J. S. Bach
c-moll szonáta csembalóra és hegedűre, BWV 1017
J. S. Bach
A-dúr szonáta hegedűre és csembalóra, BWV1015
J. S. Bach-Mendelssohn
d-moll chaconne hegedűre és zongorára, BWV 1004
A Savaria Régi Zene Műhely két nemzetközi hírű professzora ritkán hallható kamaramuzsikát játszik, a koncertek közönsége ugyanis elsősorban a szólószonátákon, nem pedig hegedű-csembaló műveken keresztül ismerheti meg Bach hangszeres zenéjét. Papp Rita és Kalló Zsolt a régizene elhivatott tolmácsolói, akik a hazai képzési lehetőségek kiaknázása után Drezdában és Lipcsében, neves mestereknél tökéletesítették tudásukat. Játszottak a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekarban is, és rangos régizene-kurzusok közreműködői. Kalló Zsolt nevéhez fűződik Tomasini, Kraus, Michael Haydn hegedűversenyeinek magyarországi bemutatója. Papp Rita több nemzetközi versenysiker birtokában Barthold Kuijkennel és Anneke Boekével is dolgozott a Soproni Régi Zenei Napokon.
Rendező: Művészetek Palotája
Közreműködők:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.