21764_pianoday_190329_08.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Ed Carlsen
2019. március 29. péntek
18:15 - 18:45
Átrium (Előcsarnok)
Müpa saját produkció
Piano Day 2019

A szardíniai születésű Ed Carlsen eredetileg gitártanulmányokat folytatott, és csak 2015-ben kezdett el zongorázni: saját gitárkompozícióit átültetve ismerkedett meg a hangszer rejtelmeivel. Ez a szokatlan metódus az alapja eddig két nagylemezen megjelent zenéjének is: a modern klasszikus zene elemei, főként a zongora és a vonósok keverednek visszafogott elektronikával, alaposan átalakított gitártextúrákkal, ambientes hangtájképekkel. A zeneszerző-producer a London College of Musicban csiszolta tudását, ahol sound designnal és filmzene-komponálási technikákkal is bővítette kelléktárát - mindez a munkáin is hallatszik. Első nagylemeze The Journey Tapes címmel 2016-ban jelent meg, és ahogyan a cím sugallja: utazós zeneként is megállja a helyét. A 2017-es Elusive Frames még inkább rétegzett, ambientes hatású, akár saját életünk kísérőzenéjeként is működik. Carlsen amúgy is gyakran merít ihletet barátai és mások életéből, sőt az a fajta komponista, akire valóban bármi hatással lehet, és az élményből akár még a gitárt is megidéző zongoraművek születnek.

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok