A Művészetek Palotája és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet digitális vetítéssorozata, a Müpamozi 2014 őszi válogatása azt a kérdést veti fel: milyen köntösben jelenik meg a vágy, az erotika és a meztelenség a magyar film történetében? Valóban Erósz mozgatja-e itt a szálakat? Mikor ruhátlanok a nők, és mikor a férfiak? Látunk-e életörömöt ezeknek a filmeknek az erotikus jeleneteiben? Hogyan tud bánni az erotikus próza szövegeivel a film közege? Mi erotikus: a teljes meztelenség, az, ha csak egy árnyék jelenik meg a falon, vagy a harisnyatartóról lassan felhúzódó selyemkombiné? Milyen a szerelmi kultúránk, és hogyan függ ez össze a filmekben megjelenő valóságábrázolással? Mire használta fel a magyar film a meztelenséget az erotikus mozzanatok mellett? Készülhetnek-e ma „szerelmes filmek”? Réz András filmklubja többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Huszárik remekműve többek közt talán azért is válhatott a magyar filmművészet egyik legnagyobb legendájává, mert minden filmkockája erotikusan szép. Szindbád képzelete a szecesszió halállal eljegyzett szerelemfelfogása alapján szárnyal. A nőtől nőig indázó asszociáció-folyamban minden erotikus: a festői tájrészletektől, a selyemtapéták szecessziós rajzolatától a libbenő függönyökig, a lassan lecsúszó selyem ruhadarabokig, a húsleves zsírcseppjeiig és az ablakban felvillanó keblekig. A Szindbádban sosem jelenik meg a beteljesült szerelem, csak a vágy, egy elfecsérelt élet nosztalgiája. Mert Szindbád sosincs azzal a nővel, akivel éppen van: képzelete mindig már a másiknál jár. Ki tudja, mi köszönhető a régi temetőkben játszódó erotikus jeleneteknek, mindenesetre a legendák része az is, hogy - Krúdyval szólva - a stáb tagjainak zsebkendője is tele lett a szerelem náthájával.

Rendező: Művészetek Palotája, MaNDA