14935_verdi_a_trubadur_151003_01-1.jpg
komolyzene, opera, színház
Verdi: A trubadúr - Az élő közvetítés ismétlése
2015. október 4. vasárnap
16:00 - 19:05
Előadóterem
Müpa saját produkció
A Metropolitan Opera élő közvetítésének ismétlése

Napjaink egyik legkeresettebb szopránja 2002 óta lép fel a New York-i Metropolitanben. Anna Netrebko volt már Júlia, Lammermoori Lucia, a Don Pasquale Norinája, valamint három egymást követő esztendő évadnyitó előadásában is szerepelt Boleyn Annaként, Tatjánaként, illetve Adinaként. Most régóta várt szerepben lesz látható és hallható: az életét a cigány trubadúr szerelméért feláldozó Verdi-hősnőként, Leonoraként. A balsorsú Manrico szerepét az a Yonghoon Lee alakítja, aki 2010-ben debütált a Metben, egy másik Verdi-opera, a Don Carlos címszerepében. A dél-korai tenor elképesztő hangi adottságait a harmadik felvonás végi, magas C-vel koronázott sikerszámban is megcsodálhatjuk. Ellenfelét, Luna grófot Netrebko régi partnere, a szintén orosz, fantasztikus bariton hangjáról ismert Dmitrij Hvorosztovszkij kelti életre, akit dalesten is hallhatunk a Müpa 2015/16-os évadában. Az operatörténet talán legnagyobb mezzoszoprán szerepét, Azucenát Dolora Zajick alakítja, aki napjaink egyik legjobb Verdi-énekese, és éppen a homályos múltú, titokzatos cigány asszony szerepének köszönheti világkarrierjét.
A közönséget bravúrszámokkal, nagy kórusokkal és hátborzongató drámai csúcspontokkal lenyűgöző operát, amelynek előadása Caruso szerint a világ négy legjobb énekesét igényli, a gazdag operarendezői munkásságáért lovaggá ütött David McVicar rendezte, Francisco Goya világa által megihletve. A karmester Marco Armiliato, akiért a világ legjobb operaházai versengenek.

A Metropolitan Opera Live in HD 2015/2016-os évadának teljes programjáról ide kattintva tájékozódhat.

Rendező: Müpa

Vezényel:

Marco Armiliato

Szereplők:

Leonora Anna Netrebko
Azucena Dolora Zajick
Manrico Yonghoon Lee
Luna gróf Dmitrij Hvorosztovszkij
Ferrando Štefan Kocán

Közreműködik:

Metropolitan Opera Ének- és Zenekara

Alkotók:

rendező Sir David McVicar
díszlet Charles Edwards
jelmez Brigitte Reiffenstuel
fény Jennifer Tipton
koreográfia Leah Hausman

A közvetítés házigazdája:

Susan Graham
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok