A 2008 óta évről évre jelentkező magyar népzenei gálán 2022-ben a táncházi zenekaroktól a világzenei produkciókig minden árnyalatnak jut hely az ünneplés során. Legendás és újabb előadók váltják egymást, akiknek munkássága azt is jelzi, hogy a városi életmódban sem szakad meg a népzenei hagyomány. Az Erdőfű, a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Parno Graszt és a Bohemian Betyars közös produkciója jelenti a főműsort, de ezúttal is lesz gyermekkoncert is.
A 2022-es gálaműsorban nem minden előadó szólaltatja meg autentikus módon a népzenét, van, aki más műfajokba oltja, van, aki eredeti alkotások ihletőjeként használja, de a közös gyökerek az egész estre érvényesek, még úgy is, hogy számos nép és tájegység zenéje szólal meg. A kétrészes műsor első felét a táncházi zenét autentikusan játszó Erdőfű nyitja, műsorukban hitelesen szól a Kárpát-medence magyarlakta területeinek vonós népzenéje. Utánuk a WOMEX-életműdíjas Lakatos Mónika Cigány Hangok nevű... együttesével oláh cigány örökzöldeket énekel, szorosan kötődve azok hagyományaihoz, a többszólamú éneklésre helyezve a hangsúlyt. Az első részt a Zűrös Banda zárja magyar és balkáni népzenék feldolgozásaival és saját szerzeményekkel. Majd az energikus Napfonat női a cappella együttes ütősökkel megtámogatva saját számokat, magyar és más kultúrák népdalait dolgozza fel, polifonikus hangzásba öltöztetve azokat. A főműsor végén a folk-rockos Bohemian Betyars és a világhírű, paszabi Parno Graszt közös formációja teremt garantált bulihangulatot. A gyermekkoncertet ezúttal a felvidéki Korpás Éva és zenekara adja.
Rendező: Müpa
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.