J. S. Bach
G-dúr csellószvit, BWV 1007 – Prelúdium
Joplin
Maple Leaf Rag
Liszt
II. magyar rapszódia
Mercury
Bohemian Rhapsody
Beethoven
VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92 – II. Allegretto
Filmzenei kalandozások – improvizáció
Improvizáció a Mastercard és a Müpa szignáljaira
Filmzene orgonán? Miért ne?! De hogy fog szólni? Izgalmasabban, mint hinnénk, hiszen a többnyire a fejünk fölött függő hangvető leereszkedik, a karzatokon helyet foglaló közönség számára pedig páratlan akusztikai élmény kínálkozik. Az orgona most szó szerint is új megvilágításba kerül, és kiderül, hogy e hangszeren nemcsak a klasszikus orgonaművek szólnak jól, hanem a filmekből megismert zenék is. Kaposi Brúnó nemcsak a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom orgonistájaként és karnagyaként, de mint misék komponistája is avatott egyházzenész. A harmincesztendős művész ezúttal azt mutatja meg, hogy széles repertoárján még mi minden másnak jut hely: Liszttől Joplinon át egészen a klasszikus filmslágerekig.
Rendező: Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.