Vezényel: Christina Pluhar

Dido: Baráth Emőke
Aeneas: Tomáš Král
Venus, Belinda: Céline Scheen
Varázslónő: Luciana Mancini
Első nereida, Udvarhölgy, Első boszorkány: Johanna Rosa Falkinger
Második nereida, Második boszorkány: Benedetta Mazzucato
Phoebus, Szellem: Dingle Yandell

VOKTETT Hannover
Ensemble L’Arpeggiata

A Prológust rekonstruálta: Christina Pluhar

Mozarti rövidségű élet: csupán harminchat év jutott osztályrészül a Händel előtti kor legnagyobb angol zeneszerzője, Henry Purcell (1659–1695) számára. Ám nemcsak az idő előtti távozás juttathatja eszünkbe róla szűk évszázaddal később született osztrák pályatársát, hanem az életmű mennyiségi és műfaji gazdagsága is: a westminsteri apátság és a Chapel Royal orgonistája rövid idő alatt bámulatosan sokat és sokfélét alkotott, könnyed virtuozitással váltogatva formát és kifejezésmódot, világi és egyházi muzsikát, vokális és hangszeres műfajokat, színpadi műveket, szakrális kompozíciókat és kamaradarabokat.

Henry Purcell

Már életében a zene legendás alakjává vált. Halála után megjelent két híres dalgyűjteményének címét kölcsön véve az utókor őt magát is szívesen nevezte Orpheus Britannicusnak. Tömören úgy fogalmazhatunk: ő teremtette meg az angol barokk muzsikát a maga összetéveszthetetlen hangzásvilágával és magatartásformáival. Műjegyzékében sok az anthem, e jellegzetes brit műfaj képviselője, hasonlóképpen tőről metszett angol specialitás Purcell termésében a catch nevű kánonfajta. Számos ódája között akad pár igen híres is – ilyen az Óda Szent Cecília napjára. Schuberti poézisű dalok seregét alkotta meg, de bőven maradt fenn tőle hangszeres zene is: szvitek, fantáziák, triószonáták.

Aligha kétséges, hogy legnagyobb szabású – és egyben legfontosabb – opusai a zenés színpadi művek: kísérőzenék, maszkok, opera. A mai közönség számára ismerősen csenghet A tündérkirálynő és az Artúr király címe, de számon tartott és olykor megszólaló értéke munkásságának az Athéni Timon, Az indián királynő, az Abdelazer, a Dioclesian és A vihar.

A tündérkirálynő – Boldog születésnapot, Oberon király!

Mint a címekből kitűnik, az egy évszázaddal korábban született Shakespeare jelentősen inspirálta a drámai zenét komponáló Purcell művészetét. Életművének legnépszerűbb darabja is opera, a Dido és Aeneas irodalmi forrása azonban nem a nagy angol drámaíró, hanem a római költő, Publius Vergilius Maro (i.e. 70 – i.e. 19) egyik legfontosabb műve, az Aeneis.

A Dido és Aeneas különleges alkotás Purcell életművében: ez egyedüli igazi operája, egyetlen olyan zenés színpadi műve, amelyben nem szólal meg beszédhang, a szereplők csak énekelnek. Szövegírója az angol–ír származású költő, himnuszszerző és szövegíró, Nahum Tate (1652–1715), aki 1692-ben lett Poet Laureate, koszorús költő – e címet a mindenkori brit uralkodó adományozza (ma már a miniszterelnök javaslata alapján). Nem tisztázott pontosan, mikor komponálta Purcell az operát, sőt az is bizonytalan, mikor valósult meg a legelső előadás. 1688 júliusában már biztosan készen állt a mű, amely az 1689-es év végén elhangzott az angol táncos, táncmester és koreográfus, Josias Priest leányiskolájában, London Chelsea negyedében. A kutatók azt feltételezik, hogy ezt megelőzően ugyanitt már 1687. december 1-jén lezajlott egy előadás – elképzelhető, hogy ez volt az ősbemutató. A művet a Chelsea-ben létrejött produkciók után Purcell életében többször már nem adták elő. Szerzői kézirat nem maradt fenn, a legkorábbi partitúra egy másolat 1750-ből.

A háromfelvonásos mű Dido, a karthágói királynő és az országába vetődött hős trójai hadvezér, Aeneas szerelmének történetét mondja el. Az I. felvonás a két főszereplő kapcsolatának kibontakozását állítja elénk. A II. felvonásban megtudjuk, hogy gonosz alvilági hatalmak – amelyeket egy varázslónő és két boszorkány testesít meg – el akarják szakítani egymástól a boldog szerelmeseket.

Boszorkányok akcióban:

Előbb vihart támasztanak, hogy a vadászni indult pár két tagja elszakadjon egymástól, majd Aeneast Jupiter hamis parancsával rábírják arra, hogy Itáliába hajózzon, elhagyva Didót. A III. felvonás a tragikus végkifejleté: Aeneas elbúcsúzik Didótól, akit nem győznek meg szerelmese szavai, nem hiszi el, hogy parancsra kell távoznia. Miután Aeneas harcosaival kihajózik a tengerre, a magára maradt Dido belehal fájdalmába. A szövegkönyv nem teszi egyértelművé, hogy a királynő önkezével vet-e véget életének, vagy az elhagyatottság lelki gyötrelme végez vele.

Dido szerelmi halála:

Az operairodalom több évszázadon át uralkodó alapképlete egy nő és egy férfi (rendszerint a szoprán és a tenor) szerelmét állítja elénk. Ennek elpusztítására törekszik egy ártó szándékú harmadik erő, melyet legtöbbször a bariton testesít meg. A Dido és Aeneas is e modellre épül. Igaz, ebben az operában a férfi főszerepet nemcsak tenor: magas bariton is énekelheti (a L’Arpeggiata produkciójában így történik), a rájuk leselkedő gonoszt pedig a Varázslónő és a két boszorkány jeleníti meg. Ennyiben követi a mű a konvenciót, érdemesebb azonban arra figyelnünk, amiben eltér a kor és a műfaj átlagos termésétől.

A barokk opera általában igen hosszú. A Dido és Aeneas teljes játékideje ezzel szemben hozzávetőlegesen mindössze egy óra. A barokk librettók cselekménye igen összetett, tele bonyodalmas kitérőkkel és váratlan fordulatokkal. Ehhez képest a három rövidke felvonás dramaturgiája feltűnően tiszta és egyenes vonalú. Az énekszólamok virtuozitása is behatárolt: ezt a művet nem a kor sztárjainak írták. A zenekari kíséret szerény: alig néhány hangszer, az együttesnek fúvósokat sem kell feltétlenül tartalmaznia.

© Michal Novak

A kor és a műfaj konvencióitól való eltérések magyarázata: a jelek szerint a Dido és Aeneas mértéktartó dimenzióit a lányiskolai előadóapparátus lehetőségei határozták meg. Purcellnek ezekhez alkalmazkodva kellett mérsékelnie a terjedelmet, a komplexitást, az előadókkal szemben támasztott technikai követelményeket.

Mindezzel azonban a mű nem veszített, inkább nyert. Az egyszerűség és a hangvétel közvetlensége a Dido és Aeneas hatásának legerősebb összetevője, a zene közlésmódját a letisztultság és a lényegre törő fogalmazásmód teszi hitelessé. Mindemellett Purcell a változatosságról sem mond le: az opera műfajai és hangütései igen sokfélék. Nyitány, széles ívű kantilénák és feszes ritmusok, ária, duett, kórus, tánc, megzenésített nevetés, visszhanghatások, viharjelenet, lamento: a zene minduntalan új színeket, új lüktetést, új impulzusokat kínál.

„Ha három szóval jellemezhetném a Dido és Aeneast…”

A Dido és Aeneas 1938-ig nem volt látható és hallható magyar zenés színpadon. A budapesti Operaház ekkor mutatta be a művet Nádasdy Kálmán rendezésében, a produkció öt előadást ért meg. A következő színrevitel 1988-ban valósult meg, ekkor Békés András volt a rendező. Ez a változat huszonöt alkalommal került közönség elé. Az Operaház az Eiffel Műhelyházban 2022-ben is játszotta a darabot. Két alkalommal a Müpa közönsége is találkozhatott már a művel.

A Purcell-opera diszkográfiája közel félszáz tételt tartalmaz. A mű legelső teljes lemezfelvétele 1935-ben készült Clarence Raybould vezényletével, a címszerepet Nancy Evans énekelte.

A Dido és Aeneas legelső, lassan 100 éves felvétele:

A 19. századtól az operairodalomban megritkulnak az egynél többször feldolgozott szüzsék. A Faust és a Mefistofele (Gounod, Boito), a Manon és a Manon Lescaut (Massenet, Puccini), a két Bohémélet (Puccini, Leoncavallo) inkább kivétel, mint szabály. A 17. és 18. században fordított volt a helyzet: akadtak operatémák, amelyeket seregnyi alkalommal dolgoztak fel, gyakran ugyanazt a szövegkönyvet választva, és ez senkit sem zavart. Vergilius nyomán Dido és Aeneas története is egy volt a slágerek közül: csak a legnépszerűbb barokk librettószerző, Pietro Metastasio (1698–1782) Didone abbandonata (Az elhagyott Dido) című szövegkönyvét több mint negyven alkalommal zenésítették meg.

Egy a több mint negyvenből – Leonardo Vinci

A művészetek modern kori támogatóiról, a mecénásokról beszélve olyan személy emlékét idézzük fel, akinek Vergilius munkásságához is köze volt. Caius Cilnius Maecenas (i. e. 70 körül – i. e. 8), római lovag, politikus, Augustus császár közeli barátja és bizalmasa segítette nagy költő kortársai, többek között Horatius és Vergilius megélhetését, az utóbbi Maecenas közbenjárására kapta vissza elkobzott birtokait.

Boszorkányok nemcsak a Dido és Aeneasban jelennek meg. Verdi Macbethjében három is akad, Wagner Lohengrin című operájának intrikusa, Ortrud valójában boszorkány, a Ruszalka (Dvořák) Ježibaba nevű szereplője erdei boszorkány. Händel Alcinájának címszereplője varázslónő, akárcsak Az éj királynője (Mozart: A varázsfuvola).

Verdi boszorkányai:

A Dido és Aeneas leghíresebb részlete, Dido búcsúja olyan énekszám, amelynek dallama néhány ütemes, ereszkedő basszus fölött bontakozik ki. A basszusszólam legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy félhangonként (szakkifejezéssel: kromatikusan) száll alá. Ezt a basszusmenetet angol nyelvterületen groundnak nevezik. Maga a forma, amelyben Dido búcsúja, ez az archaikus lamento íródott, egy nagy variációs műfajcsalád része: passacaglia. A zenetörténet leghíresebb passacagliái közül érdemes meghallgatni Bach orgonára komponált c-moll passacaglia és fúgáját (BWV 582) és Brahms IV. (e-moll) szimfóniájának (op. 98) Allegro energico e passionato zárótételét.

Henry Purcell művei a zeneirodalom olyan kincsei, amelyekkel a magyar hangversenyéletben ritkán találkozhat a zenehallgató. Izgalmas megismerni a zeneszerző semi-operáit (beszélt részeket is tartalmazó zenés színpadi darabok, énekes és táncos szereplőket is felvonultató masque-epizódokkal): Dioclesian (1690), King Arthur (1691), The Fairy Queen (1692), The Indian Queen (1695). Érdemes meghallgatni a Mária királynő születésnapjára írt ódát (Come, ye Sons of Art, 1694), a királynő temetésére komponált gyászzenét (Music for the Funeral of Queen Mary, 1695), és az Óda Szent Cecília napjára (Hail! Bright Cecilia, 1692) című alkotást.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

Ha valaki arra vágyik, hogy Purcell dalait különlegesen közvetlen előadásban hallhassa, olyan művész tolmácsolásában, aki szinte mai zeneként énekli e műveket, annak a nagy angol kontratenor, Alfred Deller (1912–1979) felvételeit ajánlhatjuk (Music for a While, O Solitude, If Music Be the Food of Love).

Music for a While – Alfred Deller előadásában:

És vannak Purcell műveinek valóban mai hangvételű feldolgozásai is: Christina Pluhar és a L’Arpeggiata 2014-ben Music for a While címmel nagy sikerű lemezt adott ki, amelyen Purcell műveit jazzes feldolgozásban hallhatjuk.

Aki meghallgatja Purcell Dido és Aeneasát, bizonyára a zenemű irodalmi forrását, Vergilius Aeneisét is szívesen elolvassa. A római költő összes művei megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban, Lakatos István (1927–2002) fordításában. Az Aeneis tizenkét énekből áll, verselése az ókori latin és görög szerzők műveiben gyakori hexameter. Dido és Aeneas történetét a negyedik ének beszéli el.

Írta: Csengery Kristóf

Baráth Emőke Liszt Ferenc-díjas énekművész több versenyen szerepelt sikerrel, és már pályája elején dolgozni kezdett Alan Curtisszel. 2013-ban debütált az Aix-en-Provence-i Fesztiválon, majd olyan művészek partnere lett, mint Marc Minkowski, William Christie, Emmanuelle Haïm, Diego Fasolis, Fischer Ádám, Jonathan Cohen vagy Ottavio Dantone.

Világszerte a legrangosabb koncerttermek, operaházak és fesztiválok – többek között a Carnegie Hall, a Musikverein, a tokiói Suntory Hall, a Sala São Paulo, a Glyndebourne-i Fesztivál, a Boston Early Music Festival, a Theater an der Wien – szólistája volt. Számos lemezfelvételen működött közre, melyek közül kiemelkedik Philippe Jarousskyval közös műsora, a La storia di Orfeo. A Warner/Erato kiadásában két szólóalbuma is megjelent, a 2018-as Voglio cantar és a 2022-es Dualità.

© Edouard Brane

Tomáš Král nemzetközi karrierje 2005-ben kezdődött. Azóta a cseh bariton olyan nemzetközi hírű együttesekkel muzsikált együtt, mint a Collegium Vocale Gent, a La Venexiana, a Vox Luminis, a Holland Baroque, a Wrocław Baroque Orchestra, a Collegium 1704, a Collegium Marianum és a Musica Florea. Vendégszerepelt a Prágai Tavaszon, a Drezdai és a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Bruges és Utrecht régizenei fesztiválján, fellépett a bécsi Konzerthaus, a londoni Wigmore Hall és a brüsszeli Bozar falai között. Énekel Cavalli, Monteverdi, Händel, Pergolesi, Haydn, Mozart operáiban, sőt Suppé Boccacciójának címszerepében is hallhatta a közönség. Az oratorikus repertoár remekei közül műsorán tartja Bach János-passióját és Mozart Requiemjét.

Céline Scheen fuvolázni és énekelni tanult Verviers konzervatóriumában. Bár a belga szoprán gyerekkori álma az volt, hogy sanzon- vagy rockénekesnő lesz, érdeklődése idővel a klasszikus koncertrepertoár és az opera felé fordult. Képezte magát Mons és Brüsszel konzervatóriumában, a londoni Guildhall School of Music falai között Rózsa Vera óráit látogatta. Az ő tanácsára fordult a régizene felé. Repertoárja Haydntól Poulencig, Mozarttól Bizet-ig terjed. Olyan együttesekkel lépett fel, mint a Musica Antiqua Köln, az Il Fondamento, a Ricercar Consort, a Capella Mediterranea, a Les Talens Lyriques és a Le Concert des Nations, olyan karmesterekkel működött együtt, mint Andrea Marcon, Christophe Rousset és Jordi Savall.

A chilei–svéd mezzoszoprán, Luciana Mancini repertoárja a reneszánsz és barokk művektől Berio és Piazzolla zenéjéig terjed. Nemzetközileg keresett előadó: a kritikusok mindenekelőtt intenzív színpadi jelenlétét és művészetének kifejező erejét méltatják. Az elmúlt évadokban Bonntól Bécsen és Salzburgon át Bogotáig tapsolhatott produkcióinak a közönség. Énekelt Monteverdi Poppea megkoronázása, Händel Xerxész, Rossini Hamupipőke és Piazzolla Maria de Buenos Aires című operájában, a 2025/2026-os évad folyamán Bach János-passiójában és Händel Messiásában is pódiumra lép. Partnerei között olyan együtteseket találunk, mint az Il Pomo d’Oro, a La Ritirata, a Le Poème Harmonique, a L’Arpeggiata és a Bach Consort Wien.

Johanna Rosa Falkinger Linzben kezdte meg, Helsinkiben folytatta és 2023-ban a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen fejezte be énektanulmányait. Az osztrák szoprán a régizene keresett előadója, nemzetközi versenyek díjazottja. Fellépett a Theater an der Wien, a bécsi Musikverein, a Philharmonie de Paris, a L’Auditori Barcelona és a Wuppertali Operaház színpadán, vendégszerepelt a hallei és a karlsruhei Händel Fesztiválon, a lausanne-i Bach Fesztiválon. Repertoárja Monteverditől (Poppea megkoronázása) Beethovenen át (IX. szimfónia) Schumannig (Az éden és a péri) ível. Partnerei között olyan együtteseket találunk, mint a Norvég Barokk Együttes, a lisszaboni Os Músicos do Tejo, a Lautten Compagney Berlin és a Concentus Musicus Wien.

Az olasz alt, Benedetta Mazzucato Reggio Emiliában született, és tizenhárom évesen lépett először közönség elé Hans Krása operája, a Brundibár szereplőjeként. 2007 és 2011 között a pármai Teatro Regio kórusában énekelt. Tanulmányait is 2011-ben fejezte be, Reggio Emilia konzervatóriumában. 2011/2012-ben a Los Angeles-i Opera Young Artist Programjának résztvevője volt, 2013-ban William Christie Jardin des Voix programjában és a Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projectjének keretében bizonyította tudását. Fellépett Bécs, Innsbruck, Ludwigsburg, Karlsruhe, Párizs, Lyon, Bázel, Utrecht, Nápoly, Valencia, Sevilla, Bogotá közönsége előtt, énekli Vivaldi, Händel, Purcell, Pergolesi, Salieri, Rossini, Verdi műveit.

