Müpa Magazin+ / Ráadásul
karacsony_filmek_unsplash.jpg

Forrás: Unsplash

A fa alá egy jó film jó zenével? Naná!

Ünnepi filmtippek zenerajongóknak

2024. 12. 25. Frauenhoffer György

Van élet a Reszkessetek, betörőkön túl az ünnepi filmkínálatban? Természetesen van. Ráadásul a közelmúltban egy sor olyan téma elevenedett meg a mozivásznakon és a streamingeken, amelyeket zenerajongóként kimondottan érdemes pótolni – vagy újranézni. Olvassa el ünnepi filmajánlónkat, amelyben a popcorn találkozik a zenekari árokkal!

Hogy ne legyünk teljesen igazságtalanok az ünnepi időszak megkerülhetetlen, ikonikus és kihagyhatatlan filmjével, gyorsan jegyezzük is meg, hogy a Reszkessetek, betörők a zenéjével is beírta magát a filmtörténetbe. A John Williams által jegyzett eredeti filmzene már a megjelenés után az egyik legtöbbet keresett ünnepi albummá vált, majd nem sokkal ezután Oscar-díjra is jelölték. Ha tehát szívünk szerint idén is Kevinnel töltenénk az ünnepi lecsendesedés időszakát, nyugodtan fogjuk az egészet John Williamsre.

Hallgatni szeretjük őket. De vajon látni is?

A filmipart nem érdeklik a visszafogott, polgári életet élő zeneszerzők (sajnáljuk, Brahms), éppen ezért könnyen lehet az az érzésünk, hogy a zene története egyben az őrület (Amadeus), a mizantrópia (Halhatatlan kedves) és a nárcisztikus hajlam (Priscilla) története is. Nyugtassuk meg a környezetünkben élő tehetségeket, hogy a zsenialitás nem feltétlenül jár kéz a kézben az önpusztítással és a környezetünk sérülésével, még akkor sem, ha egy igazán nagy ötlet megvalósításához nagy erő kell.

Az alkotói folyamatok introvertáltabb oldalát mutatja be a 2024-es Bolero is. A címadásnál rögtön érdemes is megállni, a film ugyanis nem az óvatos bohém Ravelről szól, sokkal inkább a zeneműről, amelyet egy népszerű netes mém szerint 15 percenként lejátszanak valahol a világban (lásd még Für Elise, Clair de Lune, Billy Jean, Wonderwall). Persze maga a zeneszerző sem láthatatlan a filmben: látjuk, ahogy extázisba esik egy gyárépületben a tökéletesen ritmizáló gépek között, látjuk, ahogy elbukja a Római Díjat, majd ahogy néhány évvel később, már elismert zenészként megkapja élete lehetőségét Ida Rubinsteintől: készítsen egy ízig-vérig erotikus zeneművet. Nem nehéz kitalálni: ez lesz a Bolero, a nagy alkotói vízió, amely hangról hangra áll össze a szemünk láttára (és a fülünk hallatára). (A Bolero megtekinthető a Cinegón.)

Bradley Cooper sokkal ortodoxabb módon nyúlt az egyáltalán nem ortodox életet élő Leonard Bernstein életéhez, amikor úgy döntött, hogy egyszerre írja, rendezi és játssza el a művész pályáját feldolgozó Maestrót. Bernstein ott van a legnagyobbak között, akiről egy trilógia is kevés volna, a film ennek ellenére remekül egyensúlyoz a szakma-magánélet-botrányok hármasa között. Mindez pedig elsősorban a felismerhetetlenségig maszkírozott címszereplőnek és a Felicia Montealegre szerepében élete egyik legjobb alakítását nyújtó Carey Mulligannek köszönhető. (A Maestro elérhető a Netflixen.)

Lydia Tár Bernstein egyik legjobb tanítványa, annak ellenére, hogy ilyen névvel soha nem élt hús-vér zenész. Todd Field rendező mégis olyan aprólékos munkával építi fel, Cate Blanchett pedig olyan erővel tölti meg a pszichopata művész alakját, hogy a film végére az az érzésünk támadhat, épp most láttuk vezényelni a világ egyik legjobb karmesterét. És bár a zenéről is sokat megtudunk a két és fél órás játékidő alatt, még annál is többet a zeneiparról, a produkciók mögött sokszor meghúzódó testi-lelki sebekről és a mindenható tekintélyek hátborzongató játszmáiról. (A Tár elérhető a Netflixen.)

Súlyosat könnyedén, könnyedet súlyosan

Van lényegi különbség a komoly- és a könnyűzene között? A választ mindenkinek magának kell megadnia, az viszont biztos, hogy a reflektorfényben álló művészekre (zenészekre, karmesterekre, zeneszerzőkre, basszusgitárosokra) műfajtól függetlenül pontosan ugyanazok a kihívások várnak.

A hol drámai, hol felemelő életútfilmek különösen megrázóak tudnak lenni akkor, ha még élő előadóról van szó. Céline Dion pályájának legnagyobb sikerét az is ismeri, aki egyébként nem követi a popipart – igen, a Titanic főcímdaláról van szó. Hogy az énekesnő hová tűnt az elmúlt években, azt viszont sokáig még a valódi fanok sem tudták. Az Én vagyok: Céline Dion című filmben egészen explicit jelenetekben követhetjük végig a merevszemély-szindrómával (SPS) küzdő énekes életét, akinek nemcsak karrierje, hanem magánélete is válságba került a ritka betegség miatt. Mégsem csak az áldozati szerepről szól ez a film, az újrakezdésnek, a mindennapos küzdelemnek és az apró győzelmeknek legalább akkora szerep jut. (Az Én vagyok: Céline Dion elérhető az Amazon Prime Video műsorán.)

Talán kevésbé ünnepi, a végkimenetelt ismerve pedig kimondottan tragikus Amy Winehouse élete, a róla készült játékfilm, a Back to Black azonban nem kizárólag az énekesnő életének sötét oldalára koncentrál. Hiszen pályája során bőven akadtak jelentős győzelmek is, és a játékfilm – talán kegyeleti megfontolások, talán a még élő hozzátartozók miatt – elsősorban ezeket nagyítja fel. Ha mégis inkább egy őszintébb, megrázóbb karácsony esti mozira vágynánk, érdemes a Back to Black mellé a 2015-ös Amy – Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilmet is bekészíteni.

+1

December 25-én kerül a mozikba Timothée Chalamet főszereplésével (és énekhangjával) a Complete Unknown, ami a fiatal Bob Dylan berobbanását dolgozza fel. A ma 83 éves, Nobel-díjas énekes-dalszerző élete szinte kimeríthetetlen forrása a hol vadabb, hol szofisztikáltabb könnyűzenei sztoriknak. Dylan felvett és megélt szerepeit egyszer már kiválóan feldolgozta az I’m Not There című 2007-es film, az idei bemutató pedig még tovább árnyalja a rockikon életét – aki nagyjából egyidős a műfajjal.


magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register