Izgalmas határátlépések

Oláh Krisztián zenéjében a klasszikusok inspiráló hatása és az improvizációra való nyitottság egyaránt érzékelhető. Kvartettje Perspectives of Verve című új albumán – immár végzős klasszikus zeneszerzés szakos növendékként – azzal kísérletezik, hogy jól felépített struktúrába illessze a pillanat ihletésére megszülető és a megkomponált muzsikát is.

Már gyermekként zene ölelte körül – édesanyja zongoraművész, tanár, édesapja jazz-zongorista, zeneszerző –, ez pedig meghatározta a zenéhez való viszonyát. Egyrészt magától értetődő volt számára Bartók vagy Stravinsky muzsikája, másrészt ösztönösen remekül improvizált, és közel állt hozzá a jazzes hangvétel. „Sok tekintetben előnyt jelentett az a zenei közeg, amelyben felnőttem. Kisgyermekként – amikor még nem tudatosan foglalkoztam a zenével – annyiféle és olyan mennyiségű hatás ért, hogy a mai napig ebből táplálkozom.” A szakmai érvényesülést tekintve ugyanakkor ellentmondásos helyzet egy zenészcsalád tagjaként ezt a pályát választani. „Akadémista koromban időnként úgy éreztem, hogy a kelleténél több figyelem összpontosul rám, és – elsősorban édesapám miatt – magasabban van a mérce. A kortársaimnak pedig úgy tűnhetett, számomra minden feltétel adott volt, belül azonban úgy éltem meg, hogy lépésről lépésre kellett kitaposnom a saját utamat, amelybe természetesen integráltam az engem otthon ért zenei hatásokat.”

A klasszikus zene és zongorajáték az élete szerves része, bár azt mondja: a klasszikus vonalon a kamarazenélés áll hozzá a legközelebb. „A jazz ingoványos talaj: egyrészt tarthatjuk szórakoztató zenének, én azonban sokkal szívesebben tekintek rá a magasművészetként, és ez utóbbihoz elengedhetetlen több száz éves klasszikus zenei kultúránk ismerete és beépítése saját művészetünkbe.” Klasszikus művek interpretációja esetében rendre felmerül a kérdés, hogy mit enged meg a darab, illetve az előadóművész mit emelhet be saját egyéniségéből az előadásba. „A jazz műfajában az előadó és az alkotó legtöbbször ugyanaz a személy, a végeredmény tehát a művészi én két oldalának találkozásából születik meg.”

© Anett Robertson

Krisztián 2025 májusában klasszikus zeneszerzőként diplomázik a Zeneakadémián. „Tizennyolc évesen – a klasszikus zongorával töltött konzis évek után – iratkoztam be az akadémia jazz tanszakára, elvégeztem, írtam a darabokat, rengeteget koncerteztem, de volt bennem valami megmagyarázhatatlan hiányérzet és tudásszomj, amit eleinte egyedül igyekeztem betölteni: partitúrákat tanulmányoztam, klasszikus műveket böngésztem. 2020-ban úgy éreztem, ez az utolsó pillanat, amikor még visszaülhetek az iskolapadba anélkül, hogy fel kellene adnom az aktív muzsikuslétet. Eleinte nem volt könnyű összeegyeztetni a különböző elfoglaltságokat, ugyanakkor csodálatos volt megélnem a folyamatot, hogy ez alatt az öt év alatt az iskolán kívüli jazzéletem és a tanulmányaim elválaszthatatlanul egységbe fonódtak: a megírt zene, a kvartettre írt zene, valamint az egyéb projektjeimben megjelenő esztétika.”

Az Oláh Krisztián Quartet 2019-es megalakulása óta sokat változott az együttes zenei világa, a 2025-ös év pedig vízválasztó az életükben. „Már az első albumunkon is csak saját szerzeményeket játszottunk, ám ezek inkább csupán kiindulópontként szolgáltak ahhoz, hogy aztán négyünk zeneisége, figyelme és improvizációs készsége megteremtse a végleges formát. E tekintetben hagyományos jazzalapokon nyugvó zenekarként indultunk. Idővel azonban elkezdtem egyre több új dolgot kipróbálni a hangszerelésben és formában. A második és harmadik albumon leginkább az érdekelt, miként lehet a szabad jazz-zenészi attitűdből fakadó improvizációkat szerkesztett formába önteni. Ebből született a Lukács Miklós cimbalomművésszel közös Crescendo és a Music for 24/7, amelyben a három brit fúvóssal a klasszikus ensemble attitűd is megfigyelhető.”

A 2024-es év komoly változást hozott a kvartett életébe: ekkor kezdtek dolgozni Gyányi Marcell nagybőgőssel, és a Perspectives of Verve album anyagát ősszel már vele vették fel. „Ez a lemez ennek a zenei folyamatnak egy sarokköve. Bár nem feltétlenül illeszkedik a 21. századi esztétikához, nagy hangsúlyt fektettem az anyag egészének összhangjára, így felerősödtek a kompozíciók közti kapcsolatok.” Az albumon komplexebb formák jelennek meg, a hangszerelést és a hangszerek lehetőségeit tekintve Krisztián sokat merített a kortárs zenéből. „Nem konkrét zenei idézetek jelennek meg a lemezen, hiszen nem a humort vagy a groteszk vonulatot akartam erősíteni, hanem kissé elemelten továbbörökíteni olyan szerzők gondolkodásmódját, akik különösen inspiráltak az elmúlt évben: Bartók, Ligeti, Muszorgszkij, Debussy, Steve Reich, John Cage zenei ihletését.”

Bár a müpás koncerten nem fognak zongorát preparálni, egy elektronikus hangszernek köszönhetően számos olyan különleges hangszín és effekt megjelenik majd, amelyekkel Krisztián sokat kísérletezett az elmúlt fél évben. Csak új szerzeményeket fognak játszani, és – VJ Mimikri közreműködésével – beemelik az inkább popzenei kultúrára jellemző látványvilágot, amely ezt a zenei anyagot is izgalmas kontextusba helyezi.

Márciusban, a huszadik születésnapját ünneplő Müpa rendezvénysorozatán pedig édesapjával és a kvartettjében is szaxofonozó öccsével állnak közösen a színpadra, ami ritkaság (ahogyan Krisztián mondja, ilyesmire még otthon sem nagyon került sor), így ez számukra is örömteli és kivételes alkalom.