15585_nepzene_unnepe_200118_03.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
A népzene ünnepe - táncház a gálaműsoron innen és túl
Babra- és Erdőfű-táncház
2020. január 18. szombat
17:30 - 18:15
Átrium (Előcsarnok)

Az a népzenei revival mozgalom, amely a hatvanas évek végén végigsöpört a világon, hazánkban a táncházban öltött testet a legnagyobb hatású formában, így természetesen A népzene ünnepe sem képzelhető el enélkül. Így aztán az est folyamán két alkalommal is egy-egy órára táncra perdülhetnek a perdülni vágyók, előbb a Babra délszláv, majd az Erdőfű kárpát-medencei muzsikájára.
A Babra együttest a balkáni zene iránti rajongása mellett családi szálak fűzik a délszláv kultúrához. Jellegzetes stílusát a tamburák, a harmonika és a bőgő összhangján túl a régies, többszólamú ének határozza meg. Ez utóbbi pislákoló hagyománya kap lángra a zenekar népszerű koncertjein és táncházaiban, bemutatkozó lemezük megjelenése óta immár nemzetközi visszhanggal.
Az Erdőfű zenekart azzal a célkitűzéssel alapították meg a magyar népzenei élet jól ismert képviselői, hogy átfogó képet adjanak a Kárpát-medence vonós népzenéjének sokszínűségéről és sajátosságairól. Hangszereik - a hegedű, a brácsa, a nagybőgő, a cselló, az ütőgardon, a harmonika és a furulyák - a legváltozatosabb megszólalást teszik lehetővé, és Balogh Melinda énekével ékesítve oldódnak lélekmelegítő tánccá.

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok