Hangszer és pálca – karrierváltó zenészek

Mostanában mind gyakrabban fordul elő, hogy meglepetten konstatáljuk: egyik vagy másik – szólistaként jelentős eredményeket elérő – muzsikus egyszer csak birtokba veszi a karmesteri pulpitust. Mennyire számít szokatlannak, ha valaki a teljes zenekarra cseréli a hangszerét, kik és milyen előzmények után hozzák meg ezt az egész zenészvilágra kiható döntést?

Bár mint a legtöbb muzsikus, a karmesterek többsége is hangszeres zenészként kezdte pályáját, a közelmúltig mégis ritka jelenség volt, hogy valaki a dirigálás mellett hosszú távon megmaradt volna eredeti hangszere kiváló művészének, netán szólistaként is karriert csinált, mielőtt karmesteri pálcára váltott.

Nem volt ez azonban mindig így, sokáig természetesnek számított, hogy egy zenész mindenhez értett: egy vagy több hangszer kiváló játékosa volt, ha kellett, dirigált, és még zenét is szerzett. Manapság a sokoldalúság egyre inkább újra alapkövetelménnyé válik, így mind gyakrabban fordul elő, hogy a művészek „áthágják” saját területük szűken vett határait.

Kocsis Zoltán 2015-ben a Nemzeti Filharmonikusok élén

„A vezénylés egyáltalán nem könnyű. Elnézést kérek mindazoktól a karmesterektől, akiket valaha is alábecsültem” – posztolta ki nemrég a közösségi médiában a kiváló hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja, miután részt vett élete első karmesteri mesterkurzusán. Kijelentését persze félig viccnek szánta, ám jól ráirányítja a figyelmet arra, hogy a dirigálás külön szakma, amelyet a legkiválóbb muzsikusnak is meg kell tanulnia. Persze a muzikalitás, a hangszeres játék alapos ismerete és nyilvánvalóan a veleszületett tehetség is számít, így nemzetközi és hazai példák is bizonyítják, mennyire sikeres lehet egy kisebb vagy akár nagyobb karriermódosítás.

Talán a legkézenfekvőbb hangszer, amelyről vezénylésre lehet váltani, a zongora. A nyolcvannyolc billentyűn egy teljes zenekar hangzását lehetséges reprodukálni, számos szimfonikus műből készült keletkezése idején vagy később zongoraátirat, és a hangszeres vagy énekes szólisták is kísérhetők zenekar helyett zongorán. A hangszer mellől érkező karmesterek sora igen illusztris, gondoljunk csak Leonard Bernsteinre vagy Daniel Barenboimra, a magyar muzsikusok közül pedig Kocsis Zoltánra.

Pinchas Zukerman 2017-es, a Camerata Salzburggal közös koncertjén mindkét szerepben, karmesterként és szólistaként is brillírozott © Pályi Zsófia, Müpa

Ha visszamegyünk az időben, és megkeressük a karmesterszakma eredetét, láthatjuk, hogy a 18. században gyakran a zenekarok koncertmestere töltötte be a dirigensi pozíciót is – ahogy az kisebb együtteseknél ma is előfordul. Így a hegedűsök közül is sokan a vezénylés felé fordulnak, mint például Pinchas Zukerman, illetve a fiatalabb generációból Maxim Vengerov, Renaud Capuçon vagy Leonidas Kavakos. A csellisták előtt példaként lebeghet Arturo Toscanini, aki húszévesen még Verdi Otellójának ősbemutatóján játszott a zenekarban, de a hangszer jeles képviselője volt Nikolaus Harnoncourt is. Szintén zenekari csellistából lett karmester a kiváló finn művész, Susanna Mälkki, honfitársa pedig, a huszonévesen világhírűvé vált Klaus Mäkelä egy-egy koncert erejéig ma is kézbe veszi hangszerét. A szólistaként is rendkívül sikeres csellista-karmesterek közül Nicolas Altstaedtet lehetne kiemelni.

Keller András az utóbbi években szintén karmesteri babérokra törő Várdai Istvánt "dirigálja" a Concerto Budapest 2022-es koncertjén © Posztós János, Müpa

A magyar muzsikusok körében is bőven találhatunk példát arra, hogy valaki kiváló vonósjátékosból válik elismert karmesterré, elég csak Keller András nevét említeni. Az utóbbi időben egyre több nagyszerű muzsikus próbálta ki magát dirigensként, hallhattuk vezényelni Kelemen Barnabást, Baráti Kristófot és Várdai Istvánt is.

A fafúvósok között valamivel kevesebb művészt találunk, akik a vezénylés terén törnek újabb babérokra, az egyik legismertebb példa alighanem a klarinétművész Andreas Ottensamer.

De a rézfúvósok sem maradhatnak ki, már csak azért sem, mert a főként német repertoárban hírnevet szerző Sebastian Weigle idén ősszel is visszatér a Müpába. A nemzetközi hírű karmester tizenöt éven át volt a Staatskapelle Berlin – a Berlini Állami Opera rezidens együttesének – szólókürtöse. Nem csoda, hogy olyan mélyen elmerült a Wagner-operák rejtelmeiben, ahogy a 2017-es Rienzi-produkcióban hallhattuk tőle, és most sem kalandozik messzire: Brahms és Liszt műveit dirigálja majd a Nemzeti Filharmonikusok élén.

Kiváló csellóművészünk, Várdai István is egyre többször cseréli a vonót karmesteri pálcára

A zenészeknek minden korban elsősorban magához a muzsikához kellett érteniük. Mint a példákból is láthattuk, bár természetesen elkerülhetetlen, hogy valaki a szakma technikai alapjainak, kifejezőeszközeinek birtokában legyen, még ennél is fontosabb, hogy mit akar mondani a zenével – és a zenéről.