27658_sarkozi_dina_quintet_jazz_tehetsegborze_0129_01-10.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Jazz-tehetségbörze - Sárközi Dina Quintet
2023. január 29. vasárnap
15:30 - 16:45
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció
Jazz Showcase

A Sárközi Dina Quintet 2022 májusában a Bartók Béla Konzervatórium falai között alakult meg. Valamennyi tagja a jazz tanszak jelenlegi vagy volt hallgatója. Dinát alapvetően az 1960-as és '70-es évek énekes-gitáros-dalszerzői hódították meg még tizenévesen, majd fokozatosan fordult a jazz és az improvizáció felé. Kvintettjének tagjaiban nemcsak kollégákra, hanem lelki társakra is talált.

Találkozásuk sorsszerűnek mondható, hiszen a fiú tagok együtt jártak zenekari gyakorlat órára, a szakmai vizsgakoncert alkalmából csatlakozott hozzájuk Dina 2022 januárjában. Gyorsan egyértelművé vált, hogy olyan kreatív energiák, egymás iránti tisztelet és rajongás összpontosul az öt ember között, hogy közös útjuk nem ér véget a záróvizsgák után sem. Mivel Dina 2022-ben megnyerte Az év fiatal jazz-zenésze verseny szakmai díját, indokolttá és aktuálissá is vált, hogy saját formációt alapítson. A kezdetektől saját, magyar nyelvű számokban gondolkoztak, ami üde színfoltot képvisel a hazai jazzéletben. Dina és Márton énekes-gitáros-dalszerzők az indie-folk területről érkeznek. Botond és András a Zækar együttes két alapítótagjaként az általuk „szomorgazmikus melanko-stenk jazz-pop”-ként aposztrofált irányt csempészik be a zenekar hangzásába. Máté pedig virtuózan hozza a legdögösebb groove-okat. A több kiváló énekes a zenekarban lehetővé teszi, hogy a vokálokra nagyobb hangsúlyt fektessenek, ezzel is színesítve a megszólalásukat.

Rendező: Müpa

Sárközi Dina Quintet:

ének, gitár Sárközi Dina
billentyűk, vokál Golarits Márton
gitár Horváth Botond
basszusgitár, vokál Ambrus András
dob, vokál Horváth Máté

Közreműködik:

házigazda Jazzkovács László
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom