Fotó: Sarah Katharina

A népdaloktól a legnagyobb operaházakig – Elīna Garanča

Napjaink egyik legnépszerűbb mezzoszopránja rendkívül gazdag repertoárral rendelkezik, Mozart, a bel canto, a 19. század második felének nagy romantikus szerzői mellett a dalirodalom számos szegmensét is meghódította. Az énekesnő, aki pályáján olyan magasra jutott, mint korábban egyetlen lett énekes sem, a Müpában tartott „best of” estjén francia operákból, spanyol zarzuelákból és nápolyi dalokból énekel majd.

„Lettországnak körülbelül kétmillió népdala van, így mivel szerte a világban nagyjából ugyanennyi lett él, megállapíthatjuk, hogy mindannyiunknak van egy saját dala” – mesélt egy interjúban az énekesnő hazája és a zene viszonyáról. Ő maga könnyen rátalálhatott a muzsika birodalmába vezető útra, hiszen édesapja kóruskarnagy, édesanyja pedig jelentős dalénekes és énektanár volt, a Lett Zeneakadémia professzora. Lányának is ő lett az első tanára, habár eleinte óva intette a pályától. Amikor azonban látta, hogy Elīna megingathatatlanul az éneklésnek akarja szentelni az életét, legelhivatottabb támogatója lett.

Fotó: Sarah Katharina

Elīna Garanča Rigában, majd Bécsben és az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Pályáját a meiningeni színháznál kezdte, amit a Frankfurti Opera követett, időközben első díjat nyert Helsinkiben a Mirjam Helin Énekversenyen – ekkor huszonhárom éves volt. Két évvel később a híres BBC Cardiff Singer of the World énekversenyen is döntőbe jutott, ahol akkora sikert aratott, hogy a jelenlévők igencsak méltatlankodtak, amiért a zsűri nem őt hozta ki győztesnek. A nemzetközi operaélet azonban hamarosan felfedezte, amikor 2003-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon a Titus kegyelme Anniusát énekelte Nikolaus Harnoncourt vezényletével. Egy évvel később már főszerepben állt a Bécsi Állami Opera színpadán.

Hihetetlen évek következtek, Elīna Garanča sorra hódította meg a világ nagy operaszínpadait, 2008-ban debütált a New York-i Metropolitan Operában, A sevillai borbély Rosinájaként. A legnagyobb sikert azonban alighanem Carmen szerepe hozta el neki, amelyben nem csupán szép énekhangjával és remek karakterábrázoló képességével tűnt ki, de azzal is, ahogyan erotikus kisugárzásával játszani tudott. A Met színpadán két sorozatban, 2010-ben és 2015-ben is megformálta a tüzes cigánylányt. Produkcióját látva a New York Times kritikusa az elmúlt huszonöt év legkiválóbb Carmenjének nevezte az énekesnőt.

A pályaindulást szegélyező lírai-koloratúr karakterek után Elīna Garanča súlyosabb szerepeket is felvett a repertoárjára. A Don Carlos Eboliját 2016-ban, Saint-Saëns Sámson és Delilájának női címszerepét 2018-ban énekelte először. 2021-ben debütált a Bayreuthi Ünnepi Játékokon a Parsifal Kundryjaként – a fesztivál története során ő volt az első lett énekes, aki a Zöld Dombon színpadra lépett. Álomszerepében, az Aida Amneriseként is ebben az évben mutatkozott be, nemrég pedig A kékszakállú herceg vára Juditjaként is megcsodálhatta a New York-i, majd a nápolyi közönség.

A Deutsche Grammophonnál megjelent első szólólemezét, a 2007-es Aria Cantilenát két ECHO Klassik díjas album, a Romantique és a Meditation követte. Az énekesnő bevallása szerint a lemezek mindig tanúskodnak aktuális lelkiállapotáról, a Meditationben édesanyja halála után a veszteségfeldolgozás folyamatát járta körül. A 2019-es Sol y Vida viszont épp spanyolországi házvásárlása idejére esett, így támadt fel érdeklődése a mediterrán és latin-amerikai dallamok iránt, amelyekkel szintén nagy siker aratott. 2020-as, dalokat tartalmazó albumán Schumann Asszonyszerelem, asszonysors című kompozíciója és Brahms művei szerepelnek, így itt is módjában állt megmutatni az emberi lélek finom rezdüléseit.

Fotó: Sarah Katharina

Egy énekes azonban sosem adhatja át magát teljes mértékben a szenvedélyeinek, Elīna Garanča folyamatosan magas színvonalú teljesítményének pedig alighanem az is a titka, milyen tudatosan áll hivatásához. Nem egy interjúban elemezte ki aprólékosan a szerepek támasztotta hangi kihívásokat és saját vokális produkcióját is, de hasonlóképpen határozott meglátásai vannak arról, hogyan kell egy pályát felépíteni. „A karrierről hosszú távon kell gondolkodni. Természetesen nagyon izgalmas feladat fiatalon elénekelni a legfantasztikusabb szerepeket, amikor az ember ereje teljében érzi magát, és meghódítaná a világot. Ám így egy énekesnek átlagosan tíz év után véget ér a pályafutása, mert jönnek a technikai problémák, és elvész a hang természetessége.”

A fiatal művészek nemcsak lényeglátó megállapításaiból profitálhatnak, ZukunftsStimmen néven az énekesnő egyedi koncepcióra épülő énekversenyt is létrehozott férjével, a karmester Karel Mark Chichonnal, aki a Müpában november 11-én rendezett estjét is vezényli majd. Az itt elinduló énekesek nem csupán nagy érdeklődés övezte koncerteken mutatkozhatnak be a nagyközönségnek, de mentorprogramban is részt vehetnek, amelynek keretében a két, világszerte keresett művész segítő kezet nyújt a pályakezdőknek professzionális karrierjük első lépései során.

És hogy foglalkoztatja-e Elīna Garančát is, mi lesz, ha egyszer búcsút kell mondania a színpadnak? „Realista vagyok – mondta egy interjúban. – Ha egy énekes tíz-tizenöt évig a csúcson van, az már szép karrier, ha huszonöt évig – amennyi ideje az enyém tart –, az egészen elképesztő dolog, és minden, ami utána jön, valóságos csoda. Sok minden érdekel, idén nyáron például teljesen felújítottuk a malagai házunkat. Én választottam a csempéket, a függönyöket, szóval ha egyszer majd nem folytathatom az éneklést, lehet, hogy lakberendező leszek.”