A „Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál?” koncert idén februárban nagy sikert aratott, és most újra műsorra kerül. A Táncdalfesztiválokról manapság elsőként a nosztalgia jut eszünkbe. Pedig a maguk idején, a hatvanas évek második felében ezek a versenyek a magyar könnyűzene megújításának fontos fórumaiként is szolgáltak. Éppen ezért olyan összefüggésben is érdemes megvizsgálnunk őket, hogy a nosztalgia mellett az újító szándék is hangsúlyt kapjon. Hogyan szólalhat meg egy fesztiválsláger másként? Ezzel a szándékkal jött létre a Művészetek Palotájának koncertje.
Persze, az egykori frissesség, a meghökkentő újszerűség - a popzene természetét illetően - ma már inkább nosztalgiát jelent, bár a dalok nagy része mindmáig közismert, s előadóik egyike-másika a hazai könnyűzenei életnek ma is fontos szereplője. Mégis, ha egy az egyben hangzanak el a számok, az ember inkább kellemes, múltidéző házibulin hallgatja őket, némi fröccs vagy sör társaságában (ahogyan teszi ezt a Szigeten, a Táncdalfesztivál sátorban). Ennek a koncertnek a különlegességét az adja, ami Böhm György rendező legfontosabb célja volt: hogy ne csupán a régi emlékeket felelevenítő rendezvény legyen, hanem kövesse a Táncdalfesztiválok eredeti szellemiségét, vagyis az új zenei hangzások, szokatlan interpretációk felvonultatásáról szóljon.
A középpontban tehát a dalok új köntösbe öltöztetése, a különböző stílusok és műfajok harmóniája áll. Egy hajdani keringő megszólalhat bluesként, egy könnyed táncdal dzsesszmotívummá alakulhat, modern rockdal válhat a könnyes sanzonból, az ex Jazz+Az énekesnőinek háromszólamú vokálja szólaltathatja meg a jól ismert slágert, vagy Palya Bea énekelheti Kovács Kati sikerdalát. Lényeg, hogy semmi sem változatlan formában szólal meg, hanem átfogalmazva mindaz által, ami az eltelt negyven évben történt velünk és a zenével.

Rendező: