Müpa Magazin+ / Ráadásul
SzaboTAnna-2000x1300.jpg

© Dragomán György

Szabó T. Anna létigéje

2024. 03. 13. Paál János

Szabó T. Anna a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alakja, akinek több mint három évtizedre visszatekintő költői életműve 2022-ben egyetlen könyvbe, a Vagyok című kötetbe sűrítve jelent meg. A könyv a szerző 50. születésnapja alkalmából született, és arra a lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott, hogy teljes képet adjon erről a szerteágazó és ezerszínű életműről.

Szabó T. Anna 1972-ben született Kolozsváron. Családjában akadémikusok vették körül, nagyapja és nagybátyja nyelvész volt, édesapja pedig biológus. Gyermekkorának díszleteihez hozzátartoztak az apja és nagyapja által írt könyvek, amelyek a polcon sorakoztak, és már egészen korán megszületett benne az a vágy, hogy egy nap ő is felkerüljön arra a polcra, hogy az ő élete is „könyvekké változzon”.

1987-ben költözött Magyarországra, később az ELTE angol-magyar szakán tanult. Egyetemi évei alatt két tanára is nagy hatással volt rá: Géher István és Lator László már ekkor meglátta bontakozó tehetségét, ők bátorították első irodalmi szárnypróbálgatásai során is.

Azóta írt novellát, színdarabot, esszét, képes- és mesekönyveket, hozzájárult a főváros 150. születésnapja alkalmából megjelent Budapest Nagyregényhez, számos világhírű szerző művét fordította le magyarra, valamint tartott TED-előadást is, elsődleges kifejezésformája, „hazai pályája” mégis a versírás, elsősorban költőnek tartja magát. Verseit játékos zeneiség, formai és tematikai sokszínűség jellemzi, szövegei egyedülálló minőséget képviselnek a kortárs magyar költészetben, miközben olyan nagy elődök visszhangjait is felfedezni bennük, mint Nemes Nagy Ágnes, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor és Tandori Dezső.

A prózát sokáig idegen terepnek érezte, ám végül 2016-ban, több évtizednyi költő pályafutással a háta mögött megjelent Törésteszt című novelláskötete, melyet további kettő követett 2018-ban és 2020-ban. Szabó T. Anna novelláit olvasva azonban nyilvánvalóvá válik, hogy prózai műveiben is fellelhető költői attitűdje, a zeneiség, az aprólékos megfigyelések minél pontosabb leírására vonatkozó törekvés és a szenvedélyesség.

A szerző 50. születésnapjára, 2022-ben jelent meg eddigi költői életművét összegző kötete, a Vagyok. A könyvben összefűződő szövegek a szerző első, 1995-ös, Madárlépte hó című kötetétől egészen a legújabb, Eső napja című ciklusig kísérik végig az életművet, így egyfajta verses önéletrajzként is olvashatók. A cím – ez az egyszerű létige – elegánsan summázza a több mint 500 oldalas kötetet, és remekül kifejezi Szabó T. Anna bátor helyfoglalását a világban – és azon a bizonyos családi könyvespolcon is.

A könyv olvasása közben érdemes megfigyelni a különböző életszakaszokban és élethelyzetekben született költemények változatosságát. Szabó T. Anna fiatalkori verseiben még tobzódik a szabadságélmény, az újabbakban azonban egyre gyakrabban és sötétebben vetülnek fel a bezártság, az elzártság, a körülzártság képei. Ebben a szerző körül alakuló történelmi kontextus is közrejátszik, hiszen tízen-, huszonéves korának alapélménye a rendszerváltás és a határok megnyílása volt, újabban pedig a mindinkább önmagukba zárkózó közösségek egymással vívott harcai határozzák meg a világ alakulását. Az Ár című kötetből ideemelt versek is érdekesek, mert bizonyos szempontból kilógnak Szabó T. Anna életművéből. Ezekben a szövegekben nem a szerzőre egyébként jellemző tömörítés, eszközsűrítés és nyelvi kontroll mutatkozik meg leginkább, hanem a gondolatok és érzések szabad – ahogy a cím is jelzi – áramlása, burjánzó növekedése.

Vers-estek a Müpában © Hirling Bálint , Müpa

Szabó T. Anna nem az elefántcsonttoronyba zárkózó művészek táborába tartozik. Fontosnak tartja, hogy az online és az offline térben is tartsa a kapcsolatot közönségével. Közösségimédia-oldalain nemcsak steril, akkurátusan beállított profi fotókat, szenvtelen marketinganyagokat találunk, hanem a körülötte nyüzsgő világra adott érzékeny reflexiókat, spontán életképeket és újonnan született verseket is.

Szabó T. Anna legújabb, Sebestyén Mártával való találkozása ihlette verse, az Éghang először a megújult Müpa Magazinban olvasható, amely már elérhető a Müpában és Budapest kiemelt kulturális csomópontjain, valamint online a Müpa oldalán.

Cikkajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom