Nagy Noémi Quartet:
Közreműködik:
A Nagy Noémi Quartet igazán friss formáció, 2022 nyarán alakult, de tagjai már sok tapasztalattal rendelkeznek. A legfőbb kapocs közöttük, hogy igen hasonlóan gondolkodnak az 1930-as, '40-es, '50-es évek swing- és bebop-világa örökzöldjeinek megszólaltatásáról. Saját hangszerelésekkel dolgoznak, és immár saját szerzeményeket is játszanak.
Nagy Noémi otthonról hozza a jazz szeretetét, hiszen édesapja Nagy Iván zongorista, aki többek közt a Gramophonia Hot Jazz Orchestra és az Árpi Show tagja. Noémi hat éven át tanult a Pomázi Zeneiskolában Pocsai Krisztánál, 2021-ben a Tóth Aladár Országos Jazz-zenei Versenyen első helyezést ért el, az OTDK-n pedig különdíjat kapott ének kategóriában. Gyárfás István gitárossal és Szalóky Balázs trombitással trióban is fellép, valamint a Pepita Swingtánc Egyesületnél is koncertezik a Muzikumban Nagy Ivánnal, Cseh Balázzsal és Soós Mártonnal. Gyakran meghívják az If Cafe Jazz Clubba, itt adta debütáló koncertjét is kvartettjével. Horváth Balázs a Jazz Showcase több együttesében szerepelt már, a legutóbbi tehetségbörzén a trombitás Tűzkő Salamon kvintettjével nyert különdíjat, s kapott meghívást a Zempléni Fesztiválra. Szőke Nikoletta zenekarának állandó zongoristája.
Jónás Géza 2021-ben megnyerte az I. Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyt. Számos formációba hívják: dolgozik például Oláh Tzumo Árpáddal, illetve a sokoldalú Szakcsi Lakatos Róbert új triójában.
Jónás Fülöp Horváth Balázzsal, Jónás Gézával és a gitáros Varga Balázzsal közös Young Tigers zenekarral számos sikert aratott, a Müpa Zeneműpályázatán pedig Varga Balázs győztes kompozícióját adta elő.
Rendező: Müpa

Playlist
Vigyázz, kész, rajt: pénteken startol a Jazz Showcase!
Készülj velünk és az idei fellépők legjobb dalaiból összeállított Spotify-listánk a feburár 8án induló háromnapos jazzmaratonra.

Portré
Ötévesen zenét komponált, ma a jazz és a barokk sem áll távol tőle
Várallyay Petra a legsokoldalúbb fiatal magyar muzsikusok egyike, február 7-én első, Circles in Motion című szólólemezét mutatja be alkalmi zenészpartnereivel.

Jegyzet
Dióhéjban az improvizáció történetéről
Az improvizáció a művészi szabadság legmagasabb rendű megnyilvánulása, amelyekben a zenész saját ihletéből, spontán módon, a lehető legkevesebb kötöttség nyomása alatt alakítja a zenét.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.