15438_in_the_mood_utazasok_glenn_millerrel_180824_01.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
In The Mood - Utazások Glenn Millerrel
2018. augusztus 24. péntek
18:00 - 19:50
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció
NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

A jazz popzenéje, a swing, amely az 1930-as években kergette őrületbe a táncparkettek ördögeit, napjainkban reneszánszát éli. A kellemesen ringatózó melódiák „a rádió aranykorának” köszönhették hihetetlen népszerűségüket az Egyesült Államokban. A New Orleans Swingfesztivál immár tizenharmadik alkalommal hozza el a műfaj legjobbjait a Müpába augusztus végén, hogy legyen alkalmunk még egy kis nyár végi pezsgésre.
Az idei fesztivál koncertjei a jazzhőskor egy-egy kiemelkedő alakja előtt tisztelegnek. A nyitóesten a swingkorszak egyik legnagyobb alakjára, Glenn Millerre emlékezünk. A harsonás-zeneszerző 1937-ben alapította meg saját big bandjét, amellyel megújította a swing műfaját, illetve a big band-hangszerelés technikáját. Zenekara alig egy év alatt a csúcsra tört, és korának legnépszerűbb együttese lett az USA-ban. Ezen az esten Miller legnépszerűbb szerzeményeit, köztük a koncertnek is címet adó In the Moodot a swing hazai képviselőinek krémje adja majd elő. Színpadra állnak a Dixie Kings of Hungary együttes tagjai, akik a nagy múltú Benkó Dixieland Band utódzenekarának tekinthetők. Közülük Glenn Miller alakját Nagy Iván harsonaművész-énekes idézi majd fel, s Lázár István, valamint egy másik magyar dixielandkirály, Molnár Gyula, a Molnár Dixieland Band alapítója csatlakozik hozzá. A zenekar három ragyogó és rendkívül sokoldalú énekesnőt kísér majd, Koós Rékát, Fehér Adriennt és Tunyogi Bernadettet, akik színészmesterségük tapasztalataival is élve repítik vissza a hallgatókat a jazz aranykorába.

Rendező: Müpa

Közreműködők:

ének Koós Réka, Fehér Adrienn, Tunyogi Bernadett
klarinét, szaxofon Molnár Gyula
trombita Lázár István
harsona Nagy Iván
trombita, szárnykürt Szalóky Béla
klarinét, szaxofon Dennert Árpád
bendzsó Gáspár Pál
zongora Pintér Péter
nagybőgő Csikós Miklós
dob Kovacsevics Gábor
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok