Találatok erre: Komolyzene, opera, színház
A népdaloktól a legnagyobb operaházakig – Elīna Garanča
Napjaink egyik legnépszerűbb mezzoszopránja Mozart, a bel canto, a 19. század második felének nagy romantikus szerzői mellett a dalirodalom számos szegmensét is meghódította.
Verdi kútba esett terve, egy évszázaddal később
Amikor az opera buffa nagymestere, Gioachino Rossini 1868 novemberében meghalt, Verdi javaslatára a legjobb olasz zeneszerzők írtak gyászmisét a tiszteletére, aztán valami félrement.
Mi az oratórium? – Minikalauz Händeltől napjainkig
Egykor épp olyan fontos volt, mint ma egy futballmeccs, a legnépszerűbb oratóriumszerzőt pedig az angol király felállva hallgatta.
„Minél többet tudsz egy szerepről, annál nagyobb a szabadságod”
A Wagner-napok emblematikus alakja úgy érzi, személyiségének egyik fontos elemét tudja megélni nálunk.
Akik nélkül nincs Ring
A korrepetitorok „összefésülik” a szélrózsa minden irányából érkező, rendkívül kevés helyszíni próbával beálló vagy épp utolsó pillanatban beugró énekeseket.
„Loge annak a tükre, akivel találkozik”
Amilyen szórakoztató a színpadon, olyan filozofikus interjúalanyként – miközben mindkét esetben a hivatása a legfontosabb számára.
„A személyiségem nem predesztinált arra, hogy karmester legyek”
Hamarosan évfordulóhoz érkezik a Budapesti Wagner-napok hőse, az újévi Teremtés-koncertek karmestere, egyben a nemzetközi színtér egyik legkeresettebb magyar dirigense.
Daniel Harding: karmester égen-földön
Daniel Harding azonban nem az a típus, aki szeret a babérjain ülni, azóta is újabb műveket, zenekarokat és koncerttermeket hódít meg, miközben más területen sem állnak távol tőle a kihívások: képzett pilótaként évek óta repül utasszállító gépekkel.
A karmester, aki bármit megtehet a nagy klasszikusokkal
Külsőségek ide vagy oda, munkásságának erejét nem az extravagáns megjelenés, hanem a zene iránti legmélyebb alázat adja. Öt év kihagyás után tért vissza a Müpába a komolyzenei élet fenegyereke, Teodor Currentzis.
Idén ősszel is feltörekvő csillagok ragyogják be a Müpa színpadát
Ha szeretnél felkészülten érkezni az ECHO Rising Stars sokszínű koncertjeire, ismerd meg a fellépőket és hallgass bele a Spotifyon az idei sorozathoz készített lejátszási listánkba.
Debussy egyetlen operája, amely az álomnál is valósabb
Impresszionista volt-e Debussy? Ez az a kérdés, amelyet időnként feltesznek azok, akik szívesen határolják be izmusok szerint a művészeket.
Kettős portré - César Franck és Thierry Escaich
Több jelentős alkotó életrajza kezdődik így: orgonista, zeneszerző, tanár. A Concerto Budapest két korszak, két zeneszerzői világ rokonságára összpontosító hangversenyén a késő romantikus César Franck és a kortárs francia zene meghatározó alakja, Thierry Escaich művei szólalnak meg.
A bel canto amerikai sztárja: Lawrence Brownlee
Bár a kivételes orgánumú tenort, Lawrence Brownlee eredetileg ügyvédnek készült, mostanra a világ egyik legjelentősebb bel canto énekesévé vált, akiért a legnagyobb operaházak állnak sorban. Cikkünkből többek közt kiderül, melyik a kedvenc operája, és hogyan járult hozzá művészetéhez a gospel.
Az „acélkorszak” zeneszerzője
1953. március 5-én, Moszkvában elhunyt Szergej Prokofjev. És Sztálin. Érthető módon a korabeli sajtó a szovjet diktátor halálától volt hangos, a zeneszerzőről alig esett szó. Szerencsére az utókor sokszorosan kárpótolta Prokofjevet, így hetven évvel később, 2023-ban már az ő évfordulójára emlékezünk
A zongoraverseny, ami megmentette Rachmaninovot
Rachmaninov második zongoraversenye a zeneszerző legnépszerűbb művei közé tartozik, annak ellenére, hogy a legtechnikásabb zongoristáknak is bőven kínál kihívásokat. Mostani cikkünkben megosztunk néhány érdekességet a darabról.