Johannes Brahms (1833–1897) a német romantika Schumannt és Mendelssohnt követő középső generációjának meghatározó alakja, Antonín Dvořák (1841–1904) a cseh késő romantika legnagyobb életművét alkotta meg. Mindketten felfedezettek és felfedezők: a húszéves Brahms átütő tehetségét idősebb pályatársa, Robert Schumann mutatta be a világnak 1853-ban, Neue Bahnen (Új pályák) című cikkében, a harminchárom éves Dvořák zenéjét pedig Brahms ajánlotta 1874-ben kiadója, Fritz Simrock figyelmébe. Később Dvořák olyan zeneszerzőket támogatott, mint Josef Suk vagy Leoš Janáček.

Johannes Brahms

Brahms B-dúr zongoraversenye Budapesten hangzott fel először 1881. november 9-én, a zeneszerző szólójával. A négytételes mű a szimfónia és a versenymű tulajdonságait vegyíti, részben azzal, hogy a szokásos háromtételes versenymű-modell helyett ezúttal négytételes kompozíció született, a lassú tétel előtt indulatos scherzóval, részben a zongora és a zenekar egyenrangú szerepvállalásával, amely a „szóló” és „kíséret” hierarchikus gondolkodásmódját váltja fel.

Adjuk át magunkat a Brahms-muzsika sodrásának:

Dvořák VII. szimfóniája 1885 márciusában készült el, áprilisban pedig már a mű szerzői vezényletű, nagy sikerű londoni ősbemutatója is lezajlott. A négytételes kompozíció az érett Dvořák hangján szól, de Brahms hatását is felismerhetjük benne. Nyitótétele nem nélkülözi a szláv édességet, a Poco adagio szenvedélyei a középső szakaszban kulminálnak. Legnépszerűbb tétele a scherzo, amelyben egy keringő bújik meg. A finálé energiájával, szenvedélyével és a diadalmasan kitáruló szimfonikus hangzással fegyverezi le a hallgatót.

Epic ending:

A római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát 1908-ban alapították. Főzeneigazgatói között olyan karmestereket találunk, mint Igor Markevitch, Giuseppe Sinopoli, Daniele Gatti, Myung-Whun Chung és Antonio Pappano. Daniel Harding (1975) 2024 óta áll a zenekar élén. A brit dirigens olyan mentorok mellett tanulta meg a karmesteri művészetet, mint Simon Rattle és Claudio Abbado. Dolgozott Trondheimben, Brémában, a Mahler Kamarazenekar élén, vezényelte a Londoni Szimfonikusokat, a Svéd Rádiózenekart és az Orchestre de Paris-t. Az orosz származású, New Yorkban élő Daniil Trifonov (1991) fontos nemzetközi versenyek győztese, korunk egyik legjelentősebb zongoraművésze. A kritikusok egyaránt méltatják virtuozitását és játékának elmélyültségét.

Brahms két zongoraversenyét huszonkét év választja el egymástól. Az első, d-moll művet 1858-ban nem fogadták kedvezően: a hosszú, súlyos, komoly darab nem sok lehetőséget kínál a szólistának virtuozitása megcsillogtatására.

Brahms ifjúkori zongoraversenye:

Talán ezért is várt annyit a másodikkal, amelyben különleges kísérletként a versenyművet a szimfóniával keresztezi. Négytételes kompozíciót ír, nagyszabású saroktételekkel, költői B-dúr Andantéval (amelynek terjedelmes csellószólóját Clara Schumann zongoraversenye inspirálta), a második helyen indulatos, komor d-moll scherzóval. Ez a derűs B-dúr zongoraverseny egyetlen moll tétele. Ez is monstruózus mű, akárcsak a d-moll. Brahms tudta, hogy zenei óriáscsecsemő készül világra jönni, ezért is írta viccelődve Clarának, hogy „kicsi zongoraversenyt” komponál, „icipici scherzóval”. A magyar hangversenytörténet büszkesége, hogy az ősbemutató Budapesten zajlott 1881. november 9-én, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével, Brahms szólójával.

Dvorák VII. szimfóniája csak négy évvel fiatalabb: a zeneszerző 1885 márciusában fejezte be, és április 22-én már meg is hallgathatta a londoni St. James’s Hall közönsége. A mű, amelyet alkotója maga vezényelt, viharos sikert aratott. Ami a további fogadtatástörténetet illeti, a VII. szimfónia máig nem érte el a VIII. és különösen a IX. népszerűségét, a szakma azonban igen nagyra értékeli. Az angolok jeles zenetörténésze, Donald Tovey Brahms szimfóniáival és Schubert IX.-jével sorolta egy nagyságrendbe, a Dvořák-specialista John Clapham pedig ezt tartja a szerző legjobb szimfóniájának. Tény, hogy a kedvet a darab megírásához nem kisebb mű hozta meg Dvořák számára, mint Brahms akkortájt megismert III. szimfóniája. 1884. december 13-án kezdett dolgozni a művön. A lassú tétel családi tragédiák: édesanyja és legidősebb gyermeke halálának zenei feldolgozása. A darab egészét mégsem a fájdalom uralja. „Amire komponálás közben gondoltam: a szeretet, Isten és a Hazám” – írta egy levelében.

Ismerkedve a B-dúr zongoraverseny kezdetével, első benyomásunk: a lassan mélázó kürtszóló természethangja indításként nem az, amit egy gyors versenyműtételtől elvárnánk. A nagy terjedelmű nyitótétel jól példázza, hogy a mű nemcsak négytételessége miatt „szimfonikus”, hanem azért is, mert a zongora és a zenekar jórészt nem a fölé-, illetve alárendeltség viszonyában működik együtt, megszólalásaik gyakran átszövik egymást. A scherzo érdekessége, hogy ez is szonátaforma, amelyben a feldolgozási rész helyét a triószakasz (középrész) foglalja el. Érdemes még arra is felfigyelni, hogy valójában ez az egyetlen vérbeli, sebesen iramló gyors tétel a négy közül, a két szélső szelídebb. Az Andante csellószólóját Brahms később újraírta az Immer leiser wird mein Schlummer (Mind csendesebb lesz álmom) című dalban, kulcsot adva a jelentéstan búvárai kezébe: ez a tétel békés halálköltészet. A finálé csilingelő szonátarondója feloldódás és megkönnyebbülés, szabadulás a súlyosabb mondanivalók terheitől.

Csellószólóból az elmúlás dala:

Szimfónia-allegrótól szokatlan módon 6/8-os metrumú nyitótételében Dvořák Hetedikje komor d-moll témával mutatkozik be, később azonban a tétel sok derűs pillanatot tartogat a hallgató számára, kecses fúvósszólókkal, áttört kamarazenei részletekkel és a dvořáki stílus jellegzetes szláv édességével. (Kétségtelen: akadnak a tételnek árulkodóan brahmsos pillanatai is.) Az F-dúr Poco adagio hangulatát meghatározza a kezdet lírai, lágy fafúvós témája, amely később a vonósokon himnikus magasságokat is elér. A zene szenvedélyei a tétel középső szakaszában tornyosulnak fel. A scherzo alighanem a szimfónia legismertebb és legnépszerűbb tétele, amelyben egy keringő ritmikai körvonalai is kirajzolódnának, ám ezeket kissé elfátyolozza a – szintén Brahmsra utaló – metrikai játszadozás: a kétszer hármas és a háromszor kettes tagolódás váltogatása. A finálé kulcsfogalmai: lendület, energia, izgalom, szenvedély, ritmikai feszítőerő – és a végkifejletben diadalmasan kitáruló szimfonikus hangzás.

Brahms a B-dúr zongoraversenyt 1878 és 1881 között írta. Érdemes megismerni azokat a műveit, amelyek ebben az időszakban születtek, amelyek tehát körülveszik a versenyművet. 1878-ban keletkezett a Hét zongoradarab – capricciók és intermezzók sorozata –, a Hegedűverseny, a hegedűre és zongorára komponált G-dúr szonáta, 1879-ben a Két rapszódia, 1880-ban az Akadémiai ünnepi nyitány, 1881-ben a Tragikus nyitány és a Sirató. Szintén 1881-es keltezésű az egy, illetve két énekhangra és zongorára írt Románcok és dalok sorozata. Rendkívül gazdag termés, amelynek különösen feltűnő a műfaji változatossága. Ezek a brahmsi érett alkotókorszak, a pályacsúcs művei – de még nem kései kompozíciók.

Ha már hangsúlyoztuk, hogy a B-dúr zongoraverseny, akárcsak idősebb d-moll testvére, hosszú kompozíció – időtartama mintegy ötven perc –, érdemes megismerkedni a zenetörténet leghosszabb zongoraversenyével is. Ferruccio Busoni (1866–1924) 1904-ben fejezte be mintegy hetvenpercnyi időtartamú, öttételes C-dúr zongoraversenyét, amelynek tételei szünet nélkül követik egymást. A fináléban láthatatlan férfikar énekli Adam Oehlenschläger Aladdin című verses drámájának megzenésített részletét.

Dvořák VII. szimfóniájának „szomszédsága” is méltó a figyelemre. A mű keletkezésének évéből, 1885-ből származik a Két cseh népdal énekhangra és zongorára, szintén 1885 termését képviseli egy világi kantáta kórusra és zenekarra, a Cseh parasztok himnusza. 1886-ban komponálta Dvořák a Szent Ludmilla című oratóriumot. És mit alkotott a VII. szimfónia előtt? Az 1884-es év munkájának legfontosabb gyümölcse a Kísértetmenyasszony című dramatikus kantáta, amelyet a zeneszerző a cseh folklorista költő, Karel Jaromír Erben balladája alapján írt. Rendkívül izgalmas környezetben helyezkedik el tehát a VII. szimfónia, hiszen az időszak csupa alig ismert művet kínál – bár A kísértetmenyasszony 2009-ben a Müpa Dvořák-maratonján, illetve 2024-ben a Nemzeti Filharmonikusok Vigadó-beli hangversenyén is megszólalt.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

Írta: Csengery Kristóf

A Grammy-díjas orosz zongoraművész, Daniil Trifonov szólistaként, a versenymű-repertoár elkötelezett tolmácsolójaként, kamarazenészként és énekesek partnereként, valamint zeneszerzőként is aktív.

A 2025–26-os évadban három alkalommal lép fel a Carnegie Hall színpadán, Schubert-műveket ad elő Matthias Goernével, játszik Cristian Mǎcelaru vezényletével a Francia Nemzeti Zenekar társaságában, szólóesteket ad az Egyesült Államokban és Európában, előadja Brahms II. zongoraversenyét a Clevelandi Zenekar közreműködésével, valamint Beethoven II. zongoraversenyét a Chicagói Szimfonikusokkal, továbbá a Deutsche Grammophon gondozásában új duplaalbuma jelenik meg, amely Csajkovszkij személyesebb oldalát mutatja be.

Trifonov eddigi DG-lemezeit a BBC Music Az év versenyműfelvétele díjjal, több Grammy-jelöléssel, illetve 2018-ban a legjobb hangszeres szólóalbum Grammy-díjával ismerték el. Emellett a Gramophone, valamint a Musical America az év művészének választotta, megkapta a francia Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést, harmadik díjat nyert a varsói Chopin Versenyen, első díjat a tel-avivi Rubinstein Versenyen, valamint első díjat és nagydíjat a moszkvai Csajkovszkij Versenyen.

Daniil Trifonov Szergej Babajan irányításával végezte tanulmányait.

© Dario Acosta

A Santa Cecilia Akadémia Zenekara volt az első olyan együttes Olaszországban, amely kizárólag a szimfonikus repertoárnak szentelte tevékenységét. Számos 20. századi remekmű ősbemutatója fűződik a nevéhez, többek között Ottorino Respighi Róma kútjai és Róma fenyői című kompozíciójáé. 1908 óta olyan művészek vezényelték, mint Gustav Mahler, Richard Strauss, Igor Stravinsky, Jean Sibelius, Claudio Abbado, Gustavo Dudamel vagy Kirill Petrenko. Korábbi zeneigazgatói között megtalálhatjuk Daniele Gatti, Myung-whun Chung és Sir Antonio Pappano nevét is, jelenleg Daniel Harding tölti be ezt a posztot.

A zenekar a legjelentősebb nemzetközi fesztiválokon lépett fel, köztük a londoni BBC Proms és a Luzerni Fesztivál hangversenyein, de az akadémia énekkarával közösen rezidens együttesként szerepelt a Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékokon is.

Az elmúlt években Antonio Pappanóval készített lemezeik rangos nemzetközi elismerésekben részesültek. Daniel Hardinggal elsőként Puccini Toscájának élő felvételét jelentette meg a Deutsche Grammophon 2025 márciusában.

© Accademia di Santa Cecilia, MUSA