14501_muzsikas_150315_01.JPG
világzene, jazz, könnyűzene
A Muzsikás Együttes és barátaik - Bartók
2015. március 15. vasárnap
10:00 - 10:40
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Müpa10 - Jubileumi hétvége

A magyar nép- és világzene előadói közül az immár negyvenkét éve működő Muzsikás adta a legtöbb koncertet a Művészetek Palotája - Bartók Béláról elnevezett - hangversenytermében. De Bartók nevéhez kötődött az indulása is, hiszen a hatvanas évek végén a Bartók Táncegyüttes tagjai közül kerültek ki azok a fiatalok, akik erdélyi útjaik hatására „táncházak” szervezésébe kezdtek Budapesten. Az ő körükben alakult meg a Muzsikás, mely hamarosan a magyar népzene nagykövetévé vált. Zenetörténeti jelentőségű lemezei - mint például az Élő népzene I., a Nem úgy van most, mint volt régen, a Nem arról hajnallik, amelyről hajnallott, a Szól a kakas már - sorában mérföldkőnek számított a Bartók Album, melyen a népzenegyűjtő Bartók élményeinek „rekonstruálásával” idézték meg a műveit ihlető dallamokat.
Ennek a lemeznek az anyagával világszerte bizonyították, hogy a magyar népzene azonos értékű az egyetemes zenekultúra bármely más műfajával, olyan rangos koncerttermekben lépve fel, mint a Royal Festival Hall, a Queen Elizabeth Hall, a Théâtre de la Ville, a Concertgebouw vagy a Carnegie Hall. A Művészetek Palotájában természetesen kétség sem lehetett efelől, de most újra megbizonyosodhatunk…

Rendező: Művészetek Palotája

Közreműködők:

tánc Tóth Ildikó „Fecske” és Farkas Zoltán „Batyu”
zongora Fülei Balázs
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok