17543_eszaki_feny_171218_01.jpg
17543_eszaki_feny_171218_02.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Északi fény: Värttinä / Mari Boine
2017. december 18. hétfő
18:30 - 21:30
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció

Új lemezei anyagával érkezik hozzánk a skandináv világzene két kultikus előadója - nincs az az északi fény, amely ragyogóbb lehetne e páros-páratlan alkalomnál. A finn Värttinä pályafutása 1983-ban a karjalai Rääkkylä faluból indult, ahol afféle hagyományőrző ifjúsági csoportként muzsikáltak. Aztán, ahogy a tagok felcseperedtek és zenei tanulmányaik miatt Helsinkibe költöztek, az együttes felállása és stílusa is átalakult. A „tiszta hagyományt” előbb autentikus feldolgozások váltották fel, a kilencvenes évek közepétől pedig már jobbára saját szerzeményekből álltak etnopop lemezeik. Tavalyi, Viena című albumukon azonban újra a tradícióra helyeződött a hangsúly. Ennek hátterében egy karjalai „zarándokút” áll, melynek során ugyanazok a házikók, szaunák, tavak és ladikok fogadták az együttes tagjait, amelyeket ódon képeslapokról ismertek. Ennek az élménynek a hatására kanyarodtak vissza zenei gyökereikhez, de jellegzetes hangoltságukon így sem esett csorba.
A norvég Mari Boine a sarkkörön túli régió, a közismerten lappnak nevezett, ám hivatalos nevén számi hagyomány legismertebb képviselője. Úgy nőtt fel ő is, ahogyan szokás volt a hetvenes-nyolcvanas években: szégyellve és megtagadva a számi nyelvet, illetve a sámánizmusban gyökerező vallást. Aztán, ahogy eszmélni kezdett, előbb angol nyelvű protest dalokkal lázadt, majd feltört belőle az elfojtott ősi hit és kultúra. Zenéje mégsem pusztán a feltámadt tradíció. Mert bár elragadtatott énekéből kitűnnek a - szavak variálásán, ismétlésén alapuló - joik jegyei, sokkal bonyolultabb látásmód az övé. Belefér, hogy keresztény dallamok eredeti számi ritmusokkal párosuljanak, nem beszélve az afrikai és latin-amerikai népzenék, illetve a jazz, a rock és az elektronikus zene befolyásáról. Legutóbbi, 2017-ben megjelent, See the Woman című albumát a szférikus szinti-pop uralja, azokat az éveket és hatásokat megidézve, melyek pályafutása indulását jelentik.

Rendező: Müpa

Värttinä:

ének Susan Aho
ének, kantele Mari Kaasinen
ének, kantele Karolina Kantelinen
hegedű, jouhikko Lassi Logren
gitár, mandolin Matti Laitinen
ütős hangszerek Sami Koskela
ének Mari Boine
gitár, ének Georg Buljo
billentyűk Benjamin Mork
dob Aleksander Kostopoulus
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom