A Müpa és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) együttműködésében a filmművészet legendás rendezőinek legszebb darabjaiból álló, új rendezvénysorozat kezdődik. Az első félév 10 digitális vetítése Fábri Zoltán életművéből válogat.
Noha a háromszoros Kossuth-díjas Fábri Zoltán főhelyet kapott a szocialista kultúrpolitika kirakatában, filmrendezői életművét (1952-1983) meghatározták a letiltott forgatókönyvek, ezért milliós nézőszámokat elérő irodalmi adaptációkban mondt...a el a világról, diktatúrákról és emberi kapcsolatokról alkotott humanista üzenetét. Alapvetően nem volt filmnyelvi újító, mégis, a modern magyar film szimbolikus nagy pillanatait pergetve képzeletbeli mozinkban, alig akad, akinek ennyi erős képsorát összefűzhetnénk a Körhinta (1955) drámai hintajelenetétől A Pál utcai fiúk grundjáig (1968), a Hannibál tanár úr (1956) expresszív stadionjától Latinovits Zoltán őrnagyának abszurd dobozolásáig (Isten hozta, őrnagy úr, 1969).
Az 56-os forradalmat követően visszarendeződő aczéli kultúrpolitikának szüksége volt filmesekre. A kiegyezés, a korábbi korszak nagy alakjaival való „szerződéskötés” politikáját hirdette meg. Átmenetileg dobozba zárták ugyan a Bolond áprilist, Fábri 1957-ben forgatott könnyed vígjátékát, amelynek főszereplője a börtönben ülő Mensáros László volt, de Fábri Bacsó Péter ösztönzésére „aktualizálhatta” Kosztolányi Dezső regényét. Ez a klasszikus formavilágú, expresszíven fényképezett film is kiszolgáltatottság drámája mint a Hannibál tanár úr. A kommün után játszódó regény lélektani világának mélységei, iróniája nem kerül át a filmbe, annál inkább az ötvenes évek tapasztalata: Fábrinál a drámaiság, s a társadalmi háttér brutalitása válik hangsúlyossá. A kizsigerelt, nőiségében és méltóságában megalázott cselédlány álomvilága erős ellenpontokat alkot a valóság rémképszerű történéseivel. A siker nem a naivitást, félelmet sugárzó, tökéletes Törőcsik Marin múlott. Már a korabeli kritika is észrevette, hogy „a film egyszerűen nem hagyja élni Édes Anna ellenfeleit… Édes Anna igazságszolgáltatása nem azért kelt kételyeket, mert elköveti, hanem mert elkésik vele. Sőt, mintha Vizyék halála oly korán felszított bosszúszomjunkat sem elégítené ki. Anna kése ugyanis eleven testek helyett - a rendszer bábuiba fúródik”. (Galsai Pongrác)
A Fábri Zoltán retrospektív sorozat további vetítései:
március 12. Két félidő a pokolban (1961)
március 26. Húsz óra (1965)
április 9. A Pál utcai fiúk (1968)
április 23. Isten hozta őrnagy úr (1969)
május 7. Hangyaboly (1971)
május 21. Az ötödik pecsét (1976)
június 4. Magyarok (1977)
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.