Nem Sherlock Holmes változott meg, hanem a kor, amiben nyomoznia kell
150 éves pályafutása során Sherlock Holmes volt már a tudomány és a hűvös logika hőse, arisztokratikus karikatúra, háborús propagandista, akcióhős, rosszfiú és a digitális kor mizantrópja is. Egyikről sem állítható, hogy tévedés lenne: így vagy úgy mindegyik levezethető a regények mesternyomozójáról. Ám a hol kidomborított, hol elrejtett karakterjegyek azért sokat elárulnak egy-egy kor hangulatáról.
A döntés az olvasó kezében van. Három rendszeren kívüli alak közül kell választania, hogy kire bízza a sorsát. Az egyik kikezdhetetlen intelligenciájú, kedveli a zenét, a legapróbb részlet sem kerüli el a figyelmét, és súlyos függőségben szenved. A második impulzív, mocskos, rosszfiú, aki bármikor képes bunyóba keveredni a legkisebb apróságért is. A harmadik egy kiugróan intelligens szociopata, aki még soha nem hallott arról, hogy a Föld a Nap körül kering. Mindegyikükről elmondható, hogy a világ legnagyszerűbb detektívje – ugyanis mindhármat Sherlock Holmesnak hívják.
A legenda születése
Arthur Conan Doyle 1887-ben jelentette meg első könyvét Sherlock Holmes főszereplésével (Study in Scarlet), a valódi sikert mégsem ez hozta el, hanem az 1891-től a The Strand Magazine oldalain publikált folytatásos novellák. Doyle összesen négy regényt és ötvenhat novellát írt Holmes kalandjairól, az utolsó 1927-ben látta meg a napvilágot – vagyis a detektív történeteit olyan események befolyásolták, mint a mozi születése, a századforduló vagy épp az első világháború kirobbanása.
Doyle ikonikus regényének első kiadásának borítója 1887-ből, és Paget később ikonikussá vált illusztrációja
A korai novellákhoz illusztráció is született Sidney Paget tollából, bár egyes pletykák szerint a The Strand eredetileg nem őt, hanem Walter nevű testvérét szerette volna felkérni a munkára. Bárhogy is, Pagetnek meglehetősen hálás lehet az utókor, ő alkotta meg ugyanis annak a Sherlock Holmesnak a külsejét, akit ma álmunkból felriadva is megismerünk: pipa, ballonkabát, nagyító, szarvasvadász sapka, nyúlánk, már-már aszketikusan vékony alkat. A 20–21. század Holmes-feldolgozásait elnézve pedig könnyen támadhat az a felszínes érzésünk, hogy ezek a külső jegyek erősebben velünk maradtak, mint a Doyle által megírt jellemvonások.
Előbb elnémul, aztán a propaganda hőse lesz
Sherlock Holmes popkulturális sikereihez számtalan tényező hozzájárult, de a film megjelenése a századfordulón határozottan nem tartozik ezek közé. Korán, már 1900-ban elkészült az első Holmes-adaptáció, ennek létezésére mégis csupán két „leg” utal. Az egyik, hogy a mű jó eséllyel indul a filmtörténet legelső detektívfilmje címért. A második pedig, hogy jelenleg ez a leggyengébb IMDb-pontozású Holmes-film. Tény, hogy a Sherlock Holmes Baffled alig 50 másodperces terjedelme nem emeli a legösszetettebb Holmes-sztorik közé. De leggyengébbnek pontozni egy olyan mezőnyben, amelyben Johnny Depp (Sherlock Gnomes, 2018) kerti törpeként indul egy rejtély és a színészi méltóság nyomába, a Dallasból ismert Larry Hagman személyiségzavartól gyötörve ölti fel Holmes szürke ballonkabátját (The Return of the World's Greatest Detective, 1976), Henry Cavill pedig mindent beleadva taszítja unott érdektelenségbe a krimitörténet legfényesebb elméjét (Enola Holmes, 2020) – nos, ez a legnagyobb jóindulattal is túlzás.
Az első néma Holmes-filmet még számtalan követte, amelyeknek legnagyobb része megsemmisült az idők során, vagy épp a William Gillette főszereplésével bemutatott, színpadról adaptált 1916-os produkcióhoz hasonlóan kiderült, hogy egy összetett nyomozást pusztán pantomimmal és szöveges inzertekkel nem lehet kellőképpen feszültté tenni. Ahhoz, hogy a sztori működőképes legyen, egy Buster Keaton kaliberű alkotó kellett, aki nem a némafilmet próbálta az alapanyaghoz idomítani, hanem épp fordítva. Így született meg 1924-ben a Sherlock Jr., ami leginkább csak címében és külsőségeiben kapcsolódik Doyle könyveihez, mégis a mai napig ütős gegekkel lopja be magát a néző szívébe.
A változás 1939-ben köszöntött be. A 20th Century Fox stúdió ekkor épp az irodalmi adaptációkban látta a siker és a hatalmas vagyon titkát, ennek megfelelően a Sherlock Holmes-univerzum építésének is ambiciózus, A kategóriás költségvetéssel futottak neki. A főszerepben Basil Rathbone és Nigel Bruce gyakorlatilag a tökéletes (és hangos) Holmes-filmet tették le az asztalra – mígnem a stúdió stratégiája megváltozott, és két rész után elengedte a Doyle-adaptációkat. Bár a jogokat felvásárló Universal még 12 filmet forgatott le a párossal, ezek között bőven találunk mellényúlásokat is. Ilyen például a Sherlock Holmes és a titkos fegyver (1924), amelyben – a világháborús korhangulatnak megfelelően – Holmes a nácikkal kollaboráló Moriarty nyomába ered. Mindennek ellenére a főszereplő Basil Rathbone-t máig a legkiemelkedőbb Holmesként tartják számon, akinek nyomába csak Jeremy Brett érhetett az 1984-es BBC-sorozatban, illetve Benedict Cumberbatch 2010-ben, szintén a BBC sorozatában. Ha az olvasó kiváló adaptációkért jött, ezeket feltétlenül nézze meg vagy nézze újra.
Két dedukció között egy musical
Bár legalább 250 hivatalos Holmes-filmadaptáció létezéséről tudunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ennek a tízszerese áll közelebb a valósághoz. Holmes a kikezdhetetlen intelligencia popkulturális ikonja, akit minden kor és kultúra a saját ízlésére formált. Míg az eredeti könyvek főhőse az információhiánnyal küzdve következteti ki egy-egy bűneset megoldását, addig Benedict Cumberbatch épp a digitális kor információinak túltengésével küzdve próbál kapaszkodókat találni. A két véglet között pedig megannyi árnyalat várja a Holmes-univerzum felfedezőit. Ott van például a legendás Mijazaki Hajao, aki a Ghibli Stúdió megalapítása előtt közvetlenül részt vett a Sherlock Holmes, a mesterkopó (Sherlock Hound, 1984) című animációs sorozat megalkotásában, vagy épp a popsztár Dean Fujioka, a 2019 óta futó japán adaptációk animébe illő rosszfiú-nyomozója. Aki pedig még ennél is távolabbra evezne az eredeti Baker Streettől, az tegye fel magának az 1988-as Sherlock-musical jelenleg is elérhető zenéjét.
