„Mit gondolok a jazzről? Okos műfaj, amelynek dallamai ügyes elemekből és ritmusokból állnak. A jazz felépítése modern, és nagyon értékes” - nyilatkozta egy alkalommal Bartók Béla. A zeneszerző nyitottsága tehát nemcsak a népzene, de a jazz, az improvizatív zene irányában is megvolt. Maga is érdeklődött a rögtönzés iránt, Kontrasztok címmel pedig kamaraművet komponált a korszak legjelentősebb jazzklarinétosa, Benny Goodman számára.
Párniczky András Bartók műveinek feldolgozásával (például Mikrokozmosz, a 10 könnyű zongoradarab vagy a már említett Kontrasztok részletei) egy olyan repertoárt hozott létre, mely egyszerre komplex és érzelmekben dús. Bartók zenei világa úgy jelenik meg, hogy közben a zenekar erős, jól felismerhető hangzása is megmarad.
A kvartetthez csatlakozik Európa két vezető jazz-zenésze: a gitáros Frank Möbus (Carlos Bica's Azul, Der Rote Bereich) és a Német Lemezkritikusok Díjával kitüntetett szaxofonos, Daniel Erdmann. Ők nem csupán kiemelkedő szólisták, de olyan zenészek, akik szervesen illeszkednek Párniczky unikális koncepciójához.
Rendező:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.