A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójához Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet. A géniusz korszakalkotó életművének tükrében kívánja látni és láttatni önmagát. Az alkotókat ezúttal sem csupán a tiszteletadás szándéka vezeti, hanem az a meggyőződés, hogy Liszt zeneszerzői és előadói nagyságának van, lehet korunk számára is érvényes üzenete, korszerű, jelenünknek szóló tanulsága.
A Liszt-mozaikok három tematikai pillérre épül. Mindhárom közvetlenül Lisztet idézi ugyan - életművének emblematikus jelei: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz -, de legalább annyira hozzánk, 21. századi emberekhez is szól. Az alkotók művészi hitvallásának is tekinthető, amely arról szól, miként gondolják el e tematikai rétegek összefüggéseit, egymás általi meghatározottságát: Liszt magyarságát, bravúros előadói tehetségét és személyes hitéletének közösségivé válását, tanúságtételét.
A tánckoncertben - mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén - Liszt művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló nemzeti romantikánk legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a Lisztre hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.
A világutazó Lisztre utalva a színtér egy „koncertterem”, talán valahol a nagyvilágban, de lehet, hogy „itt és most”. A színpadi idő egyszerre virtuális és valóságos: nem konkrét, történetileg nem behatárolható, következésképpen saját „jelenünk” sem válhat kitüntetetté. A zene, a tánc, az énekhang uralta koncertteremben a mozaikok egységbe, nagy ívű tablóvá rendeződnek, hogy ezáltal a múlt megelevenedjen, és jelenünk a gyökereire találjon.

A bemutató a Müpa, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében valósult meg.

Rendező: Müpa, Nemzeti Táncszínház