Arany függöny, kristálycsillár, kanyargó lépcső és grandiózus előadások: hát ez a Met!

„Az ember erős késztetést érez, hogy behunyja a szemét” – írta 1966 szeptemberében, a Metropolitan Opera új épületének átadását követően Ada Louise Huxtable, a New York Times kritikusa. Mi tagadás, a ma világszerte csak Metként emlegetett, Wallace K. Harrison által tervezett operaház párját ritkítóan modern vonalvezetése sok tekintetben szembement az addigi tradíciókkal – aki azonban járt már ott, tudja, hogy a Metbe belépni olyan, mint besétálni (legalábbis nézőként) a zenetörténetbe. Ráadásul szó szerint minden lépcsőfordulóban összefuthatunk egy filmsztárral, esetleg világhírű művésszel, divattervezővel, sportolóval – bárkivel.

A Metropolitan Opera társulata száznegyven éve, 1883-ban alakult, s a hatvanas évekig a 39. utca és a Broadway sarkán volt az otthona. 1883. október 22-én Gounod Faustjával avatták fel az épületet, amely a legenda szerint azért született meg, mert a befolyásos és gazdag Vanderbilt család egyik örökösnője pocsék helyet kapott az Academy of Music Opera House egyik előadására – férje pedig elhatározta, hogy megépítteti New York legelőkelőbb operaházát, hogy ilyesmi még csak véletlenül se fordulhasson elő többé.

A 65 láb (kb. 19 m) magas, 44 láb (kb 13 m) széles aranyszínű függönyt eredetileg Mozart Varázsfuvolájához tervezte az a Marc Chagall, akinek az előtéri két falifesmtényt is köszönhetjük
Fotó: Julie Skarratt

A jelen operahallgatói számára a Met már egyértelműen összekapcsolódik a hatalmas boltívekkel és az emblematikus lépcsővel, amely a világ egyik legrangosabb, aranyszínű függönnyel takart operaszínpada felé vezeti a látogatókat (előadásonként mintegy négyezret!). Érdekesség, hogy az új Met eredetileg ott állt volna, ahol ma New York másik ikonikus épülete, a Rockefeller Center magasodik – ez utóbbiról George és Ira Gershwin még dalt is komponált: They All Laughed című szerzeményükben elhangzik, hogy az emberek csak nevettek a Rockefeller Centeren, most meg egymás lábát tapossák, hogy bejussanak – nos, egy kicsit így volt ez a szokatlanul modern új Mettel is.

Itt már látszanak az ikonikus boltívek (1964)
Fotó: Metropolitan Opera Archives

A Lincoln Center nyolcadik épülete az opera szerelmeseinek egyik fő zarándokhelye, és ezt gyakran szó szerint kell érteni: korabeli felvételekből tudjuk például, hogy amikor Maria Callas a tengerentúlon lépett fel, rajongói a jegypénztárak előtt sátoroztak, hogy láthassák-hallhassák a dívát. A Met több tucatnyi modern és kortárs opera ősbemutatójának helyszíne (amelyek közül jó néhányat a The Met Live in HD közvetítéseknek hála, mi, magyar nézők is átélhettünk). Már a nyitóelőadás is ősbemutató volt: Samuel Barber Antonius és Kleopátrája, legutóbb pedig Kevin Puts Az órák című művét láthattuk az elsők között a világon.

A hivatalos nyitás előtt néhány hónappal diákokat vezényeltek a nézőtérre, hogy meggyőződjenek arról, akusztikai szempontból minden rendben – még pisztolylövéssel is tesztelték az auditóriumot! A Met akusztikája híresen kiváló, épp ezért a HD-közvetítések előírásai is igen szigorúak: csak egészen remek hangrendszerrel rendelkező intézmények kapnak engedélyt ezekre.

Az operaház védjegyévé vált "Szputnyik"-csillárokat egy hétköznapi baleset ihlette
Fotó: Eileen_10 / Shutterstock.com

Ha Met, akkor nem feledkezhetünk meg az ikonikus csillárokról sem. Igen: ez az operaház egyik védjegye. Az osztrák J. & L. Lobmeyr cég tervezője, Dr. Hans Harald Rath által megálmodott csillárokat az osztrák kormány ajándékozta a Metnek, az Egyesült Államok iránti hálából a második világháború utáni újjáépítésben nyújtott segítségért.

Az előtérben tizenegy, az auditóriumban huszonegy csillár szórja 49 ezer (!) kristály fényét: a legnagyobb közülük ötméteresnél is nagyobb átmérőjű. Az előadások kezdete előtt a csillárok a nézőtér fölött alacsonyan lógnak – azért azonban, hogy senki elől ne takarják ki a színpadot, a nyitány előtt a tizenkét, nézőtér fölötti csillárt elektromos szerkezet segítségével pillanatok alatt felhúzzák. (Ha nem is annyira lenyűgöző, mint a monumentális díszletek, azért tapasztalatból mondom: igen látványos „produkció” a maga nemében!)

A jellegzetesen kanyargós lépcső mellett az előtér egyik legfőbb látványossága a két hatalmas Chagall-murál, A zene diadala és A zene forrása című, amelyeket a művész kifejezetten a Met számára tervezett. Apró szépséghiba, hogy fordítva kezdték őket felvinni a falra... Bár Chagall eleinte őrjöngött a hiba láttán, végül egyes elemeket beépített a tervébe, s azok a mai napig fordítva láthatóak. S ha már a hibáknál tartunk: a fent említett csillárok alakja némi tintának köszönhető, amit Tadeusz Leski, a Wallace K. Harrison mellett dolgozó építész borított rá véletlenül a majdnem kész tervekre...

Chagall eredetileg pont fordítva képzelte el a freskókat a falon
Fotó: Untapped Cities/ Michelle Young

Noha a The Met Live in HD sorozat közvetítései a legmodernebb technológia segítségével jönnek létre estéről estére, a rádióközvetítések – őrület! – több mint kilencven esztendeje tartoznak hozzá az operarajongók mindennapjaihoz. (Igaz, 1910-ben már volt két előadás, amit amatőr technológia segítségével New Jersey-ben is hallhattak, ám Giulio Gatti-Casazza főigazgató minden erejével hadakozott a rádióközvetítések ellen.) Az első hivatalos közvetítés igazi ajándék volt: 1931 karácsonyán Humperdinck Jancsi és Juliska című művét kapták a rádióhallgatók.

Apropó, technológia: a Met látogatói a kilencvenes évek óta maguk dönthetik el, van-e szükségük feliratra az előadás teljes élvezetéhez, és ha igen, milyen nyelven olvasnák a librettót: minden egyes székhez külön kis monitor tartozik ugyanis, ami akkoriban egyedülálló volt a világon. Ha pedig a szünetben kicsit körbetekintünk a nézőtéren, érdemes úgy felnéznünk az akusztikai szempontok szerint kialakított „kagylós” mennyezetre, hogy tudjuk: egymilliónál is több, egyenként 6 négyzetcentiméteres aranylapocska borítja azt. A legértékesebb arany mégsem itt található, hanem a színpadon – az énekesek torkában!

A plafonon elhelyezkedő "kagylók" nem pusztán dekorációs célt szolgálnak
Fotó: Jonathan Tichler/ Metropolitan Opera

2008 óta az operavilág első számú fellegvárának reprezentatív előadásait a Müpa Fesztivál Színházának és Előadótermének nézőteréről is megtekinthetjük, s nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar operarajongók előtt valósággal új horizontokat nyitott ez a lehetőség. A kiváló minőségben közvetített produkciók ugyanis nem egyszerűen élőben, hanem a jelenidejűség egészen újfajta élményét felajánlva jutnak elénk: új operákat, rendezéseket, operai trendeket és – korántsem mellékesen – a szemünk láttára és a fülünk hallatára világsztárrá váló énekeseket megismertetve velünk.