Amikor Terry Gilliam filmjében megszólal Ary Barroso 1939-es örökzöldje, az Aquarela do Brasil, még nem sejtheti a néző, hogy számára ez a sláger már soha nem lesz a régi. „Valahol a 20. században” - így kezdődik a Brazil. Hogy pontosan hol és mikor? Rád van bízva, Kedves Néző. Láthatsz benne nem túl távoli jövőt, de a film látványvilága miatt néha úgy érezheted, hogy mindez már megtörtént. Vagy a film forgatásának évében, a baljóslatú 1984-es esztendőben járnánk? A hely, a rendszer: egy túlszabályozott világ, ahol a totális diktatúra bürokráciával bástyázza körül magát. Ennek ellenére néha roppant vicces: őrült viseletek és szépészeti divatok tombolnak; a gasztronómia, a közlekedés, a számítástechnika és az „okosotthon” dizájnja lehengerlő. Nagyon retro. (Bár 1985-ben még nem használtuk ezt a szót.) És a túlszabályozott rendszerből természetszerűleg következnek a bosszantó hibák. Csak nevetni nem könnyű ezeken. Mert emberéletek múlhatnak rajtuk. Mert ezt a tarka abszurdot átjárja a félelem. Mindenki megfigyelés alatt áll, s ha valamiért nem felel meg, vagy nincsenek jó kapcsolatai, kellemetlen helyeken találhatja magát.
Furcsa, felkavaró film. Néha finom intellektuális utalásokat tesz, néha meg torokszorítóan kegyetlen. Vannak pillanatai, amelyekben átmelegíti a szívedet a románc reménye. És olyanok, amelyekben elborít a csüggedés, hiszen ebből a világból csak az álmok és az Aquarela do Brasil száll a magasba.

Rendező: Müpa