A brit basszbariton, Dingle Yandell a Guildhall School of Music and Drama és a National Opera Studio hallgatója volt. Ismertségéhez hozzájárult részvétele A Felvilágosodás Korának Zenekara Rising Stars programjában. Alapító tagja volt a Voces8 brit énekegyüttesnek, amellyel egy évtizeden át turnézott világszerte. Énekelt Wagner és Britten, Händel és Mozart, Monteverdi és Rossini, Verdi és Puccini operáiban, Bach János-passiójában, Mozart és Verdi Requiemjében, Haydn Nelson-miséjében, Beethoven IX. szimfóniájában és Rossini Stabat Materében. Fellépett a Skót Opera színpadán, bemutatkozott Glyndebourne, Berlin és Tokió közönségének. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint William Christie, Fischer Ádám és Schiff András.

Christina Pluhar az utóbbi évtizedek egyik legeredetibb régizenésze, aki színes műsoraival, újításokra nyitott személyiségével újragondolta a barokk régizenei előadásmódot. Lanton, teorbán, barokk gitáron és hárfán játszik, a hangszerjáték mellett pedig vezényel, együttest vezet, kutat. 1992 óta Párizsban él, szólistaként és continuojátékosként olyan együttesek munkájában vett részt, mint Jordi Savall Hespèrion XXI-e, Marc Minkowski Les Musiciens du Louvre-ja, az Il Giardino Armonico vagy a Cantus Cölln. 2000-ben alapította meg a L’Arpeggiata együttest, amellyel azóta számos díjnyertes lemezt készített; szuggesztív, személyes hangvételű produkciói sokakhoz hozták közel a több évszázados zenéket.

© Michal Novak

A L’Arpeggiata tevékenységének középpontjában a kora barokk muzsika felfedezése és előadása áll, kiváló hangszeresei a régizenét improvizációkkal teszik maivá és élővé. Művészeti vezetőjük, Christina Pluhar zenetörténeti kutatásai nyomán összeállított speciális előadásaik egyesítik a hangszeres és vokális zenét a barokk korban hozzájuk szorosan kapcsolódó tánccal és színházzal, de nyitottak a jazz és a tradicionális zene felé is, programjaik így mindig a meglepetés, a váratlanság erejével hatnak. Visszatérő vendégei a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak, 2012-ben a L’Arpeggiata volt a New York-i Carnegie Hall első rezidens barokk együttese.

A L’Arpeggiata tagjai:

Doron Sherwin – cink
Ujszászi Kinga, Margherita Pupulin – barokk hegedű
Catherine Aglibut, Francizka Hadju – barokk hegedű
Ania Nowak – barokk brácsa
Rodney Prada – viola da gamba
Diana Vinagre – barokk cselló
Josep María Martí Durán – teorba, barokk gitár
David Mayoral – ütőhangszerek
Leonardo Terrugi – nagybőgő
Nadine Remmert – orgona, csembaló

© Michal Novak

A VOKTETT Hannover két szopránt, két altot, két tenort és két basszust foglalkoztató, nyolctagú énekegyüttes, amelyet a hannoveri Zene-, Színház- és Médiaművészeti Főiskola hallgatói alapítottak 2012-ben. Sokszínű hangversenyprogramjainak köszönhetően az oktett eljutott Európa legrangosabb koncerttermeibe és fesztiváljaira: felléptek a lipcsei Bachfesten, Brüsszelben és a Londoni Wigmore Hallban. Repertoárjuk a többszólamú vokális zene kezdeteitől a kortárs zeneszerzők legújabb alkotásaiig ível. A L’Arpeggiatán kívül olyan együttesekkel léptek fel, mint a La Nuova Musica, a la festa musicale vagy a Concerto Ispirato. Gregor Joseph Werner miséit és motettáit tartalmazó felvételük elnyerte a német hanglemezkritikusok díját.

A VOKTETT Hannover tagjai:

Esther Tschimpke, Franziska Poensgen – szoprán
Lea Wolpert, Ida Barleben – alt
Steffen Kruse, Justus Barleben – tenor
Sebastian Knappe, Steffen Schulte – basszus