egy szünettel
A Metropolitan történetében legtöbbször megszólaltatott operát, az élethabzsoló ifjú művészek vidámsággal és tragikummal teli életét színpadra varázsoló Bohéméletet izgalmasan fiatal szereposztásban, Franco Zeffirelli klasszikus rendezésében, a kiváló olasz dirigens, Stefano Ranzani vezényletével láthatjuk. A lángoló szenvedélyű Rodolfót olyan énekes alakítja, aki kisgyerek korától erre a pályára készült. Vittorio Grigolo kilencévesen került be a Sixtus-kápolna gyerekkarába, tizenhárom évesen pedig már abban a Tosca-előadásban is szerepet kapott, amelyben Pavarotti vitte a prímet. Grigolo ekkor érdemelte ki az Il Pavarottino („kis Pavarotti”) titulust, ezt a köpönyeget azonban hamar kinőtte. Huszonhárom évesen lépett fel először a milánói Scalában, a patinás dalszínház életének legfiatalabb debütánsaként.
A gyertyaláng életű, halálosan beteg lányt, Mimìt Kristine Opolais beugrással alakította ezen az előadáson. A lett szoprán a világ legnevesebb operaházainak rendszeres vendége, különösen közel áll hozzá Puccini operahőseinek világa. Bár a világjárvány miatt elmaradt áprilisi áriaestje, hangja és játéka kárpótlásul szolgálhat a Müpa Autósmozi közönsége számára. Az előadás másik női szerepét, a buja, de nemes szívű Musettát életre keltő amerikai Susanna Phillips a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia versenyen aratott sikereivel váltott belépőt a világ legnagyobb dalszínházainak színpadaira, s a Metropolitanben sem ez az első nagy szerepe. A Marcellót alakító Massimo Cavalletti ugyanabban a városban született, mint Puccini, de persze nem ezért lett keresett énekes. A Met produkciójában már Schaunard-t is megformálta, s a bohém festő szerepében 2012-ben a Salzburgi Fesztiválon, a Netrebko-Kaufmann páros oldalán is nagyszerű teljesítményt nyújtott.
A felvétel a Metropolitan-Operaközvetítések a Müpában sorozat 2014. április 5-i élő közvetítésének az ismétlése.
Rendező: Müpa
Vezényel:
Szereplők:
Közreműködik:
Alkotók:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.