A Jim Morrison vezette Los Angeles-i The Doors a 20. század egyik legikonikusabb és legnagyobb hatású zenekara. A blues-rock és pszichedelikus rock meghatározó kvartettje a bohém énekes-költővel már-már földöntúli hatással volt generációjára, és az utánuk érkezők életére. Most három jól ismert magyar zenész összeadta alkotói tehetségét, hogy a 21. század hangjára dolgozza át a máig eleven életművet. A When The Music's Over névre hallgató trióban Nóvé Soma, iamyank és Vangel Tibor tiszteleg a Doors és az idén 80 éve született Morrison előtt.
A rocktörténet egyik nagy alapzenekarának számító The Doors-t minden újabb generáció felfedezi magának, mert összetett, szokatlan hangszerelésű dalaikban, és az 1971-ben elhunyt Jim Morrison karakterében mindig marad megfejtenivaló réteg. Most három, meglehetősen eltérő közegekből ismert magyar alkotó talált egymásra abban, hogy ezzel az életművel dolguk akadt. Mindhármukban közös, hogy nem pusztán egyfélével szeretnek foglalkozni. A neopszichedelikus Middlemist Red frontembereként ismertté vált Nóvé Soma manapság a folkrockos MORDÁI zenekarral aktív, de több más projektből is ismerhetjük. A műfaji határokat feszegető iamyank az elektronikától a kortárszenén át az ambientes posztmetálig utaztatja közönségét különböző projektjeivel, Vangel Tibor pedig a Sexepillel a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik meghatározó alternatív rockzenekarának volt a dobosa, később a Volkova Sisters és a DB Armitage tagja lett. A három magyar zenész most először lép együtt színpadra. A pszichedelikus hatvanas évek és napjaink elektronikus hangzása találkozik a Müpa falai között.
Rendező: Müpa
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.