű operájának új produkciójában lép fel újra Elīna Garanča és Roberto Alagna - a két világsztár ugyanis nyolc éve, egy másik érzéki francia operában, Bizet Carmenjében is elvarázsolta már a közönséget. Az olasz tenor szerint Sámson szerepében nemcsak az erő fontos, hanem a hang eleganciája is, kettejük együttműködéséről pedig így fogalmazott: „Nagyon közel vagyunk egymáshoz a színpadon, minden különbözőségünket félre tudjuk tenni, igazi párként vagyunk képesek megjelenni”. A filiszteus papnőt alakító Elīna Garanča, mint egy interjúban nyilatkozta, Delila gyengesége mellett azt is meg szeretné mutatni, hogy milyen szerelembe esni egy hősbe. Dagon főpapját a francia operarepertoár egyik legjobb anyanyelvi művésze, Laurent Naouri kelti életre. Abimelech satrapát a moszkvai Bolsoj Színház neves baritonja, Elchin Azizov alakítja, az öreg zsidót pedig az orosz Dmitrij Beloszelszkij.
A lenyűgöző látványvilágú, izgalmas színpadi megoldásokat kínáló előadást a Tony-díjas Darko Tresnjak rendezi, aki húsz év után ezzel a produkcióval tér vissza a Metbe. A francia szerző 1876-ban komponált operáját a változatos életutat bejárt, John Barbirolli egykori Hallé Zenekarát lassan két évtizede vezető brit karmester, Sir Mark Elder vezényli.

A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a Cikánek Management közreműködésével valósulnak meg.

Rendező: Müpa

Vezényel:

Sir Mark Elder

Szereplők:

Sámson Roberto Alagna
Delila Elīna Garanča
Főpap Laurent Naouri
Abimelech Elchin Azizov
Öreg zsidó Dmitrij Beloszelszkij

Közreműködik:

A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara

Alkotók:

díszlet Alexander Dodge
jelmez Linda J. Cho
fény Donald Holder
rendező Darko Tresnjak
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